Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Kategória: Egyebek az anyaságról

38 éve...

Az idő megszépíti az emlékeket. Bár nagyon régen történt, de ma is elevenen él bennem életem első csodálatosan véget érő éjszakájának története. Szerencsésnek mondhatom magam, mert még három ilyen alkalom adódott, az eltelt jó pár év alatt.

38 éve életem talán legszebb, de egyben a legnehezebb feladatára készültem ezen a hajnalon. Most túl az ötvenen, igazán különbséget tudok tenni mi volt akkor, és milyen ma. Éjjel közvetlen éjfél után ébresztettem férjemet, hogy mivel 3 perces fájásaim vannak, talán elindulhat szólni az anyunak, és telefonálni a mentőnek, mivel akkor még a mobilt nem ismertük, de saját autó sem volt mindenkinek. Válasza ma is cseng a fülembe "persze sokat ettél az este a sült halból". Akkor változott meg a véleménye, amikor azt mondtam - jó akkor indulok én, és gyalog.
Tudni kell azt, hogy előtte délután volt fizetés, és akkor még nem kártyára fizettek, így első útja nem haza vezetett. Ezért volt neki nehéz az ébredés. No de azért elindult. Anyuék 5 percre laktak tőlünk, gyorsan odaért és ébresztette a leendő nagymamát, majd ment a következő utcába telefonálni. Úgy gondoltam, most már minden rendben lesz, de a lényeg ezután következett. Édesanyám kerékpárra pattant, így sietett, hogy időben érkezzen, de az utca sarkán eltörött a kerékpár első villája és Ő az árokba esett. Csúnyán összetörte magát, de időben hozzám ért. Érkezése után rövid idővel a mentősök is megérkeztek, az első kérdésük az volt, hogy érzem magam, és van-e arra idejük, hogy az anyut bekötözzék. A lábán térdtől lefelé szinte ép bőr nem maradt, úgy elintézte a beton árok. Nagyon csúnya volt,és nagyon vérzett.
Azóta már sokszor gondolkoztam ezen, de amikor megláttam mi történt vele, szinte teljesen elmúltak a fájásaim. Ellátták Őt és utána indultunk, de már akkor 2 perces fájásokkal. Csütörtöki nap volt akkor,és eszembe jutott, milyen jó, mert akkor már délután, üvegen keresztül meg is nézheti az unokáját. Hiszen akkor és ott még nem lehetett azt csinálni, hogy a hozzátartozó megvárja a baba megérkezését. Bekísért, átkötötték a sebét, és indult haza ,mert reggel 6-ra dolgozni ment. Természetesen párom nem tartott velünk, annyira nem volt számára fontos ez a dolog.
"Egyedül" maradtam az ismeretlen dologgal és félelmemmel. A szülőszobáig érve a mentősöktől azt azért megtudtam, hogy ki az ügyeletes orvos, és ki a szülésznő. Akkor az ott dolgozok közül kifogtam a legdurvábbat, akinek soha egy jó szó vagy egy mosoly nem hagyta el az arcát. 60 éves besavanyodott "vénlány " volt aki ezt a fájdalmat soha nem élte át. Közöltem a mentősökkel "én itt nem szülök, inkább kiugrok a 3.emeletről". Ezzel adtak át a szülőszobán, de ez gyorsan változott nálam, hiszen a fájdalomtól már menni is alig tudtam. Ekkor már hajnali fél 2 volt. Felvettek az osztályra és bekerültem a szülőszobára. Öt ágy lepedővel egymástól elválasztva, 4 leendő anyuka várta, hogy megtörténjen a csoda születése. Én voltam az 5. Rögtön abba bíztam,hogy reggel fél 6-ig nem történik majd semmi, mert akkor jön a váltás és akkor talán más lesz a helyzet. Időközben előkerült az ügyeletes orvos is, megnézett és közölte, majd valamikor délután baba lesz, de ha a Főorvos megérkezik, valószínű császármetszést fog csinálni. Ettől a mondattól nekem a fájásaim újra megszűntek. Gondolkoztam, és rájöttem arra, hogy én ezt nem akarom, hiszen egyszer már azért mentem el ebből a kórházból, mert idő előtt császárral akarták elvenni a babát. Mindenkit megtévesztett a mérete miatt, és mindenki túlhordásra gondolt akkor. Vártam az idő múlását a visszatért fájások között, és számoltam a perceket. A mellettem fekvő anyuka közben megszülte kicsi leányát, és törölgette örömkönnyeit. Négy nagy fia volt már akkor, és a változó-kor tréfájából megszületett a kislánya, és nagyon boldog volt.
Szülés végeztével a doktor úr úgy döntött a többi ott fekvő kismamát is megnézi, mivel az osztályt nem sokára átadja a kollégájának. Amikor hozzám ért és megkérdezte, hogy vagyok, én visszakérdeztem, hogy nem-e lehetne gyorsítani a folyamaton, hiszen én nem akarok császárt. Hideg kemény válasza az volt, hogy szerinte nem, de ha nagyon akarom akkor megpróbálhatjuk. És én nagyon akartam. Időközben megérkezett a váltás, és szülésznőként odaért volt iskolatársam, aki teljes megnyugvást hozott, sőt még 2 korty vizet, és fél citromot is kaptam.
A doktor úr közölte vele, hogy szülni akarok, tehát ha átvette az osztályt burkot repeszt, és majd látjuk mi történik. Ekkor már el múlt 6 óra, és én már nagyon fáradt voltam. DE, itt kezdődik a csoda. Negyed 7-kor túl estünk a repesztésen, és attól kezdve folyamatosan fájt, de nem hagytak akkor már magamra. Beszéltek, meséltek mellettem, és jó volt hallani a hangjukat. A következő vizsgálat eredményeként pedig bejelentette a doktor úr:"itt a feje,anyuka szülünk". Reggel 7,10-kor megszületett életem első babája, pontosan akkor sírt fel amikor megcsörrent a telefon, és édesapám érdeklődött ,hogy hogyan vagyunk. Közölték vele, most már jól, és simán, egészségesen, megszületett első unokája aki 54cm, és 4,25 kg volt. Életem első legnehezebb éjszakája volt, de soha nem bántam meg. Délután 1 órakor már szoptatni is meg kaptam, és 3 órakor már ablakon keresztül megmutatták a nagyszülőknek is. Csak azoknak, mert mást nem érdekelt.
Következő hét keddje volt az a nap, amikor először eszébe jutottunk. Ez az idő elég volt arra, hogy eldöntsem magamban, hogy itt és most változtatni fogok! Megtettem, és nem bántam meg egyetlen lépésemet sem. Jól vagyunk, Ő ma 38 éves és 4 csodálatos unokával ajándékozott meg. Boldog vagyok, és nagyon szeretem őket. Csodás napot "NAGY FIAM".
(A cikket beküldte: nagyi57)



Munka és család
Mi nők szeretünk bizonyítani. Szeretjük megmutatni a világnak, hogy mindig mindenhol helyt tudunk állni, vagyunk olyan belevalóak, mint a férfiak. Éppen emiatt alakult ki a férfiak szemében, hogy egy nő képes egyszerre karriert építeni és családot vezetni. De tényleg így van? »

Vannak napok...
"Vannak dogok, miket mindig elfelejtek, és vannak dolgok, mikre mindig emlékezem. Vannak dogok, miket örökre felednék, és vannak dolgok, miket újra kezdenék. (...) Vannak dolgok, ha tetszik, hát megveheted, és vannak dogok, a fiókba elteheted. Vannak... »




Minden jog fenntartva © 2021, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.