Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyéb babás témák

Felvilágosítás

A kisgyerekek rendkívül tanulékonyak, merészek, szókimondók. Legyen szó tárgyak megnevezéséről, tabutémákról, szerelemről.

Egyszer éppen a számítógép előtt ültünk az ötéves Annával, újabban ugyanis bolondulunk az öltöztetős, sminkelős játékokért. Bevallom, én is szívesen pepecselek vele. Hajat nyírunk, szem- és hajszínt választunk, körmöt festünk, s divatos ruhákba öltöztetjük a virtuális lánykákat, megfelelő táskát, cipőt, kiegészítőket aggatva rájuk. Sokszor vitatkozunk, hogy melyik ruha szebb, jobb. Órákig tudunk vele játszani.

Egyszer épp egy ilyen játék kezdődött, meglehetősen érdekes formában. Egy üres csík folyamatosan töltődött, mutatva a százalékot, ahogy bármelyik más játéknál, ám felette egy pucér női fenék billegett. A térdig látható láb folyamatosan mozgott, mintha az alak előre menne, s közben kivillant a "lényeg". (Rejtély számomra, hogy egy gyerekeknek szánt játékhoz miért kellett ilyet kitalálni...?)

Anna nem lett volna Anna, ha nem vette volna észre, bár titkon reméltem, hogy átsiklik a dolog felett. Csalódnom kellett. Kicsit zavarba jött, majd hozzám fordult, és kérdezett:
– Mi az?

Ekkor meg én jöttem zavarba. Nem akartam semmiféle méhecskéről beszélni, se a bibéről, se a porzásról, se pedig a nemi szervről. De a kérdés az kérdés: a gyerek kíváncsi, tehát nincs mese, válaszolni kell!
– Az? Popsi – válaszoltam, mintha mi sem lenne természetesebb.
– Nem az! Az! – mutatott konkrétan a ,,lényegre”.
– Popsi. Csak elöl van – magyaráztam.
Ugye, mondanom se kell, hogy régen éreztem magam ilyen hülyén...
– De mi a neve?
– Női nemi szerv – maradtam a tudományos megnevezésnél.
– Nem! – ellenkezett ingerülten.

Nyilvánvalóvá vált, hogy tud rá egy szót, unszolni kezdtem, hogy mondja meg ő, mert én nem tudom, mire gondol, de nem akaródzott neki kimondani. Sőt, ő inkább azt várta, én mondjam ki. Próbálkoztam hát tovább. Kimerítettem az összes szinonimáját a dolognak, kerülve a csúnya szavakat, nehogy már tőlem tanulja meg! Felvonultattam minden lehetséges kifejezést, olyant is, mint például: pisilőke. Egyszer csak felcsattant és dacos, mindenre elszánt arckifejezéssel kibökte:
– Punci!

Ráncba szedtem nevetésre húzódó izmaimat, komoly arcot erőltettem magamra, majd bólintottam, mintha mi sem lenne természetesebb.
– Látod? Azt kifelejtettem!

Azzal mindketten megnyugodva játszottunk tovább.

Szerző: Puha Andrea
Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő engedélyével.
(A cikket beküldte: netbarátnő)


Sanct Bernhard Bodorrózsa tiszta tea

Az egészséges gyermekcipő
SALUS a Magyar gyermekcipő gyártó és forgalmazó. 20 év a gyermeklábak egészséges fejlődéséért. A SALUS Gyermekcipő ortopéd szakorvosok segítségével kialakított preventív gyermekcipő, amelynek speciális tulajdonságai segítik a gyermekláb egészséges fejlődését. »

Az élet elszáll egy pillanat alatt...
Mikor megtudod, hogy a szíved alatt egy életet hordasz, attól a pillanattól más lesz veled a világ. Nagyon vártuk azt a pillanatot, amikor eljön az idő és a világra jön. 2009. 08. 27-én megszületett lányunk, Heléna. Azt hittük, minden rendben van, de nem így... »

Rejtvényjáték - A demencia és az Alzheimer ellen



Minden jog fenntartva © 2021, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.