Kategória: Egyebek az anyaságról

A második gyerekem érkezése

Nagyon nehéz volt lelkiekben a második fiam érkezése, még a párommal is szembeszálltam, csak hogy ő megszülethessen! Hatalmas teher volt, hogy senki nem volt mellettem lelkileg a terhesség alatt, pedig nagy szükségem lett volna rá.

Az én történetem tavaly kezdődött. Júliusban kiderült, hogy terhes vagyok. Akkor már volt egy 4 éves kisfiunk. Nem is lett volna semmi gond, ha nem albérletben élünk. Én egyébként is szerettem volna még gyereket, úgyhogy én nagyon örültem a terhességnek, csak hát a páromnak amikor elmondtam, ő nem igazán rajongott egy újabb kisbabáért. Mert ugye albérletben élünk, így is nehéz megélni, hát még egy babát bevállalni! Így közösen megegyeztünk, hogy nem tartjuk meg a babát. Nagyon fájt nekem, mert hát ugye már bennem növekedett a kis pocaklakó!
Elmentem a nőgyógyászhoz, de nem mondtam meg neki, hogy nem szeretném a babát. Vártam, hátha a párom meggondolja magát. Minden egyes este sírva aludtam el, mert szerettem volna a babát, de hiába győzködtem a páromat. Kezdett megromlani a kapcsolatunk is. Végül is eldöntöttem és visszamentem a nőgyógyászhoz, hogy nem szeretném a babát. El kellett menni a családvédelmishez, elvittem magammal a páromat is, gondoltam hátha ott meggyőzik. De nem használt. Fájó szívvel tudomásul kellett vennem, hogy el kell vetessem. Nagyon szenvedtem.
Már az időpontom is megvolt a kórházba a műtétre. De valahogy nem beszéltünk erről a párommal, tabutéma volt köztünk a terhesség. És el is távolodtunk egymástól. Végül döntöttem! Visszamentem a nőgyógyászhoz, és közöltem, megtartom a babámat. Gondolom addigra már hülyének nézett, hogy nem tudom, mit akarok.
Persze én tudtam, mindig is tudtam, hogy nekem kell a babám! Elhatároztam, akármit is gondol a párom, én megtartom, ha tetszik neki, ha nem, de hát ő ugye ezt nem értheti, mert ő sosem érezheti az anyaság örömeit! Azt sem tudtam, hogy mondjam el neki. Végül csak közöltem, hogy megtartom. Emlékszem 2 hétig nem beszéltünk. Aztán meguntam. Válaszom: vagy elfogadja, hogy lesz még egy gyerek, vagy mehet. Elfogadta, de egész terhesség alatt nem volt mellettem. Nem simizte a pocim, nem foglalkozott a pocaklakóval, és ez nekem nagyon fájt. De kárpótolt érte a kicsi fiam, aki nagyon várta már a kistesót, és simogatta a pocakom, nézte, ahogy rugdosott.
Aztán megszületett a babuci.
Szerencsére könnyű és gyors szülésem volt. Apuka a szülésnél nem volt bent, mert a nagyobbikra vigyázott. Nem is látta, csak amikor hazavittem, mert a kórházban látogatási tilalom volt. A fiam nagyon örült a kis tesónak, hiszen nagyon várta.
A hazaérkezésünk után bennem is előtört valami fura. A terhesség alatt annyira vártam a második fiamat, és most amikor már ott volt, valahogy nem tudtam elfogadni. Úgy éreztem, hogy nekem csak egy kicsi fiam van, az első fiam. Lelkiismeret furdalásom volt, úgy éreztem, hogy nem szeretem annyira a picit, amennyire kellene. Megetettem, tisztába raktam, de valahogy közömbös volt a számomra. Erre még az is rátetőzött, hogy a párom sem foglalkozott a picivel. Aztán egy nap kiborultam és kiosztottam a párom. Mindent elmondtam, ami a bögyömben volt. Ez kellett ahhoz, megértsük egymást.
Szép lassan közelebb került a picihez, és ez által én is. Lassan megszoktuk, hogy egy újabb manó költözött az életünkbe. Elmúltak bennem is a förtelmes érzések is, amik eleinte voltak, és most már ugyanúgy imádom a kicsit is, mint a nagyot. A párom is nagyon imádja most 7 hónapos kicsi fiunkat, és öröm őket együtt látni játszani. Abszolút nem bántam meg, hogy megtartottam a babucit, annak ellenére, hogy eleinte a párom nem támogatott. Nagyon nehéz volt lelkileg, de most, hogy végre boldog a család, nem is tudom elképzelni nélküle az életünket!
(A cikket beküldte: ERCSI86)



Kisbabával elhagyatott anyukák
Manapság egyre több kismamával megesik, hogy kisdeddel karjukon otthagyja őket az apuka. Milyen lelki folyamatok játszódnak le ilyenkor az újdonsült édesanya lelkében? Szégyen-e pszichológushoz vagy különböző hivatalos szervekhez fordulni a probléma feloldásához?... »

Egy angyal a mennyben
Hiszem, hogy aki meghal, annak az élete nem záródik le, csak átkerül egy jobb világba, ahol béke van és nincs fájdalom. Ettől függetlenül az itt maradottaknak nagyon nehéz őt elengedni, és ezt feldolgozni. Miközben ezt a cikket írtam, engem is fojtogatott a sírás,... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.