Kategória:

Babázás helyett rémálom!

Szeretném megosztani veletek a mi, több mint egy éve futó történetünket arról, hogy lett a várva-várt babázós idôszakom életem egyik legszörnyûbb idôszaka!
Kislányom 2007 augusztusának utolsó napjaiban fogant, nagyon vártuk, hogy megérkezzen közénk. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, próbálkozásunk harmadik hónapjában kétcsíkos lett a tesztem! Csodálatos terhesség után 2008. május 13-án megszületett Nelli, a mi gyönyörûségünk, makkegészségesen, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! Szorgalmasan szopizott, gyönyörûen hízott az én Egyetlenem, rengeteg tejem volt, azt hittem innen már minden rendben lesz. Tévedtem…

Két hónapos volt a pici lányka, amikor egyik napról a másikra úgy döntött, hogy nem akar többet szopizni. Elôször azt hittük ez átmeneti dolog, így próbáltuk áthidalni. Különbözô trükkökkel vettük rá a szopizásra, vagy épp cumisüvegbôl vagy pohárból próbáltuk itatni. Sajnos cumisüvegbôl egyáltalán nem volt hajlandó inni. Mikor láttam, hogy ez már nem átmeneti dolog, elvittem a gyerekorvoshoz, aki szinte kinevetett. Megvizsgálta és közölte, hogy arra sajnos nem tud felírni gyógyszert, hogy szopizzon. Ha nem szopizik, fejjek, és úgy adjam neki, ahogy elfogadja! Én örültem, hogy nincs baja a Kicsimnek, és úgy tettem, ahogy mondta, bár legtöbbször csak kiskanállal adagolva volt hajlandó megenni a tejet. Néha úgy sem… Ilyenkor csak sírt és nyûglôdött, mert üres pocival aludni sem tudott, enni pedig nem akart! Nem egyszer rohantunk vele az ügyeletre, mert fél napig egy kanál vizet sem volt hajlandó elfogadni, és attól féltünk, hogy kiszárad. Telt az idô, én pedig azt hittem, hogy ha majd nagyobbacska lesz, nagyobb lesz a tápanyagigénye, és könnyebb lesz majd rávenni az evésre. De nem így történt. Hiába vettem cumisüvegek tömkelegét, nem volt hajlandó inni egyikbôl sem. A súlya pedig lassan, de biztosan kezdett elmaradni a normálistól! Felhívtam szoptatási tanácsadókat, védônôket, jártunk a másik körzetis dokinknál, de senki sem tudott mondani semmi okosat! Még egy vérvizsgálatot is kiharcoltam, de a kórházban épp egy full amatôr nôt fogtunk ki, aki negyed óráig kínozta, de sajnos nem lett elég a vérminta. A gyerekorvos nem látta indokoltnak, hogy megismételjük a vérvételt! Így hát maradt a fejés és kanalazás kétóránként, ami sokszor egy óráig is eltartott, így egy óra pihenô után folytathattuk, de így is nagyon keveset evett! A cicim sokszor iszonyat módon fájt és sebes volt a fejéstôl, mert egy idô után átálltam a kézzel való fejésre. Így egy kis idôt spóroltam, nem kellett a mellszívót mosogatni, fertôtleníteni. Álmában egy darabig még hajlandó volt szopizni, úgyhogy éjjel is keltünk kétszer hamizni! Én pedig folyamatosan attól rettegtem, hogy valami baja lesz, amiért ilyen keveset eszik!
Négy hónapos volt, mikor úgy döntöttem, hogy elmegyünk egy magánorvoshoz. A választásom elsôként egy allergológusra esett, aki gyermekorvos is egyben! Pár perces vizsgálat után közölte, hogy a gyerek egészséges, csupán –szó szerint idézem-„extrém módon válogatós”! Felírt egy állítólag jóízû tápszert (én nem tudom kóstolta-e, de olyan büdös volt, hogy a gyomrom felfordult, ha csak beleszagoltam), és azt mondta, ha nem válik be, kezdjük meg a hozzátáplálást! A tápszertôl sugárban hányta ki az összes anyatejet is, amit elôzôleg belekanalaztam! A gyümölcsöktôl is csak fintorgott és öklendezett, így ezt is annyiban hagytuk. Öt hónapos volt a Drágám, mikor elvittem egy helyi szinten elég neves gyerekorvoshoz, akit a védônô ajánlott! Ő elsô látásra szimpatikus volt, és azonnal fogadott minket! Fél óráig vizsgálta a Lányt, majd azt mondta, hogy szerinte nincs nagy gond, viszont enyhén alultápláltnak tûnik, és a súlya is kicsi. Ő nagyon is indokoltnak tartotta az újabb vérvételt, másnap le is vette a vért úgy, hogy a gyerek alig nyikkant kettôt! Kérdeztem tôle, hogy mennyi anyatejet kell meginnia naponta legalább, azt mondta, 100 g/testsúlykg/nap a minimum, tartósan nem lehet ez alatt az elfogyasztott mennyiség. Hát nekünk kéthetente egyszer talán sikerült ezt elérni, igazi ünnepnap volt az ilyen! A laboreredmény viszont nem mutatott semmi eltérést! Még csak vashiányos sem volt a kislányom! Ekkor nagyon elkeseredtem. Ő is a hozzátáplálást javasolta, krumplipürével kezdve. Ezt eleinte szívesen fogadta a Kicsim, de mikor már nagyobb mennyiségben kellett volna ennie fôzelékféléket, valahogy ez sem ment, ezt is kínszenvedés volt beletuszkolni.
Gyakran már az elsô falatnál öklendezett, és rendszeresen hányt is evés közben vagy után. Rossz volt nézni ahogy eszik, étvágytalanul, öklendezve, az én gyomrom is görcsben volt, ha csak az etetésre gondoltam.
Némi színt hozott az életünkbe, hogy hét hónaposan rákapott a cumisüvegre, de csak az egyik fajtára (öt hónapnyi kitartó próbálkozás után). Ettôl kezdve többnyire így itta a teát és a tejet, de ha épp a foga fáj, akkor a mai napig nem iszik üvegbôl! Teltek a hónapok különösebb változás nélkül, én pedig kezdtem belenyugodni, hogy ez már így marad örökre. Egyfolytában azt kérdeztem magamtól: „Mit rontottam el, hogy így megutálta az evést?” A súlymérések elkeserítôek voltak, így egy idô után már nem vittem minden hónapban, miközben persze mindent megtettem, hogy minél több kalóriához jusson. Általában egy-másfél óráig tartott egy etetés, ami alatt próbáltam elterelni a figyelmét az evésrôl különbözô trükkökkel, de mégis csak kb. harmadát-felét ette meg annak, amennyit kellett volna.
Az egy éves státuszvizsgálaton 8090 g-ot nyomott, amit remélni sem mertem, nagyon örültem! Az orvos –aki szerint eddig minden a legnagyobb rendben volt- azonban kevesellte, elküldte vérvizsgálatra. Kiderült hogy vérszegény a drágám, amire persze könnyû volt ráfogni az étvágytalanságot. Én persze tudtam, hogy ez inkább következménye, mint oka a kínlódásainknak!
Ez idô tájt kezdtem el neki joghurtot adni, amivel egy idôben szinte állandó jellegû hasmenése lett.
Elôször nem tûnt fel, ráfogtam a fogzásra, mivel abban az idôszakban nagyon nyugtalanul is aludt, szinte fél éjszakákat töltöttünk ébren, bár foga nem jött egy sem. Akkor kezdtem komolyabban venni, mikor kis véres nyálkás részek tûntek fel a kakis pelusokban, amik rendszeressé váltak. Elvittem az orvoshoz, aki székletvizsgálatot rendelt el, de nagyon úgy tûnt, hogy nem hisz nekem. A vizsgálat negatív eredményt hozott. Ezután kaptunk beutalót allergia-vizsgálatra, amire majdnem két hónap múlva kaptunk idôpontot.
Közben az interneten keresgélve rátaláltam, hogy a tejfehérje-allergia okozhat ilyen tüneteket, aminek egyébként egyéb tünetei közé tartozik a kóros étvágytalanság, hányás, soványság, alvászavarok, ami nekünk mind megvolt! Másnaptól próbaképp elhagytuk a tejtermékeket, és két nap múlva megszûnt minden tünet, kivéve az étvágytalanságot, ami sajnos még rosszabb lett. Négy napig 4-5 dl anyatejen kívül semmit nem evett a Kicsim. Mivel az orvosunk szabadságon volt, elvittem a helyettes doktornôhöz, aki szerint a gyerek erôsen alultáplált, izomgyenge és fejlôdésben visszamaradt. Kiderült, hogy a súlya is visszaesett az elôzô mérés óta! Vér- és székletvizsgálatot, kétnaponkénti súlymérést rendelt el, és kaptunk tápszereket.
Azt mondta, szerinte szinte biztos az allergia, és javasolja a diétát a vizsgálatig, ami valószínûleg nem fog kimutatni semmit, mert a kislányom nagyon kicsi súlyú. (Megjegyzem a saját gyerekdokink azt mondta, nem kell diétázni!) Ez ügyben próbáltam felvenni a kapcsolatot az allergológussal, akinél esedékes a vizsgálat, és aki történetesen ugyanaz az orvos, akihez négy hónaposan elvittem a kislányomat. Természetesen ô is a diétát javasolta.
Eljött a várva-várt allergia-vizsgálat, aminek az eredményére még plusz egy hónapot vártunk. Minden leletünk negatív lett, ahogy a doktornô megmondta. Így a tünetek alapján megállapították a tejfehérje-allergiát, és fél év szigorú diétát javasoltak.
Ebbôl már eltelt két hónap, és nem mondom, hogy a most 17 hónapos kislányom jóevô gyerek lett-az valószínû soha sem lesz már, de van néhány kedvence, és azokat szívesen megeszi, akár egyedül is kanalazza! A súlya is lassan, de biztosan felfelé megy! Most már merem remélni, hogy az oly sokszor átélt rémálom, az, hogy semmit nem akar enni, nem fog már soha többé megismétlôdni!
A fô ok, amiért ezt az egészet leírtam az, hogy tudjátok, hogy a tejallergia anyatejes babáknál sajnos egyre gyakrabban fordul elô. Ennek az oka táplálkozásunkban keresendô. Nekem a gyerekorvos azt mondta a szoptatás kezdetén, hogy mivel az anyuka által elfogyasztott tejfehérje átmegy az anyatejbe is, a szoptatás alatt maximum napi fél liter tejnek megfelelô tejterméket fogyaszthatok. Ezt természetesen be is tartottam. De ha figyelembe vesszük, hogy napjainkban már szinte lehetetlen a boltok polcain olyan péksüteményt, felvágottat, kekszet találni (hogy az egyéb nassolnivalókról már ne is beszéljünk), amiben ne lenne tejpor, vagy más tejszármazék, rájövünk, hogy máris sokkal több tejfehérje jutott a szervezetünkbe, mint amennyi bôven elég lett volna. Tehát csak azt tudom tanácsolni a kismamáknak és leendô kismamáknak, hogy okuljanak a mi példánkból, és ne vigyék túlzásba a tejtermék-fogyasztást sem a terhesség, sem a szoptatás ideje alatt!

(A cikket beküldte: ice kuszi)

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

A szoptatás kontra tápszer
Manapság már egyre elterjedtebb a tápszerrel való táplálás, melynek több hátránya van az anyatejes táplálással... (tovább)

Az én kis totyogóm...
Kamilla az elsô babám. Még most is beleborzongok, ha arra az érzésre emlékezem amikor a hasamra tették miután megszületett,... (tovább)

FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!