Kategória: Anyai örömök

Nézem őt

Gyönyörködtem a kisfiamban és próbáltam megfogalmazni mindazt, amit láttam és ami átjárt közben. Ízlelgetem az anyasággal járó új érzéseket, és csodálattal állok a Teremtő nagy műve: a gyermekem előtt.

Nézem Őt. Gyönyörködök.
Alszik. Csendes szuszogás, félrebiccentett fejecske. Meg-megmozduló öklöcskék, kitáruló ujjak. Mosolyra húzódó szájacska, mely rögtön görbül is tovább, elégedett csücsörödésbe, morcos fintorba vagy épp szorgos szopizásba kezd. Majd újra nyugalom, melyben ott feszül a kicsi élet megannyi mozzanata.
Mocorog. Nyújtózkodik. Mint a nagyok. Sőt, sokkal igazibban. Arcocskáján leírhatatlan ábrázat csücsül: a szundi és az ébredés csatáját vívja a kicsi lény. Győz a szundi. Újra elernyed a 60 centis csomag. Mellkasán sűrűn emelkedik a nadrág, a nadrágon a kutyuska feje: mintha csak az lélegezne olyan szaporán. Visszafojtott lélegzettel figyelem azt a békét, nyugalmat, amit áraszt.
Teljes lényével alszik. Igazán. Mindent belead. Csakúgy, mint mindenbe, amit tesz. Olyan igazi a sírása is, a jókedve is. Még nincs benne álarc, nincs szereplés. Önmagát adja, osztogatja. Nem számítja ki, hogy megéri-e, nem vár viszonzást sem. Nevet, mindenki örömére. Gőgicsél, nem baj, ha nem hallgatja senki. Mint a kismadár: azért dalol, mert dala van, el kell dalolnia. Ezer arca van, és mindegyikben ott sugárzik a tisztaság, ártatlanság, bizalom. Még nem csalódott, nem fél.
Felébredt. Játszik. Repdes, kézzel-lábbal, szinte elszalad. Teljes lényével figyel, elmerül a színek, formák világában. Csillogó szemeiben felsejlik az isteni világ: angyalok tánca, önfeledtség, béke, vidámság. Az itt és most-ba belefeledkezik.
Beszélget. Beszél a szeme, az arca, az egész teste. Lábacskái szaporán gyalogolnak a levegőben, suta mozdulatokkal hadonászik, karjaival úszik, repül, átöleli a világot. Ajkait formálja, nyelvét dugdosgatja, közben meglepődik a hangokon, amelyeket produkál.
Csilingelő hangja betölti a lelkem. Mosolya, nagy kacagása simogatja szívem. Vár, figyel, elmereng, keres a tekintete, tágra nyílt szemekkel igyekszik befogadni és elraktározni minden újat.
Sírva fakad. Előbb panaszosan, majd egyre inkább beleéli magát. Behunyt szemmel, ökölbe szorított kezekkel, nekivörösödve sír.
Sírásában ott a kérlelés, a fájdalom, vagy az éhség. Oly kitartó, és nem téveszthetem meg. Ha megteszem, rögtön megesik a szívem, olyan csalódott és kétségbeesett. Töretlen bizalommal és tehetetlenül várja, hogy segítsek neki, tápláljam, babusgassam, szeressem.
Eszik. Csukott szemmel, minden mást kizárva, mohón szívja magába a tejcsit.
Két öklét arca mellé húzva, később tapogatózva, megszorongatva az ujjamat, és a végén lazán lelógatva tartja. Néha felpillant rám ragyogó szemeivel. Majd újra elmélyül az evés élményében. Észre sem veszi, milyen kiszolgáltatott. Ő úgy tudja, biztonságban van. Rám bízza magát. Teljesen. Hogy is lehetne visszaélni ezzel a bizalommal?
Megajándékoz önmagával, percről percre, napról napra. Engem választott anyának, rám van bízva. És ő úgy jött, hogy tudja, jó kezekben van. Parányi élet. Nagy csoda, kisgyermekbe zárva. Felfedezésre váró titok. Ajándék. Áldás. Megtölti szívem-lelkem, éjjelem és nappalom.
Át meg átjár az öröm, a szeretet és a RÁ-csodálkozás: Isten ismét tökéleteset alkotott. És ő az én fiam. Hihetetlen, mégis igaz.
Védem, szeretem, élem - ez teszi hivatássá az anyaságom. Boldog és hálás vagyok, hogy részesülök ebben az égi-földi csodában: anya vagyok.

(A cikket beküldte: SZterkó)

Levél egy kisbabához
Végre megérkeztél. Annyit vártalak, hogy még végiggondolni is hosszú. Most pedig itt vagy és alig tudom elhinni, hogy teljesült az álmom, hogy mindig itt leszel velem, hogy belőlem lettél, és általam létezel. Én pedig Teáltalad. »

"Te csak otthon vagy..."
Ismerős ez a mondat? Megkaptam én is párszor... és rájöttem, hogy valamilyen szinten tényleg így van, ahogy nő a gyerek a napok egyre csak rövidülnek, a munka beköszöntével pedig megváltás a buszon könyvet olvasni. »