Kategória: Egyebek az anyaságról

Babák, akikre sokat várnak és akiket nem várnak...

Egy kisbaba mindenki számára a legnagyobb boldogság, elmondani nem lehet azt a boldogságot, amikor végre a várva várt baba megérkezik, akár sok év próbálkozás után, de egészségesen, gyönyörűen megszületik.

Kezdeném az elején, vagyis a szülésem végén, mert a szülésem történetét már megírtam, de ami utána történt az teljesen más. .
Szóval hétfő reggel majd két nap vajúdás után, de megszületett természetes úton a kisfiam, és onnantól már elfelejtettem minden fájdalmat, semmi nem számított csak az, hogy végre velem legyen Levi.
Szülés, varrás után sajnos kellett a hely, át kellett adnom a szülőszobát, így fél óra múlva szülés után, nem is tudom hogyan, mert rettenetes fáradt voltam, kimerült, beültettek egy tolókocsiba és vittek át az osztályra, a "szobámba". . . Egy négyágyasba, ahol a 4. kismama ment el, a másik kettő még maradt. . Örültem volna, ha olyan kismamákkal vagyok együtt, akikkel lehetett volna beszélgetni, tudtunk volna egymásnak segíteni vagy bármit mondani a babákról. . Erre mikor elment a kismama, csak annyit mondott, nagyon vigyázz velük!
Mert lopnak és mert nem úgy viselkednek, ahogy egy kismamának kellene (a szobában az egyik egy bugyiban mászkált esténként) stb. Nem is beszélgettem velük, csak néha csíptem el egy-egy (trágár) beszélgetést közöttük. Én elvoltam, a kisfiam végig velem volt, szopizott, együtt aludtunk, szeretgettem, fényképeztem, látogatókat fogadtam stb.
De aztán hallottam néhány fura dolgokat. Kiderült, a két lánnyal már a nővérek is balhéztak, mert este 9 után is cigizni akartak kijárni, ha nem engedték őket, akkor a WC-ben gyújtottak rá. A babáikkal nem törődtek, betolták őket a csecsemős nővérhez, otthagyták, ki sem vitték magukhoz. De ez még semmi! Amikor a nővéreknek elegük lett, mindkét babát betolták az ágy mellé, ha nem is voltak bent, csak én és megmondták, adjam át, hogy szoptassák, foglalkozzanak velük! De hiába, ők csak sírtak és sírtak, persze odamentem hozzájuk, de kivenni csak nem vehettem őket, nem az enyémek voltak... és ott volt az enyém is. Az "A" lányról kiderült, azt sem tudja, hol lakik, honnan jött, kihez megy haza, hiába kérdezte a doki, védőnő stb. Valamint egy véres hálóingje volt csak, mert a mentő abban hozta be, mert majdnem, szerintem titokban megszült, de ahonnan hozták, azt se tudta megmondani, az milyen hely. A "B" lány, szintén nem volt semmi, kiosztotta nővéreket, a babával sem törődött, minden szoptatásnál trágárkodott, hogy hogy fáj, mindjárt kidobja a babát... az "A" lány szintén, még szoptatni sem akartak.
De ezek után, ami kiderült az durva volt, legalábbis nem nekem való. Eldöntötték, hogy egyik sem viszi haza a babákat, nekik NEM KELLENEK. Mert ez nem volt biztos, legalábbis az egyik maga sem tudta. A "B" lánytól eleve az orvosnő kérdezte, hogy akkor miért szoptatja a babát, ha örökbe adja, mert ilyen esetben, már szülés után el szokták venni a babákat, hogy már ne gondolja meg magát. Erre azt mondta, nem tudja, neki azt mondták, míg itt lesz bent, addig szoptassa, de utána ő biztos nem viszi haza. Csak feküdtem és néztem, miután ezeket hallottam. Az a két angyal mindig sírt, soha nem kaptak egy puszit, az egyik kisfiú, a másik kislány volt, de mindketten szőkék, és nem tehettem értük semmit, de elmondani nem lehet mennyire sajnáltam őket, hogy nekik is van, de mégsincs anyukájuk, pedig biztos mennyire szeretnék!
Mi sem tudtunk éjszakákon át aludni, mert a babák mindig ordítottak, ők meg velük, vagy a zörgő kocsival tolták ki őket a nővérnek, hogy ő csináljon velük valamit. A "B" lány lazán mondta, hogy ami a szekrényen van kép, az az első fia, őt is örökbe adta nyílt örökbefogadással, és ezt is úgy fogja, mert ha akar, így mindig utána tud majd érdeklődni, hogy van a kisfiú. Az "A" lány, mivel maga sem tudta lakik e valahol, és egyáltalán mibe megy haza, mert ruhája sem volt(!), ő meg pláne nem viszi el a babát! Egyébként neki sem adták volna, mivel magával sem volt tisztában.
Egy nappal előbb mentek el, mint mi, de hogyan. Mintha mi sem történt volna, összeszedték magukat, a "B" lány hozatott ruhát a másiknak, mert jóban lettek, felöltöztek, a babáktól el sem búcsúztak (levitték őket aztán az intenzívre), kértek tejelapasztó gyógyszert és elmentek. Ez a három nap, amit velük töltöttem nagyon rossz és bosszantó volt. Apa jött látogatni, mondtam neki, mi van a babákkal és ő csak annyit mondott: Akkor vigyük haza őket!
Ennyit mondott, mert ős is azt gondolta, amit én, itt nem maradhatnak, ha itt hagyják őket, mi lesz velük. . Ha csak ez ennyi lett volna, fogjuk és hazahozzuk őket is, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ezek után a kórházi napok után már alig vártam, hogy jöhessünk, de mai nap eszembe jutnak a babák.
Mindezt azért írtam meg, mert ma már nagyon sok olyan történetet olvasok, ahol várnak és csak várnak a babára, de nehezen érkezik meg, ők meg így viselkedtek. Én is nagyon sajnálom viszont azokat, akiknek mindez nem vagy nehezen sikerül. Hiszen itt is rengeteg naplót, cikket, bejegyzést, fórumot olvasok, ahol a párok sok-sok hónap, év után mennyire szeretnének már egy babát. Nem szeretnének mást, csak egy várva várt babát, akiért már mennyit szenvedtek és semminél sem szeretnék jobban.
Úgy látszik ilyen az élet, nekem volt alkalmam sajnos személyesen is "átélni", milyen az, ha két baba egyszerűen nem kell, nekik, de biztos jó családhoz kerültek azóta a babák és boldogok! És ez még mindig jobb, mintha mást csináltak volna esetleg velük... Az biztos, bármi történne, én a babámat nem adnám semmi pénzért!
(A cikket beküldte: orsi26.)



Mit vegyünk a babának, és hogyan neveljük?
Magamról annyit, hogy egy csodaszép, 2 hónapos kislány anyukája vagyok. Ugye első baba és az ember mindig fél, hogy nehogy rosszul csináljon valamit, hisz egy kis életért vagyunk felelősek. Két dolog késztetett arra, hogy megírjam ezt a cikket. »

Ajándék?!
Egy ismerősöm mesélte régebben, hogy kislányának mindig visz valami ajándékot, amikor érte megy az oviba. Eleinte csak egy csokikát, később Kinder tojást, de egy idő után az édesség már nem volt elég. Plüssállatka, apró játék nélkül szegény anyuka már nem mert... »




Minden jog fenntartva © 2022, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.