Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyebek az anyaságról

Bababorzalom - Avagy minden, amit a babákról nem akarsz tudni

Rengeteget gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a cikket. Hogy miért? Az olyanok miatt, aki majd kommentelik, hogy én egy szörnyű anya vagyok, és meg sem érdemlem a babám, vagy hasonlók. Nem lesz ilyen ember? Ááá, dehogynem.

Az első publikált cikkem után erősen elgondolkodtam, hogy akarom-e én ezt valójában. Mármint, írni. Írni neked, nektek, mindenkinek. Amit amúgy imádok. De amikor megkapom, hogy azt kívánja, anyák napján a gyerekem le se bagózzon, kicsit kiakadtam. Először verekedni támadt kedvem, majd inkább sírva fakadtam. Az lányosabb, és amúgy is, az akkori helyzetben sokkal ésszerűbbnek tűnt. Na ezek után a férjem akart verekedni. :D Nos, viccet félretéve. Ezt a cikket nem nekik, hanem Neked írom. Aki lehet most is ott ültél az előbb vele szemben, kisírt, szanaszét kenődött sminkes, amit végre volt időd megcsinálni, szemmel, és nevetsz rajta, hogy egy perccel ezelőtt egy pillanatra elfelejtetted, hogy tulajdonképp mennyire, de mennyire szerencsés vagy.
Fekszem az ágyon. Éjjel 2 óra, de én ébren vagyok. Nem tudok aludni? Viccelsz??? A lelkem is eladnám, ha végre lenne egy, de csak egy olyan napom, éjszakám, amikor újra azt csinálhatnám, ami eszembe jut, és akkor, amikor azt én szeretném. De ahogy a dolgok állnak, erre még várnom kell, vagy jó 20 évet.
Az összes baba valahonnan tudja, hogy te mikor szeretnél másnap jól kinézni, kipihenten ébredni. A szülés utáni első baráti találkozóm előtt három órát aludtam. Ez amúgy egy 4 hónapos gyerkőc mellett nem olyan nagy csoda, csakhogy előtte és az utána lévő napon is átaludta az éjszakát. Ez volt az a bizonyos éjjel, ami után majdnem új konyhapultot kellett vásárolnunk. Igen, rácsaptam. Mérgemben, és tehetetlenségemben. Szégyelltem magam utána nagyon, de mit volt mit tenni. Megtörtént. Nem vagyok normális? Lehet. De én ki merem mondani, és le merem írni. Van, hogy teljesen kiborít a gyerekem.
Azt is pontosan érzik a kis apróságok, mikor lenne mindenképp szükséged arra a pár óra szabadidőre, amit a délutáni alvásuk alatt tudsz, tudnál magadra fordítani. Hány olyan alkalom volt, hogy átjött egy barátnőm és szerettünk volna picit beszélgetni. Vagy végre rászántam magam, hogy aznap tornázom, és csak nem, csak nem akart elaludni. Vagy elterveztem, hogy valami szuperfinom, hipernehéz vacsival várom itthon apát. Illetve, amit szinte le sem merek írni, mert annyira lehetetlen vállalkozás sokszor, csak szerettem volna kicsit magamban lenni, olvasni, TV-zni, vagy akár, esetleg aludni. De nem. Kis “édesem” pont ilyenkor ébred meg fél óra után. Jó, azóta ezek közül már sok problémát kiküszöböltünk. Pl. tudunk már együtt tornázni, főzni, de nem egy alkalommal sírtam kiabálva, a párnámba temetve az arcom. Mert nem tudtam mit csinálni. Kétségbe estem. Azért is, mert nem jön össze a tervem, meg azért is, mert miképp lehet az, hogy az én édes, aranyos, gombszemű, gyönyörű babácskám ennyire felbosszant? Micsoda szörnyű ember vagyok én, aki legszívesebben néha világgá szaladna az anyaszerepből. Mert mit hallasz minden honnan? Hogy ez a legcsodálatosabb hivatás a világon. Mondjak valamit? Az a helyzet, hogy így igaz.
Ülök vele szemben, kisírt szemekkel, amit marhára csíp a belefolyt szempillaspirál, és csak nézem. Figyelem, ahogy mászik jobbra-balra, pakolászik, és egyszer csak észrevesz. Elindul felém, és már mosolyog. Nem azért, mert akar valamit, hisz az előbb már megkapta. Megetettem, hiszen azon volt az előbbi összezörrenésünk, hogy nem ízlik neki az az étel, amit tegnap csak úgy habzsolt. Kicseréltem a pelenkáját, közben többször mellbe rúgott, ami némely napokon igazán rosszul tud esni. Ez ma is így volt.
Nem. Azért mosolyog, mert én, azaz Te vagy az anyukája.
(A cikket beküldte: riGatti)



A szülői mesterség
Szülőnek lenni azt jelenti, hogy az ember egész látható és láthatatlan lényével szüntelenül hat és vizsgázik - ami jó bennünk és tiszta, s ami rossz és koszos: továbbadjuk. Állandó adásban vagyunk akkor is, ha nem tudjuk. Sőt, főleg akkor… »

Vennék egy barátot az SNI-s gyermekemnek
Egy speciális nevelési igényű, amerikai kislány édesanyja nem bírta tovább nézni, hogy a lányának nincs barátja, senki sem hajlandó játszani vele. Végső elkeseredettségében feladott egy hirdetést, hogy fizet azért, ha valaki eljön hozzájuk és együtt tölt egy kis időt a gyerekével. »





Minden jog fenntartva © 2020, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.