Kategória: Szülô és gyermek között lévô bensôséges érzelmi kapcsolatMa nincs szükség arra, hogy a szülô maga tanítsa gyermekét írni-olvasni, számolni. Minden gyermek számára bíztosítva van az iskolai tanulás lehetôsége. Arra azonban most is szükség van, hogy a szülô segítse gyermeke iskolára való felkészítését. Ez a tevékenység nem korlátozódhat közvetlenül az iskolába lépés elötti hónapokra. A felkészítés folyamatos és szinte a születés pillanatában kell megkezdôdnie.A szülô és gyermek között meglévô bensôséges érzelmi kapcsolat a legfôbb biztosítéka annak, hogy a család felnôtt tagjai eredményesen bekapcsolódhassanak az iskolára való felkészülésben. Móra Ferenc Kincskeresô Kisködmön címû mûvében, különösen megható a Hogyan tanultam meg írni? címû fejezet. Az író arra emlékezik, hogyan tanulta meg a betük írását a jégvirágos ablakon. Szinte minden sorában kiérezzük az édesanya és a kisfia között kialakult meghitt kapcsolatot. Magunk elôtt látjuk, ahogyan közösen próbálgatták a betûvetést és az egymás iránt érzett szeretet biztosít hozzá türelmet, kitartást. ...."Sokat sírtunk és sokat kacagtunk azon a télen. Voltak gonosz, makacs betük amelyek nem akartak szót fogadni tanítómesteremnek se, és voltak kedvesek, derék, barátságos betük, amiket az én ügyetlen ujjaim is egyszerre elô tudtak hívni." Ez a mély szeretet teljes érzelmi kapcsolat kísérte végig Móra Ferencet egész életében. Mindig hálával gondolt elsô tanítómesterére, édesanyjára, aki elindította ôt a tudás birodalma felé, mert megtanította írni, olvasni. Egész életében végig kíséri az a tisztelettel és meghatottsággal színezett emlék, hogy egy életre szóló gazdag útravalót kapott a szülôi házban. Ez nem könnyû feladat, hiszen mi, felnôttek nehezen értjük meg ezt az éppen bontakozó és egyre változó, gazdagodó gyermeki világképet. Sokszor nem tudjuk miért nem figyel a gyermek, amikor éppen hozzá szólunk, miért rántja le az abroszt, amikor már olyan gyakran figyelmeztettük hogy nem szabad hozzányúlnia. Miért akarja újra és újra bekapcsolni a rádiót, miért nyitja ki a gyógyszeres-szekrényt, miért veszi elô a gyufát, amikor már sokszor megmondtuk neki, hogy ne tegye, nem szabad. Miért? Csupa kérdés, csupa számunkra nehezen megmagyarázhatónak tûnô jelenség, viselkedésforma. Hajlamosak vagyunk arra, hogy elfelejtsük gyermekkorunkat, és így már valóban nem értjük a kicsi gyermeket. Pedig elengedhetetlenül szükséges a neveléshez. Megkell ismernünk minél alaposabban gyermekeinket, a magatartásukat meghatározó testi-lelki sajátosságaikat, kisgyermek koruktól kezdve egészen ifjúkorukig. Csak így lehet helyesen értelmezni egy-egy cselekedetüket, így tudunk segíteni személyiségük kibontakozásában, és csak így tudunk megfelelni a nevelésükben ránk váró feladatoknak. Szabó Lôrinc így ír errôl a Lóci óriás lesz, nagyon szép versében: Szabó Lôrinc: Lóci óriás lesz Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás: - Lóci, ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz? Jössz le rögtön a gázrezsóról? Ide az ollót! Nem szabad! Rettenetes, megint ledobtad az erkélyrôl a mozsarat! Hiába szidtam, fenyegettem, nem is hederített reám; lépcsônek használta a könyves polcokat egész délután, a kaktusz bimbait lenyírta és felboncolta a babát. Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta s az asztal tetejére állt. Nem bírtam vele, tönkrenyúzott, de azért tetszett a kicsi, s végül, hogy megrakni ne kelljen, leültem hozzá játszani. Leguggoltam s az óriásból negyedórára törpe lett. (Mi lenne, gondoltam, ha mindig lent volnál, ahol a gyerek?) És ahogy én lekuporodtam, úgy kelt fel rögtön a világ: tornyok jártak-keltek körülöttem és minden láb volt, csupa láb, és megnôtt a magas, a messze, és csak a padló volt enyém, mint nyomorult kis rab mozogtam a szoba börtönfenekén. És ijesztô volt odalentrôl, hogy olyan nagyok a nagyok, hogy mindent tudnak és erôsek s én gyönge és kicsi vagyok. Minden lenézett, megalázott, és hórihorgas vágy emelt - föl! föl! - mint az elsô hajóst, ki az egek felé szárnyra kelt. És lassan elfutott a méreg, hogy mégse szállok, nem növök; feszengtem, mint kis, észre sem vett bomba a nagy falak között; tenni akartam, bosszút állni, megmutatni, hogy mit tudok. Negyedóra - és már gyûlöltem mindenkit, aki elnyomott. Gyûlöltem, óh hogy meggyûlöltem!... És ekkor zsupsz, egy pillanat: Lóci lerántotta az abroszt s már iszkolt, tudva, hogy kikap. Felugrottam: Te kölyök! - Aztán: No, ne félj - mondtam csendesen. S magasra emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen. Igen, nekünk is ezt kell tennünk, megismerni a gyermeket, hogy felemelhessük, hogy gazdag útravalót adhassunk a kezébe. Ez a megismerés az alapja annak a megértésnek, amely erôsíti a szeretetteljes érzelmi kapcsolatot szülô és gyermeke között. (A cikket beküldte: krucifix) Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!
|
|