Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ






Kategória:

Egy törékeny baba és az első nehéz hetek története

Májusban megváltozott az életünk, egyik napról a másikra. Sajnos Bence 32 hétre született. Két hét kórház után végre hazamehettünk. Nagyon boldog voltam, hiszen kaptam az élettől egy gyönyörű kis manót, ráadásul szülinapom is volt. Kell ettől szebb ajándék?

Egy gyönyörű szerdai napon mentünk haza a kórházból. Ezen a napon volt a születésnapom. Az eddigi legszebb ajándék amit kaptam, a gyönyörű kisfiam volt. Az első napok nagyon furcsák és szokatlanok voltak. Most már nem csak ketten voltunk és nem mi alakítottuk a napjainkat.
A kórházból kicsit náthásan engedtek haza bennünket. Pénteken felkerestük a gyerekorvost és megismerkedtünk egymással. Én sajnos lázas lettem. Gyenge gyógyszert kaptam a szopizás miatt. De miután még négy nap múlva is lázas voltam, erős antibiotikumot írtak fel. Ezzel sajnos már nem szoptathattam. Tíz napig kellett szedni a gyógyszert, aminek következménye lett, hogy elapadt a tejem. Sajnos tápszerre kényszerültünk. Mivel a picike még három hét után is náthás volt és egyre kevesebbet evett, de annál többet aludt, ezért újra felkerestük a gyerekorvost. Ő csak annyit mondott, szűk a baba orrjárata és ezért szortyog.
De mivel ez engem nem elégített ki, elvittem abba a kórházba, ahol született. Miután megvizsgálták, nem találtak semmi gyulladást. Vettek tőle vért, ekkor még nem tudtuk, hogy az éjszaka már a kórházi szobában ér bennünket. A vérvizsgálat eredményéből kiderült, hogy a picikénk vérszegény. Mellesleg megjegyzem, szép piros arcú baba volt. Két óra múlva már hozták a számára megfelelő vért. Hosszú és borzalmas órák következtek. Az ápoló aki a branült szúrta, nem találta vénát. Két karját, kézfejét már összeszurkálta. Végül ötödik próbálkozásra, a bal lábfejébe került ez a borzalom. Csak a gyerek keserves ordítását hallottam az ajtó mögött, mert persze én nem lehettem vele. Aztán bekötötték a vért, amit egész jól tűrt. Hosszú éjszaka után másnap hazamehettünk.
Két hét nyugalom következett. Vasárnap keresztelünk - gondoltuk. Ekkor voltunk hat hetesek. Sajnos akkor kaptuk a hírt, hogy sógornőmnek szintén koraszülése volt. A nagyszülők távolléte miatt ugrott a keresztelő. Két hét csúszás még belefér - gondoltuk mi. De újra jött a borzalom. Megkaptuk a két hónapos védőoltást. Sajnos rettenetes lázzal vittük a kórházba. A keresztelő a kórház miatt ugrott. Erről részleteket tudhattok meg a Védőoltás és a velejáró tortúra című cikkemből. Az ott átélt rémálmot nem akarom még egyszer leírni. Újra kórház! Hat borzalmasan hosszú nap. Újabb branül, az épphogy begyógyult vénákba. Kétnaponta új helyre szúrtak, mert sorra mentek szét a vénák. Újabb keserves sírás, a folyosóról hallgatva és zokogva. Miért pont mi? Még csak két hónap telt el és ennyi borzalom. A végső branül a fejbe. Ez engem kiütött, azt hittem már nem lehet tovább fokozni. Végre hazamehettünk. Éjszakánként keserves sírásra riadt és hosszas vigasztalás után aludt csak vissza. Látszott rajta a félelem, ha a kezéhez értünk már összerezzent és sírt. Reméltük hamar elfelejti az Őt ért sokkot. Három nyugodtabb hét után végre augusztus 3-án megkereszteltük. Vasárnap délután vért találtunk a kicsi székletében. Anyósom "okosságának" köszönhetően nem mentünk orvoshoz. Másnap újra vér volt a kakiban. Nem mondtam senkinek egy szót sem, felhívtam a kórházat és azt mondták vigyem be hadd nézzék meg. Valószínűleg csak berepedt a bőr a végbélnél, de jobb ha látják. Hát mondanom sem kell, hogy nem aludtunk otthon. Irány a gyermekinfektológia. Újra kezdődött. Én csak zokogtam. Már megint mit kell átélni az én kis törékeny babucimnak? Miért nem én vagyok inkább? Mivel az a fertőző osztály, ki sem mehettünk a szobából, mert mi nem voltunk fertőzőek, de hogy ne kapjunk el semmit ezért elzártak bennünket a külvilágtól. Hosszas vizsgálgatás után kiderült, hogy a picikének tejcukor allergiája van és ezért volt a vér. Három hosszú nap után végre újra otthon lehettünk.
Azóta minden rendben és remélem már nem lesz újabb borzalom. Még csak három hónapos és mennyi mindenen ment már keresztül. A szívem szakad meg, ha visszagondolok. Egy hét múlva újra védőoltást kapunk. Már előre rettegek. De remélem elkerül a rémálom. Néha még mindig felriad és visít álmában, de remélem nem fog minderre emlékezni. Próbálom vele feledtetni és csak mosolygós és vidám dologgal körülvenni.
Köszönöm, hogy ezt megoszthattam veletek.
(A cikket beküldte: bvildiko)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Élni akart...
Gyermeket várni öröm. Így voltam vele én is. Boldog voltam, lányom lesz és egészségesek vagyunk. Aztán a szülés után minden megváltozott. Az öröm könnyei hamar a bánatkönnyei lettek. Rémült, tehetetlen voltam és féltem. Az első 6 hét minden napja fekete volt. És ő... »

Ha a tudás nem elég...
Fiam pályaválasztás előtt áll. Pontosan tudja, mit szeretne, s látszólag az adatok, elért eredmények is mellette szólnak, ám az iskola, amit annyira megszeretett, elutasította. Bár ne ismernénk a hátteret! »



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a anyalettem.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.anyalettem.hu/rss




Minden jog fenntartva © 2018, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.