Kategória:

Okulásul minden pelenkás kislány anyukájának!

Tudjuk-e, hogy milyen károkat okozhatunk kisbabánknak a legdrágább, márkás babaápolókkal?
Kifogástalan, hatásos dolgok ezek, csak az marad le a termékismertetőkről, hogy milyen nemkívánatos hatással is bír némelyik.


A kórházból hazaérkezett öt napos unokámat, s mamáját jött meglátogatni a védőnő.
Az a védőnő, aki a kicsi most 28 hónapos nővérének is a védőnője.
A N. kenőcsre terelődött a szó, talán azért, mert a gyógyszertárban nem tudtak adni a gyermekorvos által felírt popsikenőcsöt.
S az öt napos kisfiú kapcsán megjegyezte a védőnő, hogy a N. olyan erőteljesen hámosít, hogy kislányoknál előfordulhat a hüvelynyílás behámosodása is.
Nem volt még a földszinten A. néni, amikor menyem már bontotta is ki kislánya pelenkáját.
S bekövetkezett az, amitől tartott, benne vagyunk abban az "előfordulhat" kategóriában.
Nem volt ugyan biztos benne, ezért este, amikor a cseppet már megfürdettük, s a nagy került sorra, elmondta nekem, s kért nézzem meg én is.
Döbbenten láttam, hogy nem látom azt, amit látnom kellene. Elmentem a szemüvegért, hátha… De nem.
Tanácskoztunk, mit tegyünk – pánikolni ugye nem szabad -, megegyeztünk, másnap orvos.
Persze nem hagyott bennünket nyugodni a dolog, este megszálltuk az internetet a fiammal együtt.
Találtunk is egy oldalt, ahol írnak erről a jelenségről.
Talán elnézik, ha idemásolom az ott olvasható szakorvosi tanácsot:

Dr. XY elmondja, hogy kis százalékban, de előfordul a szeméremajkak letapadása, vagy a hüvely-nyílás tulajdonképpeni összenövése, amely a hámszövet reakciója. Nagyon kevesen tudják, de sajnos ennek az oka a popsitörlő-kendőkben, illetve a hámosító, ápoló kenőcsökben keresendő. Ha ugyanis a hámréteg sérülését akarjuk orvosolni - mondjuk a baba popsiján -, feltétlenül ilyen anyaggal átitatott törlőkendőt használunk, vagy vastagon bekenjük ápoló krémmel. Valószínűleg a szülők nagy része a nemi szervek környékét is ezzel törölgeti. Nos, itt is hasonló hatást kelt: a hámsejtek, hámszövetek termelődését segíti. Tehát ha egy mód van rá, ne használjanak a szülők popsitörlőt „általános tisztításra”, a nemi szervek környékét vagy vízzel öblítsük, vagy puha, vizes textilpelenkával törölgessük át. Ha pedig mégis problémát észlelne a szülő, feltétlenül forduljon szakemberhez!

Egyelőre nem tudom, hogyan folytatódik a történet, most várjuk a gyermekorvos hivatalos újszülött-látogatását, s majd akkor eldől, hogyan tovább a kislánnyal.
Azért írom meg máris, hogy ellenőrizze minden kismama a kislányát, ha folyamatosan használta eddig a popsi törlőt és hámosító kenőcsöt.
A továbbiakat majd egy másik cikkben írom meg, ha már túl leszünk ezen a rémálmon.
(A cikket beküldte: pencil)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Szoptatásról - szerintem…
Nem vagyok sem orvos, sem védőnő, csak egy háromgyerekes anyuka, így a szavam persze nem is szentírás, csak megosztanám a tapasztalataimat másokkal, hátha segít erőt meríteni. Meggyőződésem, hogy sokan egyszerűen nem bíznak magukban, és elvesznek a sok egymásnak... »
Szoptatás kontra tápszer
Anyatej vagy tápszer? Egy olyan téma, amivel kapcsolatban már sok vita kirobbanását tapasztaltam itt a Hoxán. Elszomorító látni, hogy anyák, akik gyermekeket nevelnek, egy másik anyát szidnak. Ilyenkor az jut eszembe, mi lenne, ha ezt a gyermekük látná...?... »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a anyalettem.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.anyalettem.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.anyalettem.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu