Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ






Kategória: Anyaság és munka

Mindenki máshogy éli meg!

Természetesen az anyaság, a várandósság és az ezzel kapcsolatos dolgok, amikre a címben utaltam. Nem a negatív kommentek begyűjtése a célom, csak szeretném megosztani gondolataimat, reményt, esetleg erőt adni hasonló szituációban lévő nőknek.

Szüléstörténetet akartam írni, mikor a kislányom egy hónapos volt. Szerencse, hogy nem tettem :) Annyira el volt hatalmasodva rajtam az úgy nevezett "baby blues", hogy a világ legpokolibb dolgaként festettem volna le az egész cécót, aminek eredményeként ez a kis huncut csöppség az én Lénám itt ül az ölemben.
Röviden annyit, hogy nem terveztük, de akartuk. Problémamentes terhesség, 38. hétig munka, mellette egyetem, plusz 20 kg. Azért fontosak ezek az információk, mert kicsit jellemzi, hogy éltem előtte. Nem éppen az otthonülésről voltam híres.. sőt! Imádtam a nyüzsgést a társaságot, a hajnalig tartó beszélgetéseket, bulikat, a szórakozás minden formáját. Terhességem alatt ezek hiányával és ahogy teltek a hetek, hónapok és kerekedtem az egyre nehezebb léptekkel kellett megbarátkoznom.
Remek volt a terhesség, első gyermek lévén kettő, sőt volt, hogy hármunk helyett ettem, nem igazán figyeltem oda semmire, így az utolsó két hétben minden este azon imádkoztam, hogy valaki szedje ki belőlem ezt a kis alient. A 41. héten már ő is ki akart jönni, de a buksija túl nagy, anya medencéje túl kicsi, zavaros magzatvíz => császár, altatásban, mert 9 szúrás után se sikerült a gerincérzéstelenítés.
Szóval ezek után nemhogy anyának lenni nem volt kedvem, de élni se! Itthon nem találtam a helyem, nem értettem, hogy akkor én most mi vagyok. Anya? Nem éreztem annak magam, nem volt meg az a szikra, az mindent elöntő megmagyarázhatatlan érzés, amiről mindenki beszél, hogy mennyire csodálatos és megkapó érzés, bla bla bla... Nő? Az sem, hisz a plusz 10 kg, a csíkok a hasamon a hatalmas - tényleg óriási, 115D - melleim, hát nem voltam éppen vonzó látvány.
Szóval kétségek közt próbáltam megfelelni az elvárásoknak, szoptatni, fejni, szoptatni megint fejni, háztartást vezetni, kedvesnek lenni, elviselni a rengeteg "jó szándékú" tanácsot.
Összegezve, minden eszembe jutott, csak az nem, hogy mennyire csodálatos érzés anyának lenni, mindamellett, hogy a párom mindenben a segítségemre volt és persze a család is. Egyszerűen nehezen fogadtam el, hogy ez a kapcsolat nem arról szól már, hogy mind a ketten nagyon szeretünk engem, hanem, hogy mind a ketten nagyon szeretjük a mi kis csodánkat.
Nem volt egyszerű, de szerencsénk volt, szinte az első pillanattól végigaludta az éjszakát, csak akkor sírt, ha éhes volt, nem fájt a pocija és nagyon ügyes kislány lett belőle mára.
5 hónapos az én hercegnőm, nagyon hamar hasra fordult és vissza (még nem volt 4 hónapos!), most pedig már biztosan ül és pár másodpercig akár áll is, hihetetlenül édesen gőgicsél és kacag egész nap, nagyon jó baba. Minden egyes mosolya, kacaja feledteti velem a kezdeti nehézségeket. El sem hiszem, milyen hamar elrepült ez az 5 hónap, pedig tényleg azt hittem, sosem lesz ilyen nagylány.

Nehéz volt szembe nézni a felelősséggel és a kötöttséggel és magam elé helyezni bárkit, mindig is önző voltam, de sikerült. Néha azért visszagondolok a gondtalan "gyermek" éveimre. Boldog vagyok, és felfoghatatlan, hogy édesanya lettem, felnőttem végre. (26 éves vagyok, csak azért írom le, nehogy valaki azt higgye, valami hisztis megesett tini irományát olvassa.)

Visszamegyek a egyetemre, jogász leszek és valóra váltom az álom másik felét is, érte, hogy erőt tudjak adni neki ahhoz, hogy merjen álmodni és merjen küzdeni és valóra váltani és nem utolsó sorban azért, hogy olyan büszke legyen az ő édesanyjára, mint én rá.
(A cikket beküldte: lenocs)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


SMA - egy gyógyíthatatlan genetikai betegség - ÚJRAKEZDÉS
Hogyan lehetséges feldolgozni egy gyermek elvesztését?! Azt hiszem sehogyan! Talán inkább valahogyan túl lehet élni, ha akarja az ember és, ha van mellette valaki aki támogatja, szereti és megérti. Akkor talán idővel enyhül egy kicsit a fájdalom! »
Voltam anya szülés nélkül és leszek szüléssel is
Történetem 4 éve kezdődött, megismertem egy gyermekét egyedül nevelő apukát. Akkori fejemmel nem is gondoltam, hogy egy gyermeket én fogok nevelni. A sors mást hozott, de senki sem bánja, hogy így alakult. »



Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a anyalettem.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.anyalettem.hu/rss




Minden jog fenntartva © 2018, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.