Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Sétálunk, sétálunk

Tegnap volt az első nap, hogy gyalog indultunk a boltba, gondoltam, hogy majd’ 20 hónaposan már képesek vagyunk rá.
Korábban is sétáltunk már hosszabb távot, de a kocsi mindig ott volt biztonságként.
Ilyen alkalmakkor szembesülök azzal, hogy az egyik legfontosabb dolog, amit az anyasággal tanulok, az a türelem.


A bolt kb. 200 méterre van tőlünk, ami nem egy nagy távolság, oda-vissza kb. 15 perc.
Nos, nekünk sikerült ezt a hosszú távot 50 perc alatt produkálni.

Már az indulásnál is összefutottunk a szomszéd macskájával, „akit” persze mindenképpen meg kellett kergetni. Szegény jószág, nem volt elég éber, így már csak arra eszmélt fel, hogy valaki jó nagyot csapott a hátára, persze mindezt csupa szeretetből.

A séta során fedeztem fel, hogy milyen sok fa és bokor van az út szélén.
Persze ősz lévén, kötelező minden elszíneződött levélből gyűjteni, és a még meglévő virágokból is egy-egy szálat letépni.

Aztán ott vannak a csigák (más néven kukúú), akiket, ha nem vagyok elég gyors, belülről is meg kell vizsgálni. A nagy kedvencünk a kő és a murva, amely szintén minden kocsi beállónál megtalálható, és amelyből pár szemet én is kapok.

Végre megérkeztünk a boltba, ahonnan kisebb csatározások után, a szükséges dolgok megvásárlásán felül egy túró rudival indultunk hazafele.

Épp csak elindultunk, amikor a Lánykám úgy érezte, hogy nagyon elfáradt, és mindenáron fel akart kéredzkedni, amit és mereven elutasítottam, lévén, hogy a kezembe volt egy szatyor, amihez a 14 kg-os súlya nem esett volna jól.

Szerencsémre megláttam egy macskát az egyik kerítésen, így sikerült elterelnem a figyelmét a cicával. Röpke 10 perc után ott hagytuk a macskát, és indulhattunk tovább.

Ekkor találkoztunk egy ismerőssel, aki mindenáron szerette volna megcsipkedni a Manó pofiját, ami ellen Ő is és én is bőszen tiltakozni kezdtem.
Nem tudom, hogy mire jó ez a csipkedés, vannak emberek, akik kényszert éreznek arra, hogy a gyerekek finom, pihe-puha bőrét összecsípve, fájdalmas üvöltést váltsanak ki belőlük.
Enyhe szadizmus.
Aztán meg csodálkoznak, ha később hangos visítás közepette menekülnek előlük. Ja és még meg is kérdezik, hogy mindig ilyen kis vadóc? Persze… ettől meg én kezdek visítozni…

Miután sikerült otthagynunk az ismerőst, megláttuk, hogy a szomszéd nagyfiú (3 éves!) kint játszik az udvaron, így sürgősen meg kellett vitatni Vele a világ dolgait (gyeje baba, gyeje, baba, baba, babaaaaa, gyejeeee).

Itt már egy kicsit fogyóban volt a türelmem, mivel még nem készítettem semmit ebédre, gondolván korábban, hogy csak gyorsan elszaladunk a boltba és nemsokára kész a hami.

Nem így lett.

Egy biztos, ez a sétánk emlékezetes marad, úgy, mint a többi „első” történés.
Azt azért sajnálom, hogy Apa nem jöhetett velünk…
(A cikket beküldte: manianyu)



Dajkamese, avagy becsületérdemrend a világ összes anyukájának
Jártamban-keltemben babakocsival ballagó és csemetéjüket kezükben vezető büszke, olykor türelmetlen anyukákkal találkozom nap mint nap az utcákon. Előbbi magatartásformát mutató szülőt egy kedves mosollyal jutalmaztam, utóbbi viselkedési normával élőket pedig... »

Amit csak egy gyermek adhat...
Rengeteg cikket, fórumot, naplóbejegyzést olvastam, olvasok babákról, kisgyerekekről, amik általában a gyereknevelés nehézségeivel annak megoldásaival foglalkozik. De kevés az olyan bejegyzés, hozzászólás, ahol az örömök, jóságok, a gyerekektől kapott őszinte... »





Minden jog fenntartva © 2020, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.