|
|
A szoptatásrólKét gyermeket szültem, így engem sem kerülhetett el a "szoptatni minden áron" hisztéria. Nem tudom szó nélkül hagyni ezt az erőszakot, ami egy amúgy természetes ösztön használatára szólítana fel, de azt hiszem, lassan túllő minden célon. Minden kismama álma, hogy tudja majd táplálni a gyermekét, miért kell ezt ennyire durván erőltetni?Az első lányom születésekor annyira el voltam foglalva a terhességemmel, hogy azt sem tudtam, ha majd megszületik, szoptatni fogom, mert bizony lesz tejem. Teljesen analfabétán kezdtem ezt az egész dolgot, hálás lehetek a védőnőnknek, hogy bajok nélkül átvészeltem az első időszakot. És akkor... jött a hisztéria, ami minden fórumon elkezdett rám dőlni, ott lógott a fejem felett, mint Damoklész kardja... Ha nem szoptatsz, nem lesz egészséges a babád, kell a szoptatás, hogy kialakuljon a kötődés, jajj, csak tápszert ne, mert az jujj, de nem jó... És dőlt rám a szemrehányás. Nem mertem tápszert adni a lányomnak, eleinte inkább napi 6-7 órán keresztül csak szoptattam, amikor pedig estére a fáradtságtól már nem volt tejem, sírva adtam mégis a tápszeres üveget a szájába. Mert rossz anya vagyok. Amikor pedig szegény lányom 2 hónaposan alultáplált volt, előírás szerint 2 óránként szoptattam. Igaz, visszabukta a felét, de NEM SZABAD NEKI TÁPSZERT ADNI, hát kitartóan szoptattam. 3 hónapos korában elkezdtem a hozzátáplálást, 8 hónapos koráig még tudtam szoptatni, akkor hagytuk abba. Meg kell mondanom, a kínok kínját álltam ki lelkileg a szoptatás-témával, köszönhetően ennek a hisztériának. A második lányom hét évvel született később, mint az első. Már rutinos voltam szopi ügyben, a kezdetek is simán mentek, magabiztosan álltam az első itthon töltött éjszaka elé. De ugyanaz játszódott le, mint a nagyobbik lányom első itthoni éjszakáján: tápszerrel kellett kiegészíteni a szoptatást, mert nem bizonyult elégnek a tejem. Másodjára kaptam egy feneketlen bendőjű gyermeket, aki nem érte be a szűkös és sovány kínálattal, neki mennyiség kellett és minőség! Fél éjszaka sírtam, majd másnap reggel megvilágosodtam. Nem hagyom magam tovább befolyásolni! A doktornőnkkel megtárgyaltam a dolgot és megerősített: egy kisbabának kell a szoptatás, minden szempontból, persze. De nem lehet hagyni, hogy éhezzen! Szoptatni, majd tápszerrel kiegészíteni, ha kell! Eleinte reménykedtem, hogy beáll a dolog, majd leállunk erről a tápszeres kiegészítésről, de nem így történt. Az én éhező óriásom követelte magának a mennyiséget. Meg kell mondanom, hatalmas tehertől szabadultam meg. Nem volt lelki furdalásom, hogy talán éhes a gyerekem, mert tudtam, annyit eszik, amennyi neki kell, egy grammal sem kevesebbet. Nem gyanakodtam, hogy talán alultáplált lesz, mint az első, mert minőség terén tejben én nem tudok "nagyot alkotni". Sokkal kiegyensúlyozottabb voltam én is és a lányom is, sokkal mosolygósabb volt, mint az első gyerkőc. Most döbbentem rá, talán azért sírt olyan sokat a nagyobbik lányom, mert éhezett az anyatej mellett... Sosem fogom megtudni, mára jól megtermett 8 és fél éves nagylány, nem tesz nekem szemrehányást. De látom a különbséget a két baba között, és azt kell mondanom, jól tettem, hogy másodjára már nem volt tiltólistás a tápszer. Fél éves koráig szoptattam a kisebbik lányom, tovább nem ment. De azt hiszem, tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy mindent megtettem, ennyire futotta. Úgy gondolom, a szoptatás mégsem csodaszer. Ha nincs meg egy alap kötődés, ettől nem fog kialakulni. Ha valaki beteges génekkel jött, ettől nem lesz egészségesebb. Az én 20 hónaposom fél évnyi szopi után majd kicsattan, míg a kortársa, aki 18 hónaposan hagyta abba, immár harmadik hónapja nem tud kikeveredni a betegségből. Nem ezen múlik! Mindemellett maximálisan elítélem, aki a melleit féltve gyorsan elapasztja a tejét, aki meg sem próbálja, mert hogy néz már az ki, stb. De ahogy a doktornő mondta: először is az a legfontosabb, hogy jól lakjon az a gyerek, minden más csak másodlagos. Ne legyen hát senkinek sem lelki furdalása, aki megpróbálta, de nem ment. Nem vagyunk ettől rosszabb anyák, ha az újságok mást kommunikálnak, még akkor sem! (A cikket beküldte: nijntje)
|