Kategória: Egyebek az anyaságról

Lányos anya lettem

Körülbelül hat éves lehettem, amikor megörököltem nővérem Mari névre hallgató méretarányos csecsemő-babáját, és lelkesen lóbálva a kezemben elkezdtem Dezsőkének hívni. Ugyanis szentül meg voltam győződve róla, hogy nekem - ha valaha is lesz gyerekem - csakis fiam lehet.

Tudom, hogy ez általában férfi-tulajdonság, de én nem hogy fiút akartam, de egyenesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy nem fiam születik.
Ehhez sajnos hozzá kell tennem, hogy apám sosem tudta megbocsátani nekem, hogy nem fiú lettem. Ezt velem sosem közölte, de anyummal elégszer, és nekem is épp elég jelzésértékű volt, hogy négy évesen focilabdát, hatévesen baseball ütőt kaptam szülinapra, és hasonlók. Pedig mai napig álmom egy babakonyha.
Sosem tudtam mit kezdeni a lányokkal, nővéremmel nem jöttünk ki soha, a barátnőzés nem sikerült sosem.
Így hát, mikor kiderült, hogy terhes vagyok, a legnagyobb problémám az volt, hogy Bálint vagy Krisztián legyen-e a neve.
A mai technológiának köszönhetően tehát nem a szülőágyról, hanem az ultrahangos fekvőhelyről ájulhattam le, mikor a doki közölte, hogy kislány van a pocakomban.
Valószínűleg szégyellnem kellene magam ezekért a sorokért, de bizony volt bennem egy bizonyos fokú bizonytalanság a terhességem hátralevő részében, hogy is lesz ez.
Elképzeltem magam babázós játékokat játszva, képzeletbeli ötórai teázva, énpicipónim fésülgetés közben, és a röhögőgörcs mellett jelentősen jelentkezni kezdtek nálam a hisztériás roham tünetei is.
De a hónapok csak teltek, és amikor megszületett a lányom, be kell valljam, egy pillanatig sem a lányt láttam benne, hanem az én kicsi bébimet, aki rám van szorulva, és egy különálló kis személyiség, akinél talán a legfőbb feladatom, hogy elérjem, hogy ne legyen olyan hülye nőszemély, mint az anyja.
Mert egyáltalán nem számít, hogy fiú vagy lány, csak az számít, hogy gondoskodhassak róla, hogy mosolyogni lássam, hogy elégedett legyen.

Számos előnye is van mindazonáltal, ha az embernek lánya van:
- Van kivel fodrászhoz menni, aki nem unja szét az agyát, amíg kész vagy.
- Nem okozol lehetséges örök törést benne, vagy jövőbeni párkapcsolati zavarokat, ha meglát meztelenül.
- Van kitől tampont/szemceruzát/hajkefét kölcsönkérni (ideális esetben ruhákat)
- Nem ciki, ha 6 évesen jobban főz nálad.
És végül, de nem utolsósorban, az összes, eddig elfojtott énpicipónim fésülgetési hajlamodat kiélheted, elítélő pillantások nélkül.

Mindezzel csak azt szeretném mondani, hogy elnézést kérek a kislányomtól, amiért valaha is kételkedtem benne, hogy ő lesz számomra a legcsodálatosabb lény a világon, és köszönöm, hogy beláttatta velem, hogy milyen ostoba félelmei lehetnek egy embernek, amik teljesen alaptalanok, mindegy mennyire hiszi is el őket.
(A cikket beküldte: kanálka)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Zsófia
Zsófia a kislányom neve. Nem él velem és erről szeretnék írni, hátha megnyugszok egy kicsit. A keresztszülőknél van, és arról szeretnék írni, hogy milyen vihar dúl bennem és miért. Félek, hogy nem kapjuk vissza a lányunkat, aki februárban lesz három éves és a... »

Kamaszokról - újra
Megrendítő hír volt számomra, hogy a fiatal diáklány az életét áldozta azért, ami az iskolában történt vele. Gondoljunk csak vissza, kivel nem történt rossz az iskolában? Borzasztó, hiszen felnőttként már nem is így gondolkozott volna róla. Nem látta volna ennyire... »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a anyalettem.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.anyalettem.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.anyalettem.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu