Tapasztalataim a babahordozásról

A félreértések elkerülése végett: a cikk nem autóshordozókról fog szólni, amire esetleg a legtöbben asszociálnának. A babahordozásnak arról a formájáról írok, mikor az anya a testén hordozza a babát kendôben, kenguruban, babaerszényben, komforthordozóban, és akár sok minden másban. Kizárólag személyes tapasztalatokról, élményekrôl fogok írni. Elsôsorban azokhoz kívánok szólni, akik tudják, hogy valamilyen módon hordozni szeretnék a babájukat.

Az okok sokfélék lehetnek, ki miért dönt a hordozás mellett: gyakorlati okok miatt a babakocsit kiváltva vagy amellett, érzelmi okokból, a testközelség miatt, nyugtalan, sírós, hasfájós baba miatt, vagy nevelési elvekbôl adódóan. Nálunk ebbôl több ok is szerepelt. Rájöttünk arra, hogy a babakocsi, mint közlekedési eszköz nem a legideálisabb, vagy legalábbis egy újszülött kocsi semmiképpen nem. Sétálni még éppen lehet vele, azonban ha konkrétan menni szeretnék valahová babával, és esetleg tömegközlekedési eszközöket is használnom kell (Budapesten lakom), akkor "beláthatatlan" súlyokat kellene cipelnem, amire szintén nem igazán vagyok képes. Ez az én szempontom, azonban a kocsit a baba sem díjazta egyértelmûen. Amíg aludt, minden rendben volt, azonban ébren már nem tetszett neki ott egyedül. Másrészrôl a baba hasfájós lett, karban tartva azonban nagyon hamar megnyugodott. Én azonban úgy éreztem, egyszerûen fizikailag nem vagyok képes annyit magamon tartani ôt, amennyit ô igényelne, amennyi szükséges lenne az ô nyugalmához. Nagyjából ezek vezettek minket a hordozáshoz.

A baba most 10 és fél hónapos. Ez alatt az idôszak alatt összesen háromféle babahordozó eszközt használtunk/használunk: szövött hordozókendôt, babaerszényt és komforthordozót (másik magyar nevén formázott hordozót; SSC angol mozaikszóból: soft structured carrier, vagy ennek német megfelelôjébôl). Az, hogy az ember melyik hordozóeszközt választja, több mindentôl függ. Számít az, hogy mennyi pénzt kívánunk rászánni a hordozóra, mennyi energiát kívánunk befektetni a hordozóeszköz használatának megtanulásába, mennyire egészséges tartást biztosít az a babának, mennyire kényelmes az anyukának, esztétikailag megfelelônek tartjuk-e mondjuk utcára, milyen életkorú, méretû babának megfelelô, tudja-e anyuka és apuka is hordani benne a babát, csak hogy a legfontosabbakat említsem.
Amit elôször eldöntöttem, hogy kenguruban nem fogom hordozni a babát. Egyet kaptam kipróbálásra és nagyon furcsán, tartástalanul állt rajtunk. Tudom, hogy többféle is létezik, én nem próbáltam ki ôket, ehelyett utánanéztem, milyen módjai vannak a hordozásnak. A kenguru sokak tapasztalata szerint egyértelmûen az utolsó helyen állt: nem megfelelô lábtartást ad a babának, a hátának vagy túl merev vagy nem tartja eléggé, a babák általában hamar kinövik (bár ez állítólag márkafüggô), nem lehet nagy súlyt cipelni velük, kényelmetlen a babának és a hordozónak is, sokfélével csak elöl lehet hordozni, ami szintén nagyon korlátozó.

Elsôként a szövött hordozókendô mellett döntöttem, ebbôl is a ma Magyarországon kapható egyik legelterjedtebb, legolcsóbb változatot vettem meg olyan méretben, hogy azt a férjem is tudja használni. Az egyik szempontunk természetesen az ár volt, a másik az állítólagos univerzális használat. A szövött hordozókendô az egyik leguniverzálisabb babahordozó eszköz. Ha megfelelô méretû, megfelelôen erôs szövésû a kendô, gyakorlatilag újszülöttkortól 15-20 kg-os határig is használható számtalan hordozási pozícióban. Lehet elôre kötni benne a babát fekvô és ülô helyzetben is (ezek közül is többféle változat van), lehet csípôre tenni oldalra, és hátra is lehet kötni a babát mintegy hátizsákként. Az elônyök magukért beszélnek, a hátránya más eszközökhöz képest azonban szintén jelentôs: több energiát igényel megtanulni megkötni, mint más hordozókat.

Kezdetben elôre kötéssel próbálkoztam. Nem volt egyszerû, sokat böngésztem a használati útmutatót, videókat, képeket nézegettem interneten, de nagyjából sikerült megtanulnom. Háromféle elôre kötési módot tanultam meg, amibôl számomra egy volt annyira kényelmes, hogy sokat használtam. A baba is élvezte a dolgot. Azonban a kendôvel mégsem éreztem magam annyira biztonságban, hogy hosszabb utakra is elmerészkedjek így. Nem tetszett, hogy ha ki kell vennem a babát belôle valamiért, akkor a kendô a földre lóg, koszos lesz, kicsit kényelmetlen volt a sok anyag is derekam körül, fôleg nagyobb melegben. Így utcára mégiscsak ritkán használtuk, itthon viszont nagyon gyakran. Könnyebb házimunkákat is el tudtam úgy végezni, hogy a baba rajtam volt. Késôbb, miután megtanultam benne a babát hátrakötni (amihez sajnos egy tanfolyam kellett, magamtól nem ment) kiderült, hogy egy kiváló eszköz arra, hogy én a babával magamon pl. el tudjam végezni a háztartási teendôimet. Tényleg kényelmes is volt. Bizonyos súlyhatár fölött már nem ajánlatos elöl vinni a babát, nagyon megterhelheti a nôi medence szerveit.

Úgy döntöttünk, utcára mégis valamilyen más eszköz kellene, így beszereztünk egy SSC -t Külön hangsúlyozom, hogy ez nem kenguru, jó pár dologban különbözik attól. Alapvetô különbségek, hogy a baba lába nem lyukakon lóg ki, hanem széles terpeszben van, ami kedvezô a csípôfejlôdésnek, a hordozó teste pedig a kendôhöz hasonlóan körbeöleli a babát, nem túl merev vagy túl laza, mint sok kengurunál. Ezt az SSC-t a kendôhöz hasonlóan háromféle alappozícióban lehet használni: elöl, csípôn és háton hordozva. A kendôhöz képest nagyon egyszerû használni, hiszen csatokkal rögzíthetô, így utcán is egyszerûbben lehet belôle a babát ki- és betenni, ha szükséges. Nagyon kényelmes is a párnázott derék- és vállrésznek köszönhetôen. Tehát utcára inkább ezt használtuk, elôbb elöl, késôbb csípôn majd háton hordozva is. Mivel van hozzá újszülöttszûkítô, már születéstôl fogva használható ez is, akárcsak a kendô. A súlyt inkább a csípôre terheli, nem csak a vállra, mint a kendô. van aki ezt kényelmesnek tartja, mások kevésbé. Számomra nagyobb súlynál, kb. 9 kg óta kényelmesebbnek tûnik ez, mint a kendô, bár ez állítólag függ a hordozó személy testalkatától is. Amiben szerintem hátrány a baba számára: mivel a csípôn kell rögzíteni, a baba is elég lent van, nem lát ki a hordozó személy válla fölött, mint kendôs hátrakötés esetében.

A babaerszényt használtuk a legkevesebbszer. Mikor megvettük, már túl nagy volt ahhoz a baba, hogy a különféle elöl hordozási pozíciókat használjuk. Csak csípôn hordozásra használtuk olyan esetekben, mikor csak rövid ideig hordoztuk ôt, pl. boltban vásároltunk, vagy leszaladtam a postáshoz, vagy a szeméttel, és nem akartam ôt egyedül hagyni a lakásban. Erre viszont kiváló volt: mivel sem csatolni sem kötözni nem kell, a babát nagyon gyorsan ki és be lehet tenni. Hátrányai: az embernek nem teljesen szabad mindkét keze, amelyik oldalon a baba van, azzal a kezemmel nem igazán tudok semmit sem csinálni. Mivel a súly egy vállon van, így hosszú távon kényelmetlen, gerincproblémákkal küzdôk számára nem is egészséges. Mivel nem állítható, hanem fixméretes erszényt vettünk, így sajnos már ki is nôtte. A jelenleg 9,5-10 kg körüli baba már alig fér el benne, kényelmetlen neki és nekem is, így már nem használom.

A hordozó személyrôl: úgy gondolom, ha az ember ki tudja választani a megfelelô hordozóeszközt, akkor az kényelmes akár órákon át is, mind a babának, mind a hordozó személynek. Én közepes testalkatú vagyok, enyhe gerincproblémával (gerincferdülésem és nyitott csigolyám van, sok mindenben kímélni kell a derekamat), de gyakorlatilag egészen idáig nem igazán okozott gondot számomra fizikailag a hordozás, akár egyszerre két-három-négy órán át is (a gyerekágyas idôszak az természetesen kivétel). Mostanában kezdem nehéznek érezni. De ez már nem akkora gond, hiszen ennyi idôsen a baba már sokat mozog önállóan, igényli is az önálló mozgást.

Amiket nem próbáltam ki, a felsorolás teljessége nélkül:

Mei tai: ázsiai típusú hordozó, megkötôs, tulajdonképpen az SSC-kre hasonlít abban, hogy formázott teste van, de a vállakra terheli a súlyt. Sokak szerint nagyon kényelmes, és kifejezetten szép darabokat lehet belôle kapni számos változatban, hazai és külföldi gyártóktól egyaránt, de otthon is megvarrható. Ebben is lehet elöl, csípôn és háton is hordozni.

Podaegi (vagy podegi, podagi, pod): a mei taihoz hasonlít, de nincsenek derékpántjai. Háti hordozásra használják.

Hmong: a pod-hoz hasonló, csak más alakú a hordozó teste.

Karikás kendô: hordozókendô, amelyre egy karika van erôsítve, ezzel állítható a mérete. Csípônhordásra használják. Ez a pozíció a szövött hordozókendôvel is megköthetô, csak állítólag ezzel a karikással egyszerûbb, gyorsabb.

Rugalmas kendô: a szövött hordozókendôvel ellentétben valamilyen rugamas anyagból készül, így valamelyest nyúlik is. Alapvetôen újszülöttek hordozására használják pár hónapos korig, mert állítólag jobban körbeöleli a babát, mint a szövött kendô. Viszont véges súlyhatárig használható csak, pont azért, mert nyúlik, nem tartja úgy a formáját.

(A cikket beküldte: gyopár)

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

Nicsak, hogyan beszél? – A gyerekek anyanyelvtanulásának rejtélyei 1. rész
A legtöbb emberben erôsen él az a sztereotípia, mely szerint a kisgyermek úgy tanul meg beszélni, hogy utánozza a... (tovább)

A beszédészlelés és beszédmegértés
Gyakran elôfordul, hogy a szülô, sôt talán a tanítónô sem érti, miért ilyen értetlen a gyerek. Miért kell neki mindig... (tovább)

FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!