Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Anyai bánatok

Angyalka született

Egy 11 hetes terhesség története, a kezdeti örömtől egy újabb angyal megszületéséig. Kérdések amiket maga után hagyott és amire nincs magyarázat. Hogyan éljem/éljük túl a történteket? Mikor fogom elfelejteni, vagy egyáltalán el kell-e felejteni a történteket?

Minden úgy indult, ahogy a nagykönyvben írva van.
Május 7-én (anyu névnapján) megcsináltam tesztet. Pozitív!
Földöntúli boldogság öntött el. Végre jön a második kisbabám!
Azonnal telefonáltam: "apa, te tudod pontosan, hány gyereked is van? :))) "
Anyunak: "te tudod, hány unokád van? :)))"

És kezdődött a boldog tervezgetés. A kisfiam, aki 20 hónapos, megtanult az ágyban és nem a karomban aludni, saját "felnőtt" ágyat kapott, a fürdőszoba már ki is lett festve..stb
Mivel a második baba, pontosan tudtam, nem érdemes 4-5 hetesen orvoshoz rohanni ezért vártam.

Május 30-án végre indultunk.
Mintha az első lett volna olyan izgatottan és boldogan vártam az ultrahangra.
Végre mi jövünk! Az ultrahangos doktornéni kedvesen helyet mutatott és elkezdte a vizsgálatot. Szinte az első érintésre előtűnt a világ legszebb foltocskája.
"Ott van, gyönyörű nagy"-mondta a doktornő. CRL:11 mm. És a legszebb diagnózis: a gravid uterusban egy élő embrio látható.
Sírva énekeltem hazáig, minden pirosnál csodálkoztak is rajtam.

Aztán teltek a hetek. Én lassan hízni kezdtem, főleg a vitaminoktól, és eltűntek a tünetek. Ez főleg így utólag szúrt szemet.
A 9 héten elmúlt a pisilés, a fáradékonyság. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, sőt fel sem tűnt.
Már nevet is adtunk a kicsinknek. Ha kislány: Anita-Zita, ha kisfiú: Zsolt.
Megterveztük a jövőt. Gáborkának őszre meg kell szoknia, hogy saját szobája van, meg kell tanulnia apával is elaludni.
Én EDÁ-val, de természetes módon fogok szülni (császároztak először, szeretném kipróbálni a másik verziót is), anyukám vagy barátnőm segít majd az első hetekben.
Kell egy testvérkocsi, mert a nagy ovis lesz jövő ősszel, de addig is sétához még mindkettőnek kell a kocsi, ruha - majd ha kiderül a neme, de van a családban kislány, kölcsönkapjuk, venni kell cumisüvegeket és szinte kész is vagyunk...

Aztán pénteken, minden előzmény nélkül észrevettem egy csepp vért. Házasélet nem volt, nagyon vigyáztunk a picikénkre, de mensi időben voltam.
1 csepp és semmi több, görcs-fájdalom szintén semmi. Aztán pár óra múlva még egy, és később még egy. Hétfő délutánra volt időpontom a következő orvosi vizitre és a 12 heti ultrahangra.
Felváltva nyugtathattuk egymást Bélával: ez nem lehet nagy baj, mert akkor fájna, vagy jobban vérezne...
Szombaton változatlanul 1-1 cseppel, de folyamatosan véreztem. Vagy pontosabban maszatoltam. Délután nem bírtam tovább, kértem a férjemet induljunk a klinikára.

Délelőtt elkapott egy rossz érzés, és elsirattam a gyermekem. Az eszemmel tudtam, hogy ő már nincs, elhagyott, csak a szívemmel akartam még reménykedni.

Találtam is magunknak magyarázatot: nem fáj, nem vérzik erősen és van aki végig menstruál...
Beértünk és az ügyeletes doki megvizsgált.
"Zárva a méhszáj - ami nagyon jó, és szép nagy a terhessége" - mondta.
Majd elmentünk az ultrahangra. A sors fintora, hogy ugyanazon a gépen vizsgált, amin először láthattam meg a kicsikémet.
Az én tapasztalatlan szememnek nem tűnt fel semmi, csak az, hogy már pár perce nézelődik és nem mondd semmit.
Összeszedtem az összes erőmet és megkérdeztem: "Mi a baj?"
"Nem látom a szívdobogását és nagyon picike a magzat."
Összedőlt minden. Nem tudom, hogy kerültem ki a szobából, hogy öltöztem fel, semmire nem emlékszem. Arra koncentráltam, nehogy elbőgjem magam.
Valahogy kiértem a páromhoz és a kisfiamhoz. Nem tudtam semmit kinyögni, de talán nem is nagyon kellett. Látszott rajtam minden.
Jött a doki is és elmondta a férjemnek is mit látott.
"Kb. 7-8 hetesen megállt a baba a fejlődésben, és most lökődik ki a szervezetből"
"A babára való tekintettel hazamehetnek, de erősödő vérzés vagy bármi panasz estén azonnal jöjjenek vissza, egyébként hétfő reggel 8-ra éhgyomorra jöjjön. Befejezzük műszeresen a méh kiürítését és másnap mehet haza."
Ebből én csak a kiürítést hallottam meg...

Vasárnap, mikor a párom nagyfiát vártuk, erősödni kezdett a vérzés. Nem vártunk tovább be a klinikára. A kicsi otthon maradt a bátyjával.
Az okok: mi lesz, ha éjjel begörcsölök és már nem tudok vezetni, a mentő nem visz oda ahova kérem..stb, de a legfontosabb: azt hittem, ha túl leszek rajta könnyebb lesz.
Hiszen olyan picike volt még, talán nem is nevezhető emberkének, jobb hogy így történt és nem később...

A fenét! Ő az én kisbabám VOLT.
Akinek NEVE van, akinek láttam dobogni a kis szívét és akire vártam.
Akiről nem maradt csak egy fotóm és egy kétcsíkos tesztem.
Mit csináljak velük? Hova temessem? Ki tudná egyszerűen csak kidobni vagy félretenni a zárójelentések közé?

Lassan eltelt egy hét és egyre rosszabb lesz minden. A nappalok még csak-csak eltelnek, hiszen itt van Gáborka, ő kitölti az időmet.
Csak éjszakák ne lennének!

Félév múlva lehet újra próbálkozni...
És felejteni? Azt hogyan lehet?
(A cikket beküldte: suczy)



Forgószélnek szélforgó
Szóval úgy döntöttem folytatom Pöttyös kapitány történetét, hiszen nem ért még véget a mese, amit elkezdtem. Remélem sok anyuka fogja elolvasni gyermekének, amitől a gyerekek hamar álomba szenderednek. És ha még elalvás előtt egy túrórudit is megeszik a gyermek, akkor lesz igazi az élmény! »
Egyszer volt, hol nem volt…
Emlékszel? Gyerekkorodban sok-sok mese kezdődött ezzel. Ha emlékszel, akkor te is tudod, hogy milyen fontos, milyen jó érzés meséket hallgatni. A mese, amit hallgatunk sok-sok gondolatot, képet ébreszt. Fejlődik a képzeletvilág, színesebb érdekesebb lesz minden.... »





Minden jog fenntartva © 2018, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.