|
|
Kategória: Testvérvállalás Testvérmentes övezetNaivan azt reméltem, megúszom húszhónapos fiam testvérféltékenységet, miután a húga megszületik. Tévedtem.Péter fiam nehezen viseli, hogy már nem ő a szülői, nagyszülői figyelem kizárólagos központja. Mióta Lilla megszületett, sokkal többször kéredzkedik ölbe (gyakran úgy szopik a kicsi, hogy a másik oldalamon a fiam bújik hozzám), nyűgösebb, elcseni a kicsi cumiját, holott ő kiskorában sem kért cumit, az ujját mindig jobban szerette. A múlt éjszaka azonban apa előbb aludt el, mint a fia. Peti pedig keserves sírásba kezdett, de az apja nem hallotta meg. Csak találgatni tudom, hogy a sírás egyik oka a szemfoga miatti fájdalom, másik pedig apjának ijesztő horkolása lehetett, sőt az időközben kezdődő vírusos nyavalya is közrejátszhatott. Nem volt jobb ötletem, átvittem őt is a nagyszobába, és aznap éjjel hárman aludtunk összebújva. Ha valaki benézett volna hozzánk, lehet, rosszallóan csóválta volna a fejét. Peti ugyanis a bal vállamra dőlve aludt el, néhány centire Lilla baba fejecskéjétől, akit már nem volt erőm az alkaromon cipelni a szobában a hasfájása miatt, ezért a mellkasomra fektetve próbáltam jobb belátásra bírni (t.i. elaltatni). Hármunk közül talán mégis ő aludt legtöbbet, azt pedig inkább nem részletezném, hogy másnap reggel hogy néztem ki… Visszatérve a testvérféltékenységre, Peti többnyire méltatlankodva adja tudtomra, ha nem kapja meg a kellő figyelmet. Persze nem törődve azzal, hogy épp a patikában állunk sorba vagy otthon fürdünk. Az is igaz viszont, hogy néha hihetetlenül hálás tud lenni a felé irányuló szeretetért. Ilyenkor mindenféle becézésekkel illet (anyacika, stb.) és puszilgat egyfolytában. A minap úgy esett, hogy én keltem fel először és nem a gyerekek. Megragadva az alkalmat egy kis rendezkedésre, a konyhában tevékenykedtem, amikor a fiamat ébredezni hallottam. Elkerülendő a sírását gyorsan beosontam hozzá és el kezdtem simogatni az arcocskáját. Álmos tekintettel, de mosolyogva pillantott fel -- örömmel nyugtázta, hogy Lilla nincs velem. Szemében diadalmas fény villant, hogy most csakis és kizárólag vele foglalkozom. Simogatásom közben elnyúlt a kezem alatt úgy kérte: „méék, méék”! Tessék nekem megmondani: lehet egy ilyen kérésnek ellenállni?! Na, ugye! Én sem tudtam. Haragudni meg végképp nem, amiért „testvérmentes övezetet” akart magának arra a pár percre. Vég Erzsébet Megjelent parneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával. Foto: Mihály Krisztián Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| ||||||||