Kategória: Egyéb babás témák

Emberségesség! Miért olyan nehéz ezt kicsikarni magából az embernek?

Ebben a cikkben arról lesz szó, amit megtapasztaltam a terhességem, a szülés illetve egyéb babás dolgok során. Minél több ilyen történet kerüljön napvilágra, hátha el tudjuk kerülni az ilyen dokikat, "szakembereket".
Meg hátha olvassa valaki a fent említettek közül és magába néz...


A történet ott kezdôdik, amikor a picikém a pocakomban volt még. 32 hetes voltam, amikor 4d-s UH-ra mentünk, szerettük volna látni a pici arcát, ami végül is nem sikerült, mert mindig eltakarta, viszont megállapították hogy enyhe fokú vesemedence tágulata van.
Még azon a héten voltam az esedékes UH-on is, ahol ezt közöltem a dokival, aki így unott képpel megnézte az említett vesét, nézegette, nézegette, majd szólt egy kollégának, aki éppen ott volt, hogy ô nem is találja a vesét, közben nekünk semmit sem mondott, majd nagy nehezen megtalálta a vesét. Sajnos nôtt a tágulat, megkérdeztük a párommal, hogy mégis ez mit jelent, nagyon be voltunk parázva, hiszen eddig errôl még nem is hallottunk. Erre foghegyrôl jött a válasz, a legrosszabb esetben császározni kell idô elôtt, a gyereket mûteni kell, de ne aggódjunk, fél vesével is lehet élni. Tiszta idegroncsként mentem a terhesgondozóba, ahol a doki szerencsére nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy nem olyan nagy a baj, és hogy ne törôdjek a kollégával, biztos rossz napja van.
Említett kollégával sikerült összefutnom a terhesgondozóba is, mert a dokit, akihez jártam, ô helyettesítette egyszer. Elôttem sírva rohant ki egy kismama, én már remegô térdekkel mentem be, megmérte a hasamat, amihez fel kellett feküdni a vizsgálószékre, plusz le kellett tolni a nacit, ami nagy hassal ugye nem a legkönnyebb, ô rám is szólt, hogy húzzam már lejjebb, utána gyors mérés és megint szólt, jöjjön már le...
Ezután következô kellemetlen élményem:
Amikor elkezdett folyni a magzatvíz, besiettünk a kórházba, ott egy morcos, fiatal doki fogadott, és majdnem hazaküldött, szerencsére épp akkor küldtem én is a padlóra egy jó adag vizet ez meggyôzte...megnézte a kiskönyvet, majd megkérdezte, miért nem voltam 38 hetesen UH-on, mondtam a terhesgondozóban nem küldtek el. Ezután megvizsgált, nekem óráknak tûnt, míg bennem turkált, és csillagokat láttam a fájdalomtól, eredmény, valószínûleg faros a baba, de nem tudja megállapítani...hát faros volt és császár lett belôle, szerencsére nem ô mûtött, hanem egy kedves doki és a szülésznô is az volt.
Ez nem mondható el a csecsemôs nôvérek egy részérôl...vinnem kellett súlymérésre a babóm, mert sokat visszafogyott és nem akart hízni, a nôvér mondta, hogy hajnali három körül menjek mert akkor ráér, hát igen benn fetrengett a nôvérszobába és amikor bekopogtam megkérdezte: Mit akar? Még jó, hogy volt olyan nôvér, akinek a hozzáállása kifogástalan volt, utólag is köszönet érte...
Aztán volt egy esetünk a kismanóval, amikor hallásvizsgálatra kellett menni, és elküldtek a fülészetre, mert nagyon zsíros volt a kis füle és nem tudta a mûszer bemérni vagy mi.
A pici két hónapos múlt és még sokat aludt, letettem a pelenkázóra, mivel várni kellett és el is aludt, kijött az asszisztens valami papírt aláíratni egy anyukával, és mondta, toljam már arrébb a gyereket, hogy legyen helye a papírnak, erre az anyuka, majd a falra téve aláírja a papírt, de a nôszemély nem engedte és muszáj volt arrébb tolni a kicsit, aki persze felébredt és amíg sorra nem kerültünk, visított..

Csak azért írtam ezeket le, mert úgy gondolom, hogy egy kis emberségességgel mindez elkerülhetô lett volna. Tudom, hogy sokan dolgoznak lelkiismeretesen, emberségesen, de akad olyan orvos, nôvér, stb. is, aki, ha nem lát borítékot, vagy csak egyszerûen alapból bunkó és nemtörôdöm. Jó lenne, ha az ilyen embereket ki lehetne szûrni..
(A cikket beküldte: scorpiolady)



Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

E-mail címed:
Ismerôsöd e-mail címe:
A komisz rotavírus A komisz rotavírus
Hasmenés, hányás? A rotavírus nemcsak komisz, hanem igen fertôzô és a külsô környezeti hatásoknak is képes hosszabb ideig... (tovább)
Ember a vízben
Folytatom Pöttyös kapitány kalandjait, annyira édes, hogy egyszerûen nem tudok betelni vele. Nagyon remélem sok édesanya... (tovább)


FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!

Nyereménytár




Minden jog fenntartva © 2010, www.anyalettem.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu