Hogy jöjjön a baba!

Hogy jöjjön a baba! Tudtad, hogy a húsvét eredetileg egy ősi termékenységi ünnep? Sőt. Egyes feltételezések szerint az egyik legfontosabb női hormon, az ösztrogén elnevezése is a termékenység és az anyaság istennőjének, Astarte-nak a nevéből származik. (Astarte-ösztrogén)

Épp ezért úgy gondoltuk, hogy a húsvét termékenységgel összefüggő eredete jó alkalom arra, hogy ezúttal a babára vágyó olvasóinknak kedvezzünk egy nyereményjátékkal. Játsszatok velünk, és nyerjétek meg a Ha lelki ok miatt késik a baba című könyv egyik példányát!

Pszicho-szomatikus. Hallottad már ezt a kifejezést? A szó első része - pszicho - a lelket takarja. A második – szomatikus – pedig azt jelenti, testi jellegű. Tehát olyan folyamatokat jelent, amelyek a testi és a lelki folyamatok összefüggéséből jönnek létre. Például: kínos helyzetben az ember elpirul, ijesztő hírt hallva elsápad, összecsuklik a lába.

A lelki tényezők a testi működésünkkel szoros összefüggésben hozzájárulhatnak a betegségek kialakulásához is. Sőt, ma már tudjuk, hogy bizonyos betegségek esetén az érzelmi tényezőknek kiemelt szerepe van: például szívinfarktus, gyomorfekély. Érzelmi stressz esetén ugyanis az immunrendszer összeomlik, és megnyitja az utat a betegségek kialakulásához.

Manapság egyre inkább hangsúlyt kap az az elképzelés, hogy a termékenységi problémák nagy része is lelki okokra vezethető vissza. „Sajnos” ezeket az okokat a személyiség természetes énvédő mechanizmusainak köszönhetően elfelejtjük, és az esetek többségében fel sem merül bennünk, hogy a mai betegségünknek (akár meddőséget okozó tüneteinknek) egy réges-régi elfelejtett lelki sérülés az oka.



Szerencsére ezek a bizonyos pszichés okok „előbányászhatóak”, és feldolgozhatóak. Ebben kíván segítséget nyújtani a Ha lelki ok miatt késik a baba című könyv.

És ebben szeretnénk támogatni mi is olvasóinkat azzal, hogy a játékban résztvevők között kisorsolunk három példányt Szeghy Krisztina tavaly év végén megjelent könyvéből.



Ahhoz, hogy megnyerhesd a könyv egyik példányát, nem kell mást tenned, mint 2012.04.15-ig válaszolni az alábbi kérdésre: Mit jelképez a locsolkodás?

A válasz beküldésével elfogadod a játék szabályait és feltételeit.

A játéknak vége, köszönjük, hogy velünk játszottatok!

Ha nem nyernél akkor sem kell elkeseredned, a könyvet bármikor beszerezheted a Babát akarok! Weboldalon keresztül.



JÁTÉKSZABÁLYOK

A nyereményjáték szervezője az Babát akarok! (www.babatakarok.hu) internetes portál. A nyereményjátékban részt vevők a jelen szabályzatban meghatározott feltételeket és szabályokat magukra nézve kötelezőnek fogadják el.

A játékban részt vehet minden nagykorú természetes személy, a játék a résztvevők számára ingyenes.

A résztvevők közül három nyertes kerül kisorsolásra. A nyerteseket a megadott e-mail címükre küldött levélben a Babát akarok! portál értesíti a nyereményükről. A nyeremény ajánlott postai küldeményként kerül továbbításra a nyertesek felé. A postázási díj a szervezőt terheli. A postázáshoz szükséges adatokat a nyertesek a nyereményről szóló értesítést követően e-mailben kötelesek elküldeni a Babát akarok! portál részére. Amennyiben a nyertes nem, vagy tévesen adja meg a sorsolást követően a postázási címét, a hibából adódó károkért illetve következményekért a szervező nem vállal felelősséget. Szervező szintén nem vállal felelősséget azért, ha a játék során a résztvevő hibás adatokat (választ, nevet, email címet) ad meg.

A nyeremény készpénzre nem váltható!

A Babát akarok! portál és a Hoxa.hu kizárja a felelősséget bármely kártérítési, kártalanítási igényért a nyereményjátékban való részvétel során, a játék esetleges hibáiból, hiányosságaiból, hibás működéséből eredő, vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségért. Nem vállal továbbá felelősséget azért sem, ha a játék időtartama alatt a Hoxa.hu honlapja időszakosan nem érhető el.

A játékban megadott adatok kizárólag a játék során kerülnek felhasználásra. Azokat a Babát akarok! portál a jövőben semmilyen céllal nem használja fel, a megadott adatokat a sorsolást követően a továbbiakban nem tárolja.
(A cikket beküldte: Babát akarok! magazin)


Békakirály (verses mese)
Gyerekkoromban a kedvenc mesém volt. Később a család összes gyereke - a testvéreim gyerekei, az én gyerekeim - ezen a mesén nőttek fel, pontosabban erre a mesére aludtak el. Mind nagyon szerette. Legnagyobb örömömre ikerunokáim is nagy szeretettel hallgatják... »
Mese az elveszett kis sárga autóról
Anya mesél. Szereted, amikor anya ölében ülsz és mesél neked. Hallgatod és szép csendesen figyelsz. Ez a mese Pécelen született, egy homokozóban talált kisautóról. Nyaraltunk, ez volt életed első nyaralása. Utána születtek sorban a mesék anyától. Rövidkék, de... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.