Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyebek az anyaságról

Gyerekkor

Este, amikor a lányomat fektettem, egy mozdulat miatt bevillant a saját gyerekkorom. Felemeltem a takarót, ahogy régen anyukám, jó magasra lendítettem, majd hagytam, hogy saját súlyától ráessen a lányra puhán, melengetőn. Ahogy régen rám is simult a saját takaróm...

Aztán leültem az ágya szélére és megkérdeztem a lányomat, eszébe jutott már, hogy 20 év múlva talán ő is így fogja betakarni a saját gyerekét? Bólintott, mert igen komoly gyerek, elhiszem, hogy megfordult a fejében. Lenyomtam neki két puszit, biztosítottam róla, hogy szeretem, és elgondolkodva jöttem ki a szobájából.
Sok anyának megfordul a fejében a kérdés (hacsak nem mindenkinek), vajon jó anya vagyok-e? Bennem is sokszor felmerül. Főleg egy türelmetlen, ordítozósra sikeredett nap után... Aztán eszembe jutott a saját gyerekkorom. Sokáig nehezteltem anyura, mert jobban kellett volna csinálnia. De mit is? Ma már nem tudnám megmondani, mit tudott volna jobban csinálni. Felnőttként már egészen másképp látom a gyerekkoromat, mint kamaszként, amikor meg voltam róla győződve, hogy én jobb anya leszek. Nem vagyok sem türelmesebb, sem jobb, hajszálpontosan követem a mintát, amit anyu rakott le elém. Talán egy dologra ügyelek jobban: az egyensúlyra. Ha türelmetlen is vagyok néha, ha fel is emelem a hangom, azért nem ez az általános. Figyelek, hogy az egyensúly meglegyen. Ne kapjon a lányom több rosszat, mint jót.
Szerintem a gyerekkorból villanásnyi emlékek maradnak. Ha emlékszünk is egy-egy eseményre, az nem konkrét, nem játszódik le egy egész nap a szemünk előtt. De mindenkiben felmerül egy-egy pillanat. Amikor ültünk az oviban a mászóka tetején a barátokkal, amikor a szomszéd nénitől sütit kaptam, vagy amikor este anyukám betakart... Semmi konkrét, csak jóleső pillanatok. Persze voltak rosszak is, de valahogy azok már nem is érdekesek. Ki emlékszik már arra, amikor fel kellett kelni és iskolába menni? Bennem egyetlen ilyen emlék maradt meg, amikor uszodába készült az osztály és már hajnali fél hatkor ott ültem az alvó anyám ágya mellett talpig felöltözve, mert annyira mehetnékem volt már. De a többi rengeteg reggel, amikor esetleg anyu ordítozva hajtott minket, hogy elkészüljünk, valahogy a feledés homályába merült.
Azt hiszem, ezek a pillanatok határozzák meg a gyerekkort. Ha ilyen jó pillanatokból sok van, akkor lesz mire visszaemlékezni. És ilyen pillanatokhoz nem kell pénz, nem kell semmi, csak sok-sok szeretet. És akkor nincs min morfondírozni, elmondhatjuk, hogy igenis, jó anyák vagyunk!
(A cikket beküldte: nijntje)



Szüreti mulatság
Édesapám korán meghalt. Épp hogy betöltöttem az 5. évemet, karácsonyra már nem volt apám. Természetes, hogy minden vele kapcsolatos emléknek örülök, hisz nekem azt a keveset, arra az 5 évre jutó emléket kell beosztanom. Egy hazalátogatásunk alkalmával érdekes... »

"Te csak otthon vagy..."
Ismerős ez a mondat? Megkaptam én is párszor... és rájöttem, hogy valamilyen szinten tényleg így van, ahogy nő a gyerek a napok egyre csak rövidülnek, a munka beköszöntével pedig megváltás a buszon könyvet olvasni. »




Minden jog fenntartva © 2020, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.