Kategória: Egyéb babás témák

Megható könyv a terhességről

Egy jó könyv megindítja az ember érzéseit, kit így kit úgy, de valahogy, valamiképpen elgondolkoztatja és készteti is valamire. Ezért jó, ha kezünkbe kerül néha-néha egy könyv. Van, aki megtudja ezeket az érzéseket osztani másokkal és akkor megbeszélhetik a részleteket, sőt egy-egy szóból is érteni fogják, mire gondolt a másik, ezért szeretném megosztani veletek a ma kiolvasott könyv által keltett gondolataimat.

Amit valószínűleg nem olvastam volna, ha nem kapom kölcsön. Anélkül, hogy a könyv ismertetőjét elolvastam volna, rávetettem magam, mint éhes ember az ételre. Nem tudom mi volt ilyen hatással rám már az első percben, amikor kezembe vettem. Nem tudtam betelni vele, így csak akkor tettem le, amikor a fáradtság legyőzött. Az ajánló gondolat is megfogott mert:

„Semmi sem teheti szebbé az arcbőrt, és semmi sem javíthat annyit a küllemen és a viselkedésen, mint a vágy, hogy örömöt sugározzunk magunkból, ne pedig fájdalmat.”

A történetből érezni a felénk irányuló mosolyt, amely melegséggel tölti meg lelkünket, és ez a mosoly és melegség öröm érzése falánkságra késztetett, hogy minél több melegséget szívjak magamba az olvasással. Olvasáskor (szerintem) többünk is azonosul a főhőssel, főleg ha sok azonos problémával küzdenek.
A prológusban: két összebújt kisgyermek könyvet olvas a karácsonyról. Megható idilli kép a kezdet, ami után családi tragédia következik, melyben magukra maradnak a gyerekek.
Hősünk sokadik próbálkozás után végre egy „hópehely” petesejttel megtermékenyül, és érzi, ez a csöppség megmarad. Élni fog! Ez készteti arra, hogy naplót vezessen, a kis jövevénnyel beszélgetve mindent dokumentáljon a számára, megossza vele gondolatait, örömeit, szorongásait., a jövőre vonatkozó elképzeléseit.
A gyermekvárás magasztos, ugyanakkor férje aktuális munkája (egy kettős gyilkosságban folyó vizsgálat) közelebb hozza a testvéreket . Az a bizonyos gyilkosság akkor történik, amikor a főhősnő elveszíti a babáját. Ez a párhuzam még izgalmasabbá teszi ezt a történetet. Ezért szeretném ajánlani, mindenkinek, aki szép és jó történetet szeretne olvasni, és talán ráérez arra, hogy egy gyermek létrejötte valahol mégis csak csoda.
A könyv ami ezt sugallta nekem: Katherine Stone: Caroline naplója
(A cikket beküldte: kisvirág42)



Koppány útja - segítsd te is!
Koppány útja alapítvány története: "Kisfiam Csordás Koppány László 2008.07.30-án született sürgősségi császármetszéssel. Egy naposan 2008.07.30-án az ultrahang vizsgálaton megállapították, hogy leállt a köldökzsinór vérkeringése. Azonnal cselekedni kellett!... »

Lombikprogram és az anyósom
Kissé szokatlan a cim tudom, de kiváncsi vagyok, Ti hogyan álltok ehhez a témához. Az érintett célszemély - az anyósom -szerintem nem olvassa ezt a fórumot. Lehet, hogy jó is igy, mert kegyetlenül öszinte leszek vele kapcsolatosan. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.