|
|
Kategória: Egyebek az anyaságról Játszótéri akadálypályákA játszótéri tapasztalataimról szeretnék néhány szót ejteni, ami enyhén szólva is kiábrándító. Nem a helyről, inkább a társadalmi részéről beszélek. És arról, hogy figyeljünk oda gyerekeinkre minden tekintetben, tanuljunk egy kis illemet, mert ez a játszóterekről kihalófélben van. Édesanyám elmondása szerint annak idején másképp mentek a dolgok.A saját, és itteni (a hely nem számít) tapasztalataimat osztanám meg a kedves olvasókkal. Nem szeretnék általánosítani, és nem is célom, egyszerűen csak mindenhol ezt tapasztaltam eddig. Először azt gondolná az ember, hogy lemegy a játszótérre, meghintáztatja a gyermekét, mert ugye általában ezzel kezdünk. Lassan szinte már mindenhol EU-s játszóterekkel találkozhatunk, de van a régiekből is még bőven. Sajnos, vagy nem sajnos. Én most az újakról írnék pár szót. Nekem semmi bajom velük, nagyon ötletes dolgok vannak bennük, külön tetszik, hogy el vannak kerítve, hogy van víz. Sőt, azon amit pont a kislányom 1. születésnapján adtak át, még a bébiknek is van külön csúszda. Inkább a társadalmi kérdésre szeretnék kitérni cikkemben. Visszatérve az ártatlan gondolatra, hogy mikor először visszük le a picit, akkor minden rendben lesz, rögtön lesz hinta, stb. De nem így van. Most, hogy van nálunk egy új terecske, az összes régebbiről mindenki ideszokott, mert azokat már leamortizálták. Így történt meg, hogy nekünk meg át kellett szoknunk egy régebbi helyre, ami koszos, elhasznált, kamaszok járnak oda szotyizni, cigizni, inni esténként (látván a nyomokat), és még új bébi csúszdánk sincsen. Ezt már csak ironikusan jegyeztem meg. Persze nem olyan emberből faragtak, akinek ez probléma, hiszen mi volt nekünk régen, még ennyi sem. Az már külön érdekel viszont, hogy ezt csak egy zebrán átmenéssel tudjuk megközelíteni, ami szintén probléma ebben a világban, de ez külön cikk témája lehetne. A másik dolog amit észrevettem az összes játszótéren, ahol megfordultam, hogy illetlenség van. Nincsenek tekintettel a másikra. Vannak gyerekek, akik szabályosan gonoszkodnak. Történt például, hogy levittem a 15 hónapos kislányomat, volt két üres hinta a bébi hintából. 2 5-6 év körüli kislány kiszúrta, hogy odamegyünk, és elakarta foglalni a hintát. Mire én még időben beletettem a gyereket. Erre a kislány odaállt, hogy ne tudjam lökni a hintát. Én megértem, hogy ebben a korban vannak. De kérdem én, ilyenkor hol a szülő, aki rászólna? Másnap ott volt a két kislány, már oda se mentünk a hintához. A csúszdát vettük célba. Rögtön odajött két hasonló korú gyerkőc, nem hagyták, hogy lecsúsztassam az én babámat, aki igencsak nem tehet még semmiről, ráadásul úgy barátkozna, de olyan undokok voltak. Totálisan megértem az e korosztálybeli viselkedési fázist, de ismét megkérdem, hol van a szülő?? Oda nem jönne senki, és szólna rá a gyerekére, hogy ne legyen önző, vagy bármi. Ha biciklivel viszem le, a biciklit rögtön megrohamozza 3 gyerek, és se szó se beszéd, viszik el. Nincs szívem nekik azt mondani, hogy nem. Egy szülő nem jönne oda elkérni (tisztelet a kivételnek). Egyszer történt meg a nagyon sok közül, hogy odajött egy 2-3 év körüli kisfiú és megkérdezte, hogy elkérheti-e. Nem hittem a fülemnek és a szememnek. Most ez a normális? Ezen kell csodálkoznom, hogy elkérik a saját dolgainkat? Senki felett nem szeretnék ítélkezni, és lehet, hogy csak nekem vannak rossz tapasztalataim, de elgondolkodok mindig azon, hogy mivé lesz a világ ha így neveljük, vagyis nem neveljük a gyerekeinket. A másik észrevételem, hogy az apák (az általunk oly sokat szidott, de létezni nem tudunk nélkülük férfiak), sokkal jobban fegyelmezik a kicsiket, és illemtudóbbak. Sokan azt mondják, azért türelmesebbek, mert nem ők vannak a gyerekkel egész nap. Hát akkor itt szólnék, hogy ez nem mentség egy anyának! Őszintén szólva kedvem nincs levinni a gyereket, de őmiatta muszáj. Biciklizni már csak külön megyünk, játszóra babakocsival. Biztos nagy felháborodást kelt majd a cikk, sok benne a támadási felület, de könyörgöm vegyük már észre, mi Anyák, hogy nem csak a saját gyerekünk létezik! És kicsit tanítsuk már illemre a gyerekeket, mert ha mi nem, akkor ki? Ez lett volna az egyetlen célja a cikkemnek. Senkit nem akarok bántani, és különben is: Akinek nem inge… (A cikket beküldte: kiscsirke) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| ||||||||