Kategória: Dalok, mesék, versekForgószélnek szélforgóSzóval úgy döntöttem folytatom Pöttyös kapitány történetét, hiszen nem ért még véget a mese, amit elkezdtem. Remélem sok anyuka fogja elolvasni gyermekének, amitôl a gyerekek hamar álomba szenderednek. És ha még elalvás elôtt egy túrórudit is megeszik a gyermek, akkor lesz igazi az élmény!Aznap reggel szélcsend volt. Olyan szélcsend, hogy még egy tollpihe se rezdült volna. Már kora reggel úgy ragyogott a Nap, hogy szinte csilingelt, sehol egy fátyolfelhô az égen. A Pöttyös hajó legénysége is ráérôsen ébredezett. Semmi kapkodás, a fogmosáshoz sem kellett sorba állni. Jókorákat nyújtózva készültek a reggeli tornára, amit ezúttal Melák vezényelt, akirôl viszont köztudomású, hogy nagyon szeret lustálkodni. Nem csoda hát, hogy az elsô gyakorlat egy jókora közös ásításra sikerült: - Légzôgyakorlat! Beszívni, egy, kettô, hááááááááááá – mondta, hatalmasra tátott szájjal, szinte kiakadt az állkapcsa. Az ásítás pedig ragadós, így hát a vele szemben álló kis csapat is nagyra tátott szájjal, jóízûen szívta be a friss tengeri levegôt. Majd kipukkadtak mire jött a vezényszó: - Kifúúúúú… – és erre úgy megbillent a hajó, mint amikor orkán tépi a vitorlákat. El is csodálkoztak, hogy ez ilyen jól még soha sem sikerült. Csakhogy ezzel nem ért véget. Egyszer a zászló lobogott, majd leszakadt a helyérôl, aztán az orrvitorla kezdett furcsa táncba, utána a fôárboc került sorra, de úgy, hogy leszakadtak a kötelek a felkötött vitorlákról, amik aztán össze-vissza csapkodtak. Söpört a szél fel-alá a fedélzeten, dûtött-borított. - Szerintem akar tôlünk valamit a forgószél! – kiáltotta Pöttyös kapitány, hogy túlharsogja a zúgást – süvítést. – Kapjuk el, mielôtt összetöri a hajót! Nem kellett kétszer mondani. Nyurga kézbekapott egy jó erôs hordót, és olyan magasra tartotta, hogy nem tudta kicselezni és beleszaladt a forgószél. Melák rácsapta a hordó tetejét, és jól beszorította, hogy moccanni se tudott: ott zörgött-börgött, dühöngött a hordóban. Csak úgy recsegtek a dongák. - A szóból hamarabb értünk. Miért rontottál ránk? – kérdezte Pöttyös kapitány a kelepcébe csalt szelet. - Minden hajót összetörök – zörögte az vissza. – Elvitte egy hajó a szélforgómat, amit még atyai dédnagyapámtól, a Keleti Passzáttól kaptam kis szellô koromban a keresztelômre. - De talán te voltál kicsit ügyetlen, amikor leejtetted! Ráadásul itt hiába keresed, nem mi vettük el! – magyarázta Pöttyös Kapitány. - Minden hajót összetörök – zúgta vissza a forgószél a hordóból, amit már alig tartottak az abroncsok. - Gyors megoldás kell. - mondta erre Pöttyös Kapitány - Ha sokat várunk, még kiszabadul itt nekünk. Tücsikém, azt hiszem rajtad a sor, vedd elô a hajtogató tudományodat! A hajó mókamestere, Tücsi, egy fényesen csillogó, piros pöttyös papírból pillanatok alatt csodálatos, tizenkét ágú szélforgót hajtogatott. - Ez jó lesz? – kérdezte, mintha nem tudná. A legénység áradozott: fantasztikus, elbûvölô, zseniális…. Most már csak a szelet kellett jobb belátásra bírni. Pöttyös Kapitány – kezében a szélforgóval - a dübörögve táncoló hordó mellé térdelt. - Idehallgass, Te szél! Jól jegyezd meg, hogy mi a Pöttyös hajó legénysége vagyunk, akikkel nem lehet kukoricázni! De lásd, hogy kikkel van dolgod, én, a hajó kapitánya megígérem neked, hogy ha befejezed a tombolást, megkapod, amire vágysz! A szél lassan lecsendesült a hordóban. Tán eleve kifáradhatott a nagy kapálózásban odabent, és a korábbinál már jóval halkabban, kifütyült a dugó helyén: - Rendben van, de ha becsapsz, örökre elbúcsúzhatsz a hajódtól. Pöttyös Kapitány intett Meláknak, és ô óvatosan levette a hordó tetejét. Ahogyan a szél kiszökkent, megpördült a szélforgó. Szikrázva szórta a Nap fényét, ahogyan pörgött, csak úgy tündököltek és csillogtak rajta a pöttyök. - Ez gyönyörû – sóhajtotta a szél. – Sokkal – sokkal szebb, mint a régi volt! Került körülötte egyet-kettôt, és látszott, el van olvadva teljesen. – Ez tényleg az enyém?? - Csak ha megígéred, hogy többé nem támadsz rá ész nélkül a hajókra! – válaszolta a Kapitány, és odanyújtatta Tücsi forgóját. A szél teljesen megenyhült. Mindig számíthattok rám! – mondta, és örök barátságot ígért a Pöttyös hajó legénységének. Picit még velük maradt. Pörgette az ajándékát, elbeszélgettek errôl-arról, távoli vidékekrôl, amerre mindannyian jártak már. Végül elôkerített egy piros korongot, és azt mondta: - Ha jól tudom, ezt frizbinek hívják az emberek. Ha szükségetek lesz rám, dobjátok ezt fel jó magasra, és a segítségetekre leszek. Azzal vígan fütyörészve magára hagyta a legénységet, akik szinte szóhoz sem jutottak. Végül Melák törte meg a csendet: - Akkor folytathatjuk? Magastartás, térdhajlítás, egy, kettô, háááááá ... (A cikket beküldte: Dinoca) Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!
FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz! Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz! Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!  |
|
Minden jog fenntartva © 2010, www.anyalettem.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu