Mikor okoz örömet a segítség?

Hogyan neveljük rá gyermekeinket, hogy segítsenek a háztartásban?! Tennivalók és tippek leendő és gyakorló anyukáknak! Manapság az anyák nagy, beteljesületlen vágya, hogy a gyerekek segítsenek a háztartásban. Korábban a háztartásban mindenkinek megvolt a maga feladata, amelyet szívesen vagy kevésbé szívesen, de ellátott.

A modern háztartás minden gondja az anya (jó esetben mindkét szülő) vállát nyomja. A gyerekek nem hajlandók mosogatni vagy porszívózni. A kis kényurak viszont elvárják, hogy két takarítás között a mama a focira vagy zeneórára furikázza őket.
Néhány szülő ilyenkor kipróbálja a saját háziállat hasznosnak látszó ötletét, hogy végre egy kis felelősségtudatot ébresszen a gyerekben. Néhány hét után azonban általában az anyának kell eggyel több lényt ellátnia. Az ő gondoskodása nélkül az Aladár kutya és társai már rég éhen haltak volna.
Mi történt a gyerek motivációjával? Hiszen jól emlékszünk, hogy a legkisebbek akartak mindig a legtöbbet segíteni, mint amennyire képesek voltak, és amennyit a szülők idegekkel bírtak. Amikor azonban a gyerekek fejlődésüknek abba a szakaszába jutottak, amikor valóban segítségünkre lehetnének, és bizonyos dolgokat egyedül is el tudnának intézni, akkor a barátok, a játék és a tv egyszeriben sokkal fontosabb nekik.
Úgy érhetjük el, hogy a gyerekek nagyobb korukban segítsenek a háztartásban, hogy a kicsik segíteni vágyását támogatjuk és ösztönözzük azzal, hogy olyan kisebb feladatokat bízunk rájuk, amelyek ellátására egyedül is képesek. Azok a gyerekek, akik ezt átélik, évek múltán is szívesen segítenek.

Milyen idős korban miben tudnak segíteni a gyerekek?
2-3 éves korban:
-elrakni a játékokat,
-rendet rakni a szobájukban (nagy dobozok segítenek ebben),
-teríteni,
-kanalakat és törhetetlen dolgokat eltörölni

4-5 éves korban:
-mosogatni,
-törölgetni,
-asztalt teríteni,
-porszívózni,
-port törölgetni,
-szemetet kivinni

6-8 éves korban:
-gondozhatnak kisebb háziállatot,
-feltörölhetik a lépcsőt,
-összesöpörhetnek a teraszon,
-elrakhatják a mosott ruhát,
-rövidebb ideig vigyázhatnak a kisebb testvérekre,
-elintézhetnek kisebbfajta bevásárlásokat

9-12 éves korban:
-vigyázhatnak a kisebb gyerekekre (ne túl gyakran!)
-kezelhetik a mosógépet,
-vasalhatnak

13-14 éves korban:
-bevásárolni,
-ablakot tisztítani

14 éves kortól:
-mindenben segíthetnek, amit a szülők is csinálnak!

Tippek & trükkök!
Bízzunk a gyerekre már kicsi korában feledatokat a háztartásban. Ettől a kicsi fontosnak és komolynak fogja érezni magát. Ez a legjobb motiváció!
Ne csak a legkellemetlenebb feladatokat ruházzuk át a gyerekre (szemét kivitele, hólapátolás, wc-pucolás)! Minden családtag vegye ki egyenlően a részét. A gyerekek csak akkor fogják ezeket a kötelességeket komolyan venni, ha a szülők jó példát mutatnak.
A felnőttek között is legyen egyenlő a munkamegosztás!
Éreztessük a következményeket. Aki a piszkos tányérját nem teszi a mosogatóba, az még a következő étkezésnél is az asztalon fogja találni.
Jutalmazzuk a szorgalmat. Ne pénzzel vagy ajándékokkal! A jó szó, a játék a szülővel többet ér, és a gyerek is tovább emlékszik rá!
Bánjunk csinján a büntetéssel! Inkább tegyük egyértelművé a következményeket.
Figyeljünk az apró jelekre! Ehyedül szeretné az asztalt megteríteni? Hagyjuk!!!
Vonjuk be a gyerekeket minden döntésbe. Minél komolyabban vesszük a gyereket, annál inkább hajlandó lesz a családi kötelezettségekből kivenni a részét.
Próbáljunk minél több kötelességet játékos formában elvégezni. Legyünk kreatívak. Mindenből lehet játékot csinálni.
Tegyünk úgy, mintha a feladatokat önként és dalolva is át lehetne vállalni, és nem csak fárasztó kötelességekről lenne szó. Dícsérjük meg gyerekeinek minden jószándékú vállalkozását, akkor is, ha nincs mindig jó vége!!!
Motiváljuk a gyerekeket arra, hogy megédesítsék a kellemetlen feladatokat: "Rendcsinálás közben olyan hangosan hallgathatod a kedvenc CD-det , amilyen hangosan csak akarod!" Senki nem mondta, hogy a kötelességeknek kellemetleneknek kell lenniük!!!
(A cikket beküldte: Dorsi)



Csecsemők ortopédiai szűrése ultrahangvizsgálatokkal
Kedves Kismama! Dr. Hibbey Csaba ortopédsebész főorvos vagyok. Jó tizenöt évvel ezelőtt, hazánkban az elsők között kezdtem el foglalkozni a csecsemők ortopédiai szűrését kiegészítő ultrahangvizsgálatokkal is. Az elmúlt években több ezer csecsemőt és – más... »
A szoptatásról
Két gyermeket szültem, így engem sem kerülhetett el a "szoptatni minden áron" hisztéria. Nem tudom szó nélkül hagyni ezt az erőszakot, ami egy amúgy természetes ösztön használatára szólítana fel, de azt hiszem, lassan túllő minden célon. Minden kismama álma, hogy... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.