Kategória: Egyéb babás témák

Élet, születés, halál: érdekes szemszögbôl

Élet, születés, halál: érdekes szemszögbôl Kaptam minap egy kedves e-mailt, amit annyira szeretnék megosztani veletek. Sok várandós anyuka van köztünk, sokan vagyunk, akiknek a gyerkôce már megszületett, sôt már fel is nôtt vagy már unokák is vannak. Bármelyik szakaszban vagyunk, mindenkit foglalkoztat az, hogy mielôtt megszületik a gyermekünk, mi történhet vele a pocakban, hisz a fogantatás pillanatától már él és érzékel. Világra jötte után a szárnyaink alá vesszük és terelgetjük, majd mindenkinek egyszer véget ér a földi pályafutása és elmúlik, elmúlunk vagy…?

Sok-sok találgatás született már, hogy mi is van a halál után, van-e valami egyáltalán? Ezt persze senki nem tudja megmondani, hisz vissza még nem jöttek, csak esetleg a kapuból és újraélesztés után.
Olvassátok most el ezt a kis édes szösszenetet és gondolkozzatok el!

A két magzat

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívô", a másik egy "kis kételkedô".
A kételkedô ezt kérdezi: - Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze - mondja a kis hívô. - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erôsekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
- Bolondság! - mondja a másik. - Ez nem igaz! Hogyan nézhetne ki a kinti, külsô élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis hívô -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni, és a lábunkkal fogunk menni!
- Ugyan, lehetetlen! - mondja a kis kételkedô. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda bolondság! Ez a fura ötlet hogyan is mûködhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
- Pedig mûködni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis hívô.
- Soha sem fog mûködni! - véli a kis kételkedô. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis hívô -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ô nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya? Te hiszel egy anyában? Ugyan hol van? - kérdezi a kis kételkedô.
- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívô.
Mire a kis hitetlen: - Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis hívô elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja a világunkat! - mondja aztán halkan. - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdôdik!
(A cikket beküldte: potyek)



Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

E-mail címed:
Ismerôsöd e-mail címe:
Milyen a jó hordozókendô? Milyen a jó hordozókendô?
A szövött hordozókendô a legsokoldalúbb és legjobban variálható hordozóeszköz, ezért a kisbabák és kisgyermekek egyaránt... (tovább)
Orrszívás
Csecsemôk, kisgyermekek még nem képesek az orrfújásra, ezért a szülôknek kell az orrból a váladékot eltávolítani. A váledék... (tovább)


FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!

Nyereménytár




Minden jog fenntartva © 2010, www.anyalettem.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu