A szoptatás kontra tápszer

Manapság már egyre elterjedtebb a tápszerrel való táplálás, melynek több hátránya van az anyatejes táplálással szemben!
Ezért fontos megerősíteni az édesanyákat, hogy amennyiben lehetőségük van mindenképp az anyatejet adják gyermekeiknek.


A csecsemő természetes és kívánatos táplálási módja az anyatejes táplálás. A tápszerrel táplált csecsemő szoptatott társához viszonyítva számos tekintetben hátrányos helyzetben van. Ezek a hátrányok részben a használt tápszer eltérő összetételéből, részben pedig a táplálás kivitelezésének különbözőségéből adódnak. Megfelelő gazdasági körülmények között a tápszerrel történő táplálásnak hátrányos következményei nem mutatkoznak meg a csecsemő testi fejlődésében. Sőt a tápszerrel táplált csecsemők súlygyarapodása és hossznövekedése valamivel meg is haladja a szoptatott csecsemőkét. Azonban még jó gazdasági feltételek esetében is kimutatható a tápszerrel táplált csecsemőknek a szoptatottakéhoz viszonyítottan kismértékben-legalábbis átmenetileg-lassúbb ütemű szellemi fejlődése. A kicsiny különbség egy-egy konkrét esetben ritkán mutatkozik meg, de a csecsemők nagyobb csoportját vizsgálva, statisztikai módszerekkel kimutatható. Összetett jelenségről van szó, ami minden bizonnyal nemcsak a táplálás módjával függ össze, hanem azt a szociokultúrális hátteret is tükrözi, aminek alapján a szülők a szoptatás mellett vagy ellene döntöttek. Minél rosszabb körülmények között él a család, annál drámaibb módon mutatkozik meg a szoptatásnak a tápszeres táplálással szembeni előnye, hiszen rossz életkörülmények között különösen előtérbe kerül a tápszer elkészítéséhez szükséges higiénés feltételek kérdése. (csíramentes ivóvíz, sterilen tartható edények, tápszer elkészítésében résztvevők személyi higiénéje) Ezeknek a feltételeknek a biztosítása sokkal nehezebb feladat, mint a biológiai tényezők által is védett anyamell tisztaságáról történő gondoskodás. Erre a tényre újólag rávilágított az a tragikus tapasztalat, amikor a fejlődő világ nyomorúságos körülmények között élő családjainak megsegítésére küldött, kitűnő minőségű csecsemőtápszerből álló adományok a csecsemőkori fertőző betegségek megszaporodásához és a csecsemőhalandóság növekedéséhez vezettek.

Szoptatás
Tápanyag-összetétel: Élettani
Sterilitás biztosítása: Könnyű
Védő immunfaktorok: IgA, komplement
Fajidegen fehérje: Nincs
Domináns bélflóra:Lactobacillus
Anya-gyermek kapcsolat: Igen közeli
Táplálék íze: Változatos
Költségek: Olcsó
Kivitelezés: Egyszerű

Tápszerrel történő táplálás
Tápanyag-összetétel: Az élettanitól eltérő
Sterilitás biztosítása: Nehéz
Védő immunfaktorok: Hiányoznak
Fajidegen fehérje: Van
Domináns bélflóra: Coliform törzsek
Anya-gyermek kapcsolat: A táplálás személytelenebb
Táplálék íze: Teljesen egyforma
Költségek: Drága
Kivitelezés: Bonyolult

A szoptatásnak fontos születésszabályozási szerepe is van, különösen a fejlődő országokban és azokban a közösségekben, ahol a fogamzásgátlás egyéb módszerei társadalmi, vallási okokból nem népszerűek. Ismert, hogy a rendszeres szoptatással együtt járó prolaktin elválasztás megnehezíti a teherbeesést, bár teljes biztonsággal nem zárja ki azt. A fejlett országokban a születésszabályozás módszereit nem alkalmazó asszony a születést követően átlagosan 6 hónappal ismét teherbe esik. Ezzel szemben a fejlődő országokban az újabb fogantatásig átlagosan 15 hónap telik el. A különbség azzal magyarázható, hogy a fejlődő országokban nagyobb a szoptatott gyermekek aránya és tovább szoptatják a csecsemőt, mint a fejlett országokban. Így napjainkban a szoptatásnak fontos szerepe van a fejlődő országok további túlnépesedésének lassításában. A szellemi fejlődésben megmutatkozó előny mellett a szoptatott csecsemők kevésbé hajlamosak bizonyos betegségekre, mint a tápszerrel tápláltak. A táblázatban összefoglaltam azokat a kórképeket, amelyekről az orvostudomány mai állása szerint állítható vagy legalábbis valószínűsíthető, hogy a korábban szoptatott csecsemőkben vagy ritkábban fordulnak elő, vagy pedig kórlefolyásuk enyhébb, mint a korábban tápszerrel tápláltakban.

Bizonyított különbségek:
Alsó légúti hurut
Bacteraemia
Bakteriális meningitis
Botulismus
Hasmenés
Húgyúti infectio
Középfülgyulladás

Valószínűsített különbségek:
Allergiás kórképek
Bölcsőhalál
Colitis ulcerosa
Chron-betegség
Inzulin-dependens diabetes mellitus
Lymphoma
(A cikket beküldte: Betty24)



Amikor nem megy a szoptatás, pedig van tej
Cikkemmel arra hívnám fel a figyelmet, ami szerintem nem csak nekem probléma, bár az ember önbecsülésén könnyű sebet ejteni, főleg ha első babáját várja... Én már a harmadiknál élem át ugyan azt: van tejem, nagyon sok tejem és nem szopik a babám! Szeretném a... »

A szülővé válás 20 pontja
Biztos sokan vannak - többek között én is voltam régen -, akik úgy képzelik, az első gyerek megérkezése gyökerestül fordítja fel minden szerelmespár életét, most azonban már tudom, hogy ezt akkoriban én még nagyon alábecsültem. Így aztán a gyermektelen párok... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.