Kategória:

Ikrek - együtt, vagy külön?

Sokat gondolkodtam azon, milyen címet adjak cikkemnek. Ennél maradtam.
A cikk megírására az késztetett, hogy a négyéves ikerunokáim szülei - a fiam és a menyem - komoly krízist élnek át, ugyanis a menyem szeretné majd az ikreket az iskolában külön osztályba iratni. Nos, ez szerencsére még odébb van, de nem árt, ha az ember tájékozódik.


Olvastam a portálon "Ikrek iskolába mennek" címmel fórumtémát, de okosabb nem lettem. Eddig, az ikreink életének közel négy éve alatt szoros volt köztük az érzelmi- és fizikai kötôdés. Ők bölcsibe is jártak és ha pl. egyikük beteg lett, mindkettôjük otthon maradt. Már ovisok, de ez még mindig így van. Bármelyikük beteg, a másik sem megy oviba, együtt mennek az orvoshoz, az mindkettôjüket megvizsgálja. Elôvigyázatosságból jó ez, de ezzel a kötôdésük egymás iránt csak még szorosabbra fonódik.
Ott van például a névnapjuk: mindketten kapnak ajándékot mindegyikôjük névnapján. Rendben van, még nem igazán értik, hogy szülinap együtt, névnap külön... Ezt lassan lehet magyarázgatni. Ámbár, kisgyerekekrôl lévén szó, az ember úgyis visz a másiknak is valami ajándékot, ha mást nem, apróságot.
Én nem igazán értem, hogy jó lesz-e az unokáimnak - ha az anyukájuk következetesen végigviszi elképzelését - hogy pont akkor lesznek elválasztva egymástól, amikor új közösségbe is kerülnek. Nem fogják tudni támogatni egymást. Két osztály, kétféle tematika. (Két szülôi értekezelet!) Két osztálykirándulás, majd, esetleg nem egy idôben... Hááát, azt hiszem elég sok problémát vet fel ez a dolog.
Cikket ebben a témában még sehol nem találtam, pedig - nem beleavatkozás szintjén - szeretnék valami támpontot nyújtani - fôleg a fiamnak, aki nagyon ellene van a fiai szétválasztásának.
(Menyemet olyan értelemben a jó szándék vezérli, hogy tudjanak a fiai egymás nélkül is élni, boldogulni.
De nem biztos, hogy ebbe bele kell avatkozni. Véleményem szerint, ha eljön az ideje, boldogulnak egymás nélkül is. Ha mégsem? Akkor mi van?! Akkor egymást segítve boldogulnak. A nem iker testvérek is ragaszkodnak egymáshoz, segítik egymást.)

Jó lenne-e ez a dolog? Milyen elônyei lennének? Milyen hátrányokkal járna? Mert ugye, az elônyöket és a hátrányokat mindenképpen a mérleg két serpenyôjébe kell helyezni - döntés elôtt.
(A cikket beküldte: Rozália)



Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

E-mail címed:
Ismerôsöd e-mail címe:
Ha az Isten nyulat adott…
Ezt a kis osztályomról írtam mint ofô. Nagyon csípem ôket, a cikkben biztos le is bukom néha. Végh Antal novella címe... (tovább)
Béranyaság - Dajka anyaság Magyarországon Béranyaság - Dajka anyaság Magyarországon
A béranyaság Magyarországon nem bûncselekmény, bár nem is engedélyezett, amennyiben külföldön elvégeztetik a beavatkozást a... (tovább)


FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!

Nyereménytár




Minden jog fenntartva © 2010, www.anyalettem.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu