Kategória: Egyebek az anyaságról

A tojástolvajok

Ez a történet már történelem, a fiúk családapák, és én már csak az unokáknak mesélem ezt réges-régi "mesét", amit az élet írt. De ők is könnyes szemmel kérik újra és újra: - Mama a tojásosat, azt meséld!

A két majdnem ikerfiú előreszaladgált, hiába kiabált anyjuk, hogy vigyázz, le ne lépjetek a járdáról, ne olyan gyorsan, álljatok meg! Ők csak, mint fékeveszett csikók rohantak előre.
Egyforma kis kék rövidnadrágban és hófehér ingben indultak hazafelé, ami feltehetően csak addig lesz fehér rajtuk, míg ki nem lépnek a kapun. Péntek délután volt, és holnap már nem kell oviba menni, ez nagyon feldobta őket.
Anyjuk fáradtan baktatott utánuk. Még annyi minden dolog van hátra a mai nap is, csak ez járt az agyában, még be kell vásárolni a vacsorához, amit persze meg is kell még főzni. Be kell kapcsolni a mosógépet, és diavetítőzni is kell a fiúknak, már vagy 3 napja megígérte, hogy időt szakít rá. Apjuk persze ma sem jön időben, csak késő este, mint máskor is szokott.
A kisbolt útba esett, a bérházak között, a park szerencsére a bolt háta mögött volt, így aztán odaterelgette őket, amíg a zöldségesnél kiállta sort. A másik oldalon veszélyes lett volna, bár nem nagy forgalom itt a lakótelepen, de akkor is, nem árt óvatosnak lenni. Még csodálkozott, is miért nem jönnek zsorválni, ahogy szoktak, meddig kell még várni, mikor kerülsz már sorra, és mikor megyünk már? Aztán még belépett kenyérért, és már fejben kész is volt a vacsora egy gyors kelkáposzta főzelék, a tegnapi fasírttal, pont jó lesz.
De hol vannak ezek a gézengúzok Péter, Zsolt, kiabált a fiatalasszony, készen vagyok, mehetünk. A két kisfiú pirosan és izzadtan, fénylő arccal, került elő, a kis fehér ingecskéknek már híre-hamva sem volt. A nadrágzsebeik megtömve, és még dicsekedni is kezdenek: - Anya, vettünk tojást, nézd - és már kotorják is kifelé, persze rögtön szét is mállik kis kezükben a tojás, amivel kitömték a zsebeiket.
Klára asszony óvatosan néz széjjel, ki látja őket, és suttogva kérdezi: - Honnan vettétek?
- Hát onnan - mutatnak mindketten a kisbolt nyitott raktárajtaja felé. Nem tudja, mitévő legyen, mit mondjon nekik, hát csak úgy hirtelen, azt találja mondani, hogy vigyétek gyorsan vissza.
A fiúk gyorsan visszaszaladtak az ajtóba, és nem mentek beljebb, onnan célozták meg a tojástálcákat, végül is visszavitték a tojásokat oda, ahonnan hozták, de hogy hány tojás tört még azon a péntek délután, Klára asszony nem várta meg. Megfogta két rosszcsont fiának a kezét, és úgy húzta őket maga után, mint ahogy csak a tolvajok tudnak menekülni.
Csak akkor nyugodott meg, amikor már a lakás ajtajában álltak. Úristen, mit csináltatok? - szidta őket, de közben már nem bírta megállni nevetés nélkül. Ő aztán mindent letagad holnap, ha valamit is hall a tojások rejtélyes pusztulásáról!
Ez a történet már történelem, a fiúk családapák, és én már csak az unokáknak mesélem ezt réges-régi "mesét", amit az élet írt. De ők is könnyes szemmel kérik újra és újra: - Mama a tojásosat, azt meséld!
(A cikket beküldte: khaty21)



Kiskarácsony, nagykarácsony
A Karácsony a Kislány szemében a ünnepek Ünnepe volt, nem csak az ajándékok miatt, hanem a készülődés, a várakozás izgalma miatt is, amikor még csak az adventi naptárat készítették a testvéreivel, hiszen tudták, hogy akkor együtt lesz a család, és Apa is kicsit többet mosolyog majd. »

Voltam anya szülés nélkül és leszek szüléssel is
Történetem 4 éve kezdődött, megismertem egy gyermekét egyedül nevelő apukát. Akkori fejemmel nem is gondoltam, hogy egy gyermeket én fogok nevelni. A sors mást hozott, de senki sem bánja, hogy így alakult. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.