Testvérmentes övezet

Naivan azt reméltem, megúszom húszhónapos fiam testvérféltékenységet, miután a húga megszületik. Tévedtem.

Péter fiam nehezen viseli, hogy már nem ô a szülôi, nagyszülôi figyelem kizárólagos központja. Mióta Lilla megszületett, sokkal többször kéredzkedik ölbe (gyakran úgy szopik a kicsi, hogy a másik oldalamon a fiam bújik hozzám), nyûgösebb, elcseni a kicsi cumiját, holott ô kiskorában sem kért cumit, az ujját mindig jobban szerette.

Azt hiszem, igazán igyekszem/igyekszünk megtenni mindent, hogy ne érezze magát háttérbe szorítva. Amikor hazajöttünk a kórházból, a párom két hétig itthon volt velünk. Ezalatt majdnem a nap huszonnégy óráját Petivel töltötte, hogy figyelembôl ne szenvedjen hiányt, és ha lehet, ne orroljon meg a kistestvérére. Természetesen (?) vele is aludt és alszik a gyerekszobában.

A múlt éjszaka azonban apa elôbb aludt el, mint a fia. Peti pedig keserves sírásba kezdett, de az apja nem hallotta meg. Csak találgatni tudom, hogy a sírás egyik oka a szemfoga miatti fájdalom, másik pedig apjának ijesztô horkolása lehetett, sôt az idôközben kezdôdô vírusos nyavalya is közrejátszhatott.

Nem volt jobb ötletem, átvittem ôt is a nagyszobába, és aznap éjjel hárman aludtunk összebújva. Ha valaki benézett volna hozzánk, lehet, rosszallóan csóválta volna a fejét. Peti ugyanis a bal vállamra dôlve aludt el, néhány centire Lilla baba fejecskéjétôl, akit már nem volt erôm az alkaromon cipelni a szobában a hasfájása miatt, ezért a mellkasomra fektetve próbáltam jobb belátásra bírni (t.i. elaltatni). Hármunk közül talán mégis ô aludt legtöbbet, azt pedig inkább nem részletezném, hogy másnap reggel hogy néztem ki…

Visszatérve a testvérféltékenységre, Peti többnyire méltatlankodva adja tudtomra, ha nem kapja meg a kellô figyelmet. Persze nem törôdve azzal, hogy épp a patikában állunk sorba vagy otthon fürdünk. Az is igaz viszont, hogy néha hihetetlenül hálás tud lenni a felé irányuló szeretetért. Ilyenkor mindenféle becézésekkel illet (anyacika, stb.) és puszilgat egyfolytában.

A minap úgy esett, hogy én keltem fel elôször és nem a gyerekek. Megragadva az alkalmat egy kis rendezkedésre, a konyhában tevékenykedtem, amikor a fiamat ébredezni hallottam. Elkerülendô a sírását gyorsan beosontam hozzá és el kezdtem simogatni az arcocskáját. Álmos tekintettel, de mosolyogva pillantott fel -- örömmel nyugtázta, hogy Lilla nincs velem. Szemében diadalmas fény villant, hogy most csakis és kizárólag vele foglalkozom. Simogatásom közben elnyúlt a kezem alatt úgy kérte: „méék, méék”!

Tessék nekem megmondani: lehet egy ilyen kérésnek ellenállni?! Na, ugye! Én sem tudtam. Haragudni meg végképp nem, amiért „testvérmentes övezetet” akart magának arra a pár percre.

Vég Erzsébet
Megjelent parneroldalunk a Netbarátnô hozzájárulásával.
Foto: Mihály Krisztián

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

Beteg a gyerek? Oldd meg!
Mi történik, ha gyermeked beteg? Fônököd miképpen reagál a problémára? Legtöbbször válaszút elé kerül a nô és sajnos... (tovább)

FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!