Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Anyai bánatok

Angyalka született

Egy 11 hetes terhesség története, a kezdeti örömtől egy újabb angyal megszületéséig. Kérdések amiket maga után hagyott és amire nincs magyarázat. Hogyan éljem/éljük túl a történteket? Mikor fogom elfelejteni, vagy egyáltalán el kell-e felejteni a történteket?

Minden úgy indult, ahogy a nagykönyvben írva van.
Május 7-én (anyu névnapján) megcsináltam tesztet. Pozitív!
Földöntúli boldogság öntött el. Végre jön a második kisbabám!
Azonnal telefonáltam: "apa, te tudod pontosan, hány gyereked is van? :))) "
Anyunak: "te tudod, hány unokád van? :)))"

És kezdődött a boldog tervezgetés. A kisfiam, aki 20 hónapos, megtanult az ágyban és nem a karomban aludni, saját "felnőtt" ágyat kapott, a fürdőszoba már ki is lett festve..stb
Mivel a második baba, pontosan tudtam, nem érdemes 4-5 hetesen orvoshoz rohanni ezért vártam.

Május 30-án végre indultunk.
Mintha az első lett volna olyan izgatottan és boldogan vártam az ultrahangra.
Végre mi jövünk! Az ultrahangos doktornéni kedvesen helyet mutatott és elkezdte a vizsgálatot. Szinte az első érintésre előtűnt a világ legszebb foltocskája.
"Ott van, gyönyörű nagy"-mondta a doktornő. CRL:11 mm. És a legszebb diagnózis: a gravid uterusban egy élő embrio látható.
Sírva énekeltem hazáig, minden pirosnál csodálkoztak is rajtam.

Aztán teltek a hetek. Én lassan hízni kezdtem, főleg a vitaminoktól, és eltűntek a tünetek. Ez főleg így utólag szúrt szemet.
A 9 héten elmúlt a pisilés, a fáradékonyság. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, sőt fel sem tűnt.
Már nevet is adtunk a kicsinknek. Ha kislány: Anita-Zita, ha kisfiú: Zsolt.
Megterveztük a jövőt. Gáborkának őszre meg kell szoknia, hogy saját szobája van, meg kell tanulnia apával is elaludni.
Én EDÁ-val, de természetes módon fogok szülni (császároztak először, szeretném kipróbálni a másik verziót is), anyukám vagy barátnőm segít majd az első hetekben.
Kell egy testvérkocsi, mert a nagy ovis lesz jövő ősszel, de addig is sétához még mindkettőnek kell a kocsi, ruha - majd ha kiderül a neme, de van a családban kislány, kölcsönkapjuk, venni kell cumisüvegeket és szinte kész is vagyunk...

Aztán pénteken, minden előzmény nélkül észrevettem egy csepp vért. Házasélet nem volt, nagyon vigyáztunk a picikénkre, de mensi időben voltam.
1 csepp és semmi több, görcs-fájdalom szintén semmi. Aztán pár óra múlva még egy, és később még egy. Hétfő délutánra volt időpontom a következő orvosi vizitre és a 12 heti ultrahangra.
Felváltva nyugtathattuk egymást Bélával: ez nem lehet nagy baj, mert akkor fájna, vagy jobban vérezne...
Szombaton változatlanul 1-1 cseppel, de folyamatosan véreztem. Vagy pontosabban maszatoltam. Délután nem bírtam tovább, kértem a férjemet induljunk a klinikára.

Délelőtt elkapott egy rossz érzés, és elsirattam a gyermekem. Az eszemmel tudtam, hogy ő már nincs, elhagyott, csak a szívemmel akartam még reménykedni.

Találtam is magunknak magyarázatot: nem fáj, nem vérzik erősen és van aki végig menstruál...
Beértünk és az ügyeletes doki megvizsgált.
"Zárva a méhszáj - ami nagyon jó, és szép nagy a terhessége" - mondta.
Majd elmentünk az ultrahangra. A sors fintora, hogy ugyanazon a gépen vizsgált, amin először láthattam meg a kicsikémet.
Az én tapasztalatlan szememnek nem tűnt fel semmi, csak az, hogy már pár perce nézelődik és nem mondd semmit.
Összeszedtem az összes erőmet és megkérdeztem: "Mi a baj?"
"Nem látom a szívdobogását és nagyon picike a magzat."
Összedőlt minden. Nem tudom, hogy kerültem ki a szobából, hogy öltöztem fel, semmire nem emlékszem. Arra koncentráltam, nehogy elbőgjem magam.
Valahogy kiértem a páromhoz és a kisfiamhoz. Nem tudtam semmit kinyögni, de talán nem is nagyon kellett. Látszott rajtam minden.
Jött a doki is és elmondta a férjemnek is mit látott.
"Kb. 7-8 hetesen megállt a baba a fejlődésben, és most lökődik ki a szervezetből"
"A babára való tekintettel hazamehetnek, de erősödő vérzés vagy bármi panasz estén azonnal jöjjenek vissza, egyébként hétfő reggel 8-ra éhgyomorra jöjjön. Befejezzük műszeresen a méh kiürítését és másnap mehet haza."
Ebből én csak a kiürítést hallottam meg...

Vasárnap, mikor a párom nagyfiát vártuk, erősödni kezdett a vérzés. Nem vártunk tovább be a klinikára. A kicsi otthon maradt a bátyjával.
Az okok: mi lesz, ha éjjel begörcsölök és már nem tudok vezetni, a mentő nem visz oda ahova kérem..stb, de a legfontosabb: azt hittem, ha túl leszek rajta könnyebb lesz.
Hiszen olyan picike volt még, talán nem is nevezhető emberkének, jobb hogy így történt és nem később...

A fenét! Ő az én kisbabám VOLT.
Akinek NEVE van, akinek láttam dobogni a kis szívét és akire vártam.
Akiről nem maradt csak egy fotóm és egy kétcsíkos tesztem.
Mit csináljak velük? Hova temessem? Ki tudná egyszerűen csak kidobni vagy félretenni a zárójelentések közé?

Lassan eltelt egy hét és egyre rosszabb lesz minden. A nappalok még csak-csak eltelnek, hiszen itt van Gáborka, ő kitölti az időmet.
Csak éjszakák ne lennének!

Félév múlva lehet újra próbálkozni...
És felejteni? Azt hogyan lehet?
(A cikket beküldte: suczy)



Te úgyis otthon vagy a gyerekkel, ráérsz...
Anyának lenni... Hát, hogy is mondjam, elég sűrűn szívás... De az nem mindegy, hogy miért is van ez így. Talán, mert nincs empátia, nincs tisztelet és lassan az anyák megtűrt tagjai eme csodálatos világnak. De vajon miért alakul ez így és a nőtársaink is miért... »
Anya vs. dolgozó nő! Hogy is lehet ezt összeegyeztetni?
Mindig is volt állásom, volt, hogy egyszerre több is. Úgy érzem, hogy egy fiatal, egészséges, tanult ember nem engedheti meg magának, hogy naphosszat otthon lógassa a lábát. Na meg persze nagyon-nagyon kell az a fizetés is. :) De volt valami, amire sokkal jobban... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.