Kategória:

Orrszívás

Csecsemők, kisgyermekek még nem képesek az orrfújásra, ezért a szülőknek kell az orrból a váladékot eltávolítani. A váledék eltávolításával csökkenthetjük az egyszerű nátha szövődményeinek kialakulását is, hiszen a váladékkal a veszélyes kórokozókat is eltávolítjuk.

Orrszívók

Többféle orrszívó is kapható manapság már a kereskedelemben.
Amit mérlegelni kell - az ár és a minőség összefüggése. Ha anyagilag megengedheted magadnak, akkor mindenképpen egy kis kézi orrszívót javasolnék.

Ami fontos:
- Puha, illeszkedő vége legyen, hogy ne sértse fel a kicsi orrát. (Mivel kezdetben erőteljesen tiltakoznak, mindenképp rugalmas gumi legyen!)
- Szét lehessen szerelni, könnyen ki lehessen tisztítani. A kórokozókat ki kell takarítani az orrszívóból is, ezért ez is elengedhetetlen feltétele egy jó orrszívónak.
- Ne legyen ijesztően hangos! Ez nem kizáró feltétel, de saját tapasztalataim szerint nagyon fontos!


Orsszívási technikák

A szakirodalom szerint legalkalmasabb az ülő helyzet a szívásra, mivel így a gravitáció is a im oldalunkra áll, a váladék nem folyik hátra.
Általában sajnos két szülős feladatról beszélünk, mert bár az orrszívás nem fáj, még a legkisebbek is gigászi küzdelmet vívnak ellene. Az egyik szülő fogja a gyermeket az ölébe, egyik karjával fogja le a gyermek kezeit, a másikkal a homlokánál tartsa meg a fejét. A másik szülőre vár a nemes feladat, hogy az orrszívó berendezést az orrba igazítsa!

Később a nagyobb gyerekek már tudják, hogy az eljárás fájdalommentes és nagy megkönnyebbüléssel jár a számukra. Sokszor már maguk hozzák a szerkentyűt, amikor eldugult az orruk.

Saját tapasztalatok

Jómagam már három különbözőt is kipróbáltam, és saját tapasztalataim alapján a kézi orrszívó vált be legjobban. A porszívó borzasztó hangos volt, a mindennapi takarítás is rettegéssel töltötte el a kicsit, hiszen azt hitte, megint az orrszívás kellemetlen tortúrája vár rá.

Ezután lecseréltük egy mellszívóval kombinált orrszívóra, hátha az halkabb... Hát, sajnos nem volt ez sem elég halk, sőt, a szabályozásával voltak problámáim, ezért nem is nagyon használtuk.

Ami eddig a legjobban bevált nálunk, a saját kis motorral rendelkező kézi orrszívó. Mondanom sem kell, ez sem teljesen hangtalan, de a korábbiakhoz képest egészen barátságos. Bár a leírása szerint akár alvó gyermeken is alkalmazható, ezt azért erős túlzásnak érzem. :)
(A cikket beküldte: Merci)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Oltási rend Magyarországon
2006. január 01. -től megváltozott az oltási rend Magyarországon, a korábbi húsz védőoltás helyett csupán tizenegy injekciót kell elviselniük a csecsemőknek és a gyermekeknek. Az új oltóanyagoknak számos előnye közé tartozik, hogy korszerűbbek, kevesebb a szúrások... »

A szoptatás kontra tápszer
Manapság már egyre elterjedtebb a tápszerrel való táplálás, melynek több hátránya van az anyatejes táplálással szemben! Ezért fontos megerősíteni az édesanyákat, hogy amennyiben lehetőségük van mindenképp az anyatejet adják gyermekeiknek. »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a anyalettem.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.anyalettem.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.anyalettem.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu