|
|
Kategória: Egyebek az anyaságról AnyaparaMostanában egyre többször gondolok rá, hogy milyen lesz majd az életünk, ha a kisebb fiam is közösségbe kerül, és véget ér az éjjel-nappal együtt töltött időszakunk. Várom is, de félek is picit a jövőtől.A nagyfiunknál idővel kialakult mindent, és mikortól oviba járt visszakaptam a szabadságomat, ismét élhettem a saját életemet. Kikapcsolódásra, felnőttes programokra is volt idő és lehetőség. Mivel nálunk a fiúk között viszonylag nagy a korkülönbség, elég sok mindent elfelejtettem. Természetes, hogy ha az embernek kisbabája van vele tölti az idejét, de ahogy múlik az idő, úgy érzi szüksége volna egy kis magánéletre. A kisfiunk 18 hónapos. Két és fél óránál több időt nem töltöttünk születése óta egyhuzamban külön. Már az is egy jó program volt, mikor múlt héten fogorvoshoz mentem. Egyedül! Egyre többször gondolok arra, hogy ki is vagyok valójában. Anya, feleség, háziasszony. Na de hol vagyok Én? Aki szeret olvasni, barátnőkkel találkozni, németül beszélni. A múlt homályába veszett valódi énem. Vagy most "csak" anya vagyok? Nagyon hiányzik már egy pihentető alvás, az hogy összebújva a naggyal csak tv-t nézzünk nyugalomban. Nagy dolgok ezek? Szerintem nem, de egyelőre elérhetetlennek tűnnek. Tudom, hogyha a pici bölcsibe megy, ismét visszakapok egy pici függetlenséget. Rémülettel tölt el, hogy tudok-e majd élni a lehetőséggel, vagy mennyire fog hiányozni a kis rabszolgatartóm, hisz annyira imádom őt. Ő izgága, önállóságra törekvő, akaratos, mégis nagyon-nagyon szeretem őt. Mások is gondolnak ilyesmikre? (A cikket beküldte: Bajaikriszta) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| ||||||||