Kategória: Egyebek az anyaságról

Szemem fénye - avagy egy Down-szindrómás kisfiú

2007. május 10.-én gyönyörű kisfiam született. Rövid időn belül kiderült: Down-szindrómás...
Rövid történet egy érdekes betegségről, amivel viszonylag könnyű együtt élni, ha már sikerült túl lépni az első megrázkódtatásokon...

2007. május 10.-én gyönyörű kisfiam született. Rövid időn belül kiderült: Down-szindrómás. Bárki jogosan tehetné fel a kérdést: Nem derült ki terhesség alatt?
Sajnos nem. Vagyis így utólag már nem is tudom, igazából nem bánom! Olyan kis szeretni valók ám ők is!
De kezdem az elején. Harminckettő évesen, makkegészségesen, tök jó és normális terhesség után szerintem senki nem gondol rosszra. Mi sem. Aztán jöttek a pofonok. Egyik a másik után. Már két szívműtét, és számtalan kórházi nap van a hátunk mögött. Lelkes, nagy szaktudású emberek segítettek át minket a nehéz perceken, amit ismét köszönünk szépen!
Igazából cikkem lényege az lenne, hogy eloszlassam az emberek kételyeit, fenntartásait ezzel a betegséggel kapcsolatban.
Nehéz, nem tagadom! Amikor valaki megtudja, hogy Down-os a kisfiam, elszörnyülködik, és mély sajnálkozásba kezd. Pedig nem kell!
Mi is megtanulunk ülni, állni, járni, beszélni, önálló életet élni! Persze a segítség, egy "ép ember" jelenléte mindig kelleni fog, hiszen nincs mit szépíteni (és értelme sincs szépíteni), nem csak testileg, szellemileg is fogyatékosak. Ennek a betegségnek is, mint minden másiknak, vannak különböző súlyossági fokai. (Így zárójelben megjegyzem, az én Balázsom enyhe Down-os). De súlyosságtól függően képezhetőek. Sajnos nem minden gyermek kapja meg a speciális képzést, fejlesztést. Ennek okai különbözőek. Vannak, akiről a szülők lemondanak, bekerül egy intézetbe, van, ahol közel s távol nincs ilyen speciális bölcsi, ovi vagy iskola.
Szerencsésnek érzem magam, amiért megadatott, hogy Balázsom egy ilyen szuper bölcsibe járhat, ahol imádják, szakemberek veszik körül, és megkapja azt a fejlesztést, amit mi szülők nem tudunk otthon megadni. Mert hiába foglalkozunk vele rengeteget, tanítgatjuk, tornáztatjuk, a szakembert nem pótolhatjuk.
De így van ez rendjén.
Bátran ki merem jelenteni: Büszke, boldog szülei vagyunk Balázsnak, mindentől függetlenül!
Ő a mi mindenünk, az imádatunk, rajongásunk tárgya (személye), Ő a mi SZEMÜNK FÉNYE!

(A cikket beküldte: hajnianyu)

Sorsom II.
Ami másnak öröm, az nekem a legnagyobb fájdalom, amit egy anya megélhet. Folytatom a történetem... Megszületett a legnagyobb csoda, ami a világon létezik, a gyermek. Számomra hihetetlen, hogy egy pici valamiből, gyermek lesz. »

Ikrek - együtt, vagy külön?
Sokat gondolkodtam azon, milyen címet adjak cikkemnek. Ennél maradtam. A cikk megírására az késztetett, hogy a négyéves ikerunokáim szülei - a fiam és a menyem - komoly krízist élnek át, ugyanis a menyem szeretné majd az ikreket az iskolában külön osztályba... »