Kategória: Egyebek az anyaságról

Mitől lehet boldog egy gyerek?

Nemcsak az iskolai teljesítmény alapján kell a gyerekeket besorolni, hanem más, jellem, rátermettség stb. alapján. Saját tapasztalatom szerint két testvér (saját gyermekeim) is mindezt bizonyítják és ettől lett teljes az életünk és lehetünk büszkék rájuk, hiszen célokat tűznek ki maguk elé és ezeket el is érik sokszor igen nagy erőfeszítéssel. És akkor lássuk a tényeket...

Nekem két gyermekem van. Mind tudjuk a testvérek sem teljesen azonosak és hála a sorsnak nemkem egy fiú és egy lány jutott, vagyis apukájuk így rendezte. A fiam önálló, nagyon független, mindig gyors döntéseket hoz, és ezzel sokszor megbántja a körülötte lévőket és itt a családra gondolok. Véleményt nyílvánit, sokszor meggondolatlanul és ezzel is bántó tud lenni. De ugyanakkor nem lehet tőle olyant kérni, amiben ne segítene és végre eljutott odáig (32 évesen), hogy amit elkezd azt fejezze is be.

Csalódásom volt vele, hiszen egyetemre járt, de a 2. év végén 4,6 leckekönyvi átlaggal otthagyta az egyetemet, mert meg akart nősülni. Már 2-os gimnazistaként szerelmes lett, emiatt sok konfliktusunk volt,de ezeken túllépve ment az élet a maga rendjén. Házassága kíváló, nagyon szereti feleségét, 8 éves kislányát (drága unokámat), és megtalálta az életben a helyét. Én ennek nagyon örülök, mert látom, hogy boldog, persze vannak vitáink, de kinek nincs - ha így van az baj. Menyem egy gyönyörű és nagyon szorgalmas teremtés, aki él-hal a szakmájának (kozmetikus) és ez meg is hozza gyümölcsét, mert nagyon sok vendége van és nagyon szeretik.


Milyen a lányom?

Ragaszkodó, döntésképtelen, még mindig én mondjam meg, hogy mi hogyan legyen (25 éves). Nem volt kítűnő tanuló általános iskolában 4,5-4,7 körül mozgott.

Nyolcadikos volt, amikor meglepő módon arra a további kijelentést és kérdést tete fel: Milliárdos bankár akarok lenni, mit kell ezért tennem? Mivel tanárok vagyunk férjemml együtt, de nem a hagyományos módon, hanem férjem gépészmérnök-tanár és pedig agrár és közgazdász tanár, ezért tudtam választ adni a kérdésére: elmész a gimnáziumba, ott mindent nagyon tanulsz, de különösen a matekot, a történelmet és az angolt, németet. Eztán a pesti Közgáz, utána egy milliárdos megtalálása és alapíthatja bankját.Nem jöhetett a mi iskolánkba, pedig szakmailag ez lett volna a jobb, de én ismerem magam és az ilyen helyzeteket, egyikünknek sem kívántam.

Elment és mindent akarattal, borzasztó kitartással végigcsinált, fel is vették a Corvinusra. Én ekkor jártam sokadik egyetememet éppen ott és elég furcsa helyzetek alakultak ki. Egymásért izgultunk különféle ajtók előtt vizsgakor. Kíválóan tanult, de bizonytalansága továbbra is megmaradt. Ezért megpályáztattam vele egy USA ösztöndíjat, amit el is nyert és 3 szemesztert a Missisipy Egyetemen töltött. 3/4 év eltelte után rettenetesen hiányzott, de mi is Neki, ezért utána utaztam és 3 hete kint töltöttem. Meglepődve tapasztaltam, hogy a számomra idegen környezetben ő milyen biztosan mozgott, döntött, tehát változott. Mikor hazajött, apukáját lepte meg azzal, hogy ő bejelentette, hogy merre indulnak, mi lesz a menetrend. Lányom, ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hogy nem, ez pedig így lesz...
Végigvitte kiválóan itthon az egyetemet és mindössze 3 pályázatot nyújtott be munkahelyre, de szabályosan kapaszkodtak utána, mert nagyon jó volt a szakírány (számvitel) és a mésfél év Amerika is jó ajánló. De nincs milliárdos, viszont van egy jó munkahely, ahol auditál és lépked felfelé a ranglistán, jó pénzért. Vásárolt magának egy lakást, szépen berendezte.
Kell ennél több egy szülőnek, mikor mindkét gyermeke sínen van, van egy unokám és boldogan él mindenki. Nem kell ahhoz egy milliárdos férj, vagy feleség, hogy mindenhol meglegyen a boldogság. Inkább egy jó érzés, hogy mindazt amim van én hoztam létre, nem kellet másra támaszkodnom.
Nagyon örülök annak, hogy gyerekeim és mi is át tudtuk venni ezt az életritmust ami ma szinte kötelező és nem érezzük tehernek. És itt tovább kell, hogy menjek, hiszen drága szüleim mutatták ezt a példát és ezt visszük is tovább, hiszen gyerekeimben is látom az erre való törekvést. Lányommal már csak egy kis gond van, nincs ideje másra, mint a munkára, ezért hogy onnan mikor lesz unokám halvány fogalmam sincs.
(A cikket beküldte: evapolya)



Mi az ideális gyermekvállalás ideje, avagy örök harc a tökéletes élet után?
Manapság sajnos elítélik azokat a fiatal, 18-20 éves lányokat, akik saját akaratukból vállalnak ilyen „korán” gyermeket. Mi állhat ennek a szemléletnek a hátterében? Vajon mindent rá szabad fogni a gazdasági helyzetre? Vajon meg kell várni, hogy... »

Apai jogok, amiket nem gyakorolnak
Gyermekeim nagyon szeretnék látni az édesapjukat, de ő semmibe sem veszi őket, mert új élete van. Gyermeki jogok, amiket nem gyakorolhatnak, és rossz kapcsolattartás, ami kihat az életük minden napjaira. Egy anya hogyan védheti meg gyermekét a volt párja... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.