Kategória: Szopis tapasztalatok – ötletek szoptatáshoz 10 pontbanMiután túl vagy egy hihetetlen kemény feladaton: a szülésen, s nézed a gyönyörû babádat,rögtön adja magát a következô feladat: etetni kell a Picit, vagyis meg kell próbálkozni a szoptatással. A következô pillanatban azonban rájössz, hogy ez nem is olyan magától értetôdô feladat, s hiába olvastál el millió könyvet, cikket, a valóság egészen más. Teljesen mindegy, hogy simán vagy császárral szültél: szerintem nem ettôl függ a kötôdés, attól még te szuper Anyuka vagy és leszel, hogy mondjuk császárral született meg a baba. Az élet a fontos: a Tiéd és a Babáé. Az együtt töltött 9 hónapot senki sem veheti el tôletek, s hiszem, hogy a kötôdés már akkor és ott kialakult, de igazán csak most lesz erôs, csak most lesz igazi kötelék: azzal, hogy embert nevelsz a gyermekedbôl, azzal, hogy feltétlenül szereted, óvod, véded. Ilyen a szoptatás is. Nem attól lesz valaki jó Anya, hogy szoptat, egyáltalán nem! És igenis hiszek abban is, hogy alkati dolog is, nem igaz, hogy csak az nem szoptat, aki nem akar! Soha, egyetlen percig ne érezd, ha véletlenül nem menne, hogy rossz anya vagy, ez butaság! DE próbáld meg! Higgy benne, hogy igenis menni fog, még akkor is ha fáj, még akkor is, ha úgy érzed, ennyi volt, akkor is: adj magatoknak még egy esélyt! Én az elsô kislányomat 13 hónapig szoptattam, most, a másodikat szintén születésétôl kezdve, Ő 3 hónapos lesz. Nagyon sokat tapasztaltam, ezeket szeretném veletek megosztani, illetve nagyon szeretnék segíteni Nektek - szoptatásra készülô vagy kezdô szoptató kismamáknak - ezekkel a gyûjtött tapasztalatokkal, ötletekkel. 1. HOGYAN KEZDJÜK? Születés után, amint lehet, próbáld meg mellre tenni a Kicsit. Ha császáros voltál, amint lehet, amint odaadják, de mivel nehéz mozognod, kérd meg a nôvért, hogy segítsen. Nagyon furcsa lehet elôször, de hagyd, hogy a baba intézze a dolgokat: be tudja kapni a mellbimbót, segíthetsz neki ebben, bár ô maga is meg fogja találni. Kérd meg a szülôszobán a nôvért vagy a szülésznôt, segíteni fognak, hogyan kell jól mellre tenni! (Nekem mondjuk egyedül kellett kitapasztalnom az elsônél, a másodiknál már simán ment.) A lényeg, hogy teljesen bekapja, ne csak a tetejét szopizza. Ha úgy érzed nem megfelelô a mellbimbód a szoptatásra, akkor se add fel! Próbáld meg mellszívóval, bimbóvédôvel, hátha segít. S ha minden kötél szakad és a baba mégsem tudná kiszívni, és nem bírod tovább: fejd le, add neki nyugodtan üvegbôl. (Elég sok olyan babáról hallottam, akik pl. koraszülöttek voltak vagy valamilyen betegség miatt nem tudtak szopizni, vagy csak túl gyengék voltak hozzá, a lefejt tejet szépen megitták. Nem a világvége, ha semmiképp nem megy cicibôl, teljesen szuper ez is, végül is anyatejjel táplálod.) Ha viszont mégis kitartasz, lehet hamarosan tényleg megszokja, és sikerülni fog neki. Próbálgasd, hátha egyszer csak ráérez! Érdemes mindkét mellbôl szoptatni, váltogatva már az elejétôl, így megakadályozható, hogy az egyik nagyon telítôdjön. Bár egyik barátnôm beszámolt arról, hogy a kisfia elsô perctôl kezdve csak az egyik mellbôl akart enni. Semmi baj, ilyenkor az egyikbôl eszik, a másikat lazára fejheted, hogy nehogy becsomósodjon. Még valami: a mellméret nem számít. Én mindössze 70-75B voltam szülés elôtt. 80-as lett szoptatás alatt és rengeteg tejem volt! 2. BIMBÓVÉDŐ, ÁPOLÓ KRÉMEK: Sokan kedvelik a bimbóvédôt, én nem használtam, de sokan, barátnôk, ismerôsök közül igen. Az ô tapasztalataikról tudom csak mondani, hogy volt, akinél épp emiatt nem szopizott a baba vagy épp nem gyarapodott rendesen. De volt, aki csak ezzel, gyönyörûen tudta szoptatni a picijét. Ha sebes mellbimbók miatt szeretnéd használni, még ne tedd. Tudom, hogy nagyon fáj, én is majdnem meghaltam a fájdalomtól, de lehet csak pár nap, amíg hozzászokik a mellbimbód. Kend be minden szopi után Garmastannal, vagy más bimbóápoló krémmel. Van olyan, akinek nem segít az elsô fajta, próbáld meg, hátha más igen. Lehet a baba nem tudja jól bevenni a mellbimbót, és azért sebesedik ki. Próbáld meg, hátha sikerül neki, ha hosszú idô után sem gyógyul a melled, és úgy érzed itt a vége, nem bírod: fejd le és add neki üvegbôl, ameddig csak tejed van. 3. A KÓRHÁZBAN: nekem az elsô kislányom besárgult. Ugyanis azt sehol sem írták, mondták, hogy ne hagyjuk aludni a babát, és hogy akár 1,5-2 óránként is lehet, sôt az elsô napokban kell is szoptatni. A másodiknál viszont születésétôl fogva az elsô napokban óránként-kétóránként szoptattam. Nemhogy nem sárgult be, de egy nappal hamarabb indult be a tejtermelôdés. 4. TEJTERMELŐDÉS BEINDÍTÁSA: állandóan szopi. Szopi, szopi, szopi, ahányszor csak tudod. Na ez pokol tud ám lenni, amikor nem tudsz ülni, én mindkétszer simán szültem) vagy – gondolom a császárosoknál – nagyon fáj a seb és nem lehet felállni, felkelni, ráadásul vigyázni is kell, hogy a pici lábacskák ne rugdossák véletlenül a sebet. De a tejtermelés tényleg akkor indul be, ha állandóan szoptatsz (vagy ha ez nem megy: fejsz). (Megint csak alkati dolog, de van, akinél kezdettôl fogva kevés van. Próbálkozz, hátha mégiscsak beindul, nagyon drukkolok!) 5. MI VAN, HA TÚL KEVÉS TEJEM VAN? Lehet beszerezni a neten is csodakapszulákat, illetve léteznek tejtermelô teák, mint a Naturland Fitolac vagy a Laktoherb, illetve a homeopátiás tejserkentô az Urtica Urens 5 CH. Ezeken kívül sokan esküsznek az ôszibarack lére vagy az alkoholmentes sörre vagy a citromos nagyon alacsony alkoholtartalmúra, ami szinte üdítô. Igen, pl. az ôszilé nekem tényleg bevált, de lehet pár hét után a pokolba kívánod, annyira édes. Csodakapszulákról nincs tapasztalatom. Tejtermelô teát az elején ittam, de semmilyen hatását nem éreztem, mindkét Kislányom hasfájós volt, nem rosszabbodott, s nem javította. Valakinek használ, valamelyik babának épp ettôl fáj a hasa. Urtica urens 5CH – csak az ötös potenciállal vegyétek, mert a magasabb apaszt! Elsô nap: 3*5, második nap: 2*5, harmadik nap: 1*5 golyó. Viszont szokták mondani, hogy a legjobb tejtermelô a baba, fôként, ha sokszor szoptatjuk, igény szerint. Ezt tapasztaltam én is. Minél többet szopizott, annál több tej lett. De ezt a mellszívóval is el lehet érni. Ha minden etetés után lefejed a maradékot, vagyis üresre mindkét melled, a szervezet úgy érezheti, hogy ennyi a kereslet, vagyis ennyi kell a babának. Épp ezért még jobban beindul(hat) a tejtermelôdés és egyre több és több termelôdik. Ezért ha túl sok marad a mellben csak lazára fejd ki, ne teljesen üresre. Még egyszer leírom: teljesen alkati dolog is lehet a tejtermelés és a szoptatás! Valakinek alapból dôl a tej, valakinek ha megfeszül sincs! Soha ne érezzétek, hogy hibásak lennétek, fôleg, ha mindent megtettetek azért, hogy szoptassatok, hogy legyen anyatej a babának! Valakinek minden használ, valakinek semmi sem! Igenis lehet ez is alkati dolog, mint annyi minden más! 6. MI VAN, HA TÚL SOK TEJEM VAN? Ha egy-egy etetés után úgy érzed túl sok marad, fejned kell, úgy ahogy fentebb írtam. Ne üresre, csak lazára. Így elkerülheted a tejpangást, a csomósodást, gyulladást. Egy idô után viszont majd nem kell fejned, beáll a kereslet-kínálat. Én az elsô lányommal egy éjszakát töltöttem azzal, hogy megpróbáljam a kôkeményre csomósodott mellemet kimasszírozni, annyira fájt, hogy azt hittem, ott maradok. Mindez azért történt, mert kimaradt két fejés akkor, amikor még kellett volna. Aztán a 3. hónapra szépen beállt a kereslet-kínálat és el is pakoltam a mellszívót. 7. HOL TÁROLJAM? Vannak anyatejgyûjtô zacskók, ezek 150-180 ml-esek, ezeket címkézni zárni lehet. A hûtôben az anyatej egy napig, lefagyasztva fél évig áll el. 8. POZÍCIÓK SZOPTATÁSHOZ: az elsô napokban jó fekve szoptatni. Én az elsôvel valahogy nem bírtam fekve, csak a másodikkal. De nagyon jó ülve is, lényeg: hogy kényelmes legyen! Szopipárna: mi mindenre használtuk, csak szoptatásra nem: kismamaként imádtam, a kicsik közül pedig sokan szeretnek rajta aludni: nekem pl. a lányok az elsô pár hétben. Próbáld ki: ha kényelmes vele, használd! 9. MIK A TILTÓLISTÁSOK? A dohányzás, alkohol, persze, de ez egyértelmû. Ez is alkatfüggô. Valaki mindent ehet, valaki pedig egy pohár tejet sem ihat. Legtöbben a k betûsöket, mint pl. a karalábé, karfiol, kelkáposzta – káposzta stb, a tejtermékeket, kávét, hüvelyeseket tarja abszolút tiltólistásnak. Én azt mondom, persze, a nehéz ételeket kerüld, ami amúgy is puffaszt, de figyelj a babára, mert nagyon sok az egyéni eltérés: én is ezt tapasztaltam a két lányomnál: ami egyik lánykámat megviselte, a másik kislányomat nem, és fordítva. 10. ANYATEJ KONTRA TÁPSZER: persze, most mindenhonnan az folyik, hogy csak az anyatej jó a babának és csak ezzel lehet megadni neki mindent, amire szüksége van, meg persze azt olvassuk mindenhol, hogy a szoptatás mennyi elônnyel jár. Persze, normális esetben, ha nincs probléma, a szoptatás tényleg fantasztikus, csodálatos dolog és az anyatej tényleg a legtökéletesebb táplálék, s amíg van tejed, minden cseppjét add a babának, akár mellbôl, akár üvegbôl! De, ha a szoptatás kínszenvedés, nincs elég tej, akármit csinálsz a baba sír, az Anyuka boldogtalan, kialvatlan, szomorú, nem ér semmit az egész, sajnos láttam már ezt. Ilyenkor mindig azt mondom: hallgass az anyai ösztönre, ami sokkal jobb a babának, mint a világ összes anyateje. Sokkal jobb egy boldog, kiegyensúlyozott anya, s egy jól fejlôdô, boldog baba, mint a szoptatás miatt hosszú idô óta szorongó anyuka és egy állandóan síró baba. Ha már mindent megpróbáltál és nem vált be semmi, még mindig ott van a tápszer, de csak akkor engedd, hogy tápszert kapjon, ha muszáj, ha tényleg nem sikerül semmi, hiába próbáltál meg mindent, hiába voltál türelmes: millió ember felnôtt már ezen is, boldogan, egészségesen. Szóval, ha bármilyen nagyon komoly probléma, nehézség van a szoptatással, ha semmiképp nem megy, és végül tápszert kellene adnod, ne aggódj, attól még JÓ ANYA VAGY és a LÉNYEG úgyis az, hogy a BABÁD BOLDOG, EGÉSZSÉGES, kiegyensúlyozott LEGYEN. Csupán azért írtam le ezeket, mert lehet éppen EZ fog neked, nektek segíteni a szoptatásban, akár készülsz rá, akár a gyakorlatban próbálgatod már! Én sok-sok boldogságot, örömöt, sikerélményt kívánok mindkettôtöknek: Neked és a Babádnak is!:) (A cikket beküldte: jjudith) Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!
|
|