|
Kategória: Anyai bánatok Ha a tudás nem elég...Fiam pályaválasztás előtt áll. Pontosan tudja, mit szeretne, s látszólag az adatok, elért eredmények is mellette szólnak, ám az iskola, amit annyira megszeretett, elutasította. Bár ne ismernénk a hátteret!Gimnáziumba szeretne menni, s egy nyílt nap alkalmából "beleszeretett" egy nagy múltú, jó nevű egyházi iskolába. Oda járt felkészítőre, s ott írta meg a felvételit is - egész jól, 79 pontosra. Közben egy osztálytársnője szinte előre borítékolta, hogy őt felveszik ugyanebbe a gimibe. Igaz, hogy nem akar oda járni, de az apja azt akarja, és be is megy beszélni az igazgatóval. Sajnos, ismerem a lány tanulmányi eredményét. (Sajnos, mert ha nem ismerném, azt hihetném, a többi, aki a rangsorban a fiam előtt áll, zseni, jobb tanuló, stb.) A lány félévi átlaga nem sokkal jobb hármasnál, a felvételit 82 pontosra írta meg. Őt felvették. A fiam jóval hátrébb szerepel - úgy néz ki, esélye sincs a bejutásra! (Imádok számolni, így tudom: a fiam 88%-osan teljesített a jegyek és az írásbeli ismeretében, a lány 72 %-osan!) Persze, volt szóbeli is. A lány azt mondta, elszúrta, de tudom, erre nem lehet adni. Fiam - ott voltam! - 60%-nál bőven többet teljesített, mégis összesen 67% az eredménye! Egyetlen magyarázatot találtam. A lány anyja tanárnő, apja sikeres vállalkozó. Nálunk pedig... A párom fizikai munkát végez, én GYET-en vagyok. Mit lehet ilyenkor tenni? Pont egy egyházi iskola neveli arra a gyerekeinket, hogy szorgalommal, tudással nem mennek semmire, csak ügyeskedéssel? Szégyen! Én pedig tanácstalan vagyok. (A cikket beküldte: Sirga)
|