Nem eszik a gyerekem!

Sokat gondolkoztam, megírjam-e ezt a cikket, de annyira kétségbe vagyok esve, hogy leírom, hátha járt már valaki így, és tud tanácsot, segítséget adni.
A kisfiam 2-án lesz 14 hónapos. Ő a 4. babám, de így még egyikkel sem jártam! A születésétől fogva volt gond az evésével, mert bukós baba, csak speciális tápszert ehetett, ehet, és még így is előfordult a bukás.


Átvészeltük a 12 hét hasfájást, aztán jött a fogzás az összes tünetével, de csak 10 hónaposan jött ki az első foga.
Sajnos tejem nem sokáig volt, így a hozzátáplálást is elkezdtünk 4-5 hónapos korában. Kapott üveges bébiételt, tejpépeket, gyümölcsöt mindent szépen elfogadott, de persze reggel, eset és éjjel a tápszer volt a fő táplálék.
Ez a mai napig így van, hogy a napi 3x250-270 ml tápszert követeli, amivel még nem is lenne baj, hisz a bukás miatt 18 hós koráig javasolta az orvos.
Viszont egy jó pár hete szinte csak a tápszer megy, abból is van, hogy csak 120-140 ml, a puding és nagyon-nagyon ritkán a bébiétel. Abból is csak az 5-6 hósaknak való, teljesen pépesített. Ha csak egy kicsit is darabos valami, már öklendezik tőle. A vele egykorú babák már szinte mindent esznek, persze nem pacalpörköltre gondoltam, de mi leragadtunk egy 3-4 hós szintjén.
Nagyon aranyosan mondja, hogy "nyami-nyami", szinte kinézi a kezünkből az ételt, de nem eszi meg. Vagy játszik vele és eldobja vagy bekapja, de két rágás után kiköpi. Már kipróbáltam mindent, együtt ül le a család enni, így látja, mi is eszünk. Adtam a kezébe kistányért és kanalat, a faltól kezdve a földig mindenhol volt, csak a gyerekben nem.
Amit én főzök, azt is kínálom neki, de nem kéri. Kis katonákat szoktunk csinálni neki, hogy csak be kéne kapnia, de semmi. Eddig a fogára fogtam, de most már van 4, tudni kéne használni. Tényleg nagyon meg vagyok ijedve, mert ez nem normális! 4 hónaposan jobban, többet evett és több mindent elfogadott, mint most.
Eddig az orvos nyugtatott, hogy ha hízik nincs baj, persze ő könnyen beszél, nem az ő gyereke, de eddig volt hízás, így próbáltam nyugtatni magam. De most pár napja beigazolódott a félelmem, tényleg fogyott a gyerek, nem sokat, 15 dekát 2 hét alatt, de egy anyának azt is rossz látni, ha 1 dekát fogy a gyereke!
Egyébként egy örökmozgó, vidám, okos baba, már lassan egyedül megy, nagyon sok szót ismer, szóval az evésen kívül nincs baj vele, de ez kikészíti lassan az egész családot! Légy szíves segítsetek, ha van valakinek tapasztalata.
(A cikket beküldte: Kata 1977)



Egészséges és helyes étkezés 1 éves kor alatt!
Még mindig sok az olyan anyuka, sőt, egyre több, akik sokkal korábban kezdik el hozzátáplálni a kisbabájukat, mint ahogy azok arra érettek lennének. Sokan mások példáját követik, akik büszkén mesélnek ezekről. Pedig nem minden szervezet egyforma, és allergia... »

Angyalka született
Egy 11 hetes terhesség története, a kezdeti örömtől egy újabb angyal megszületéséig. Kérdések amiket maga után hagyott és amire nincs magyarázat. Hogyan éljem/éljük túl a történteket? Mikor fogom elfelejteni, vagy egyáltalán el kell-e felejteni a történteket? »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.