Kategória: Anyák és a szervezésNyári táborokHáromféle csoportosítás létezik, s ezek mindegyikét érdemes figyelembe venni, amikor a létezô kismillió tábor közül kiválasztjuk a legmegfelelôbbet. Álljon itt rövid magyarázat mindegyik típushoz.1. Elhelyezés módja szerint: - Napközbeni tábor: reggel beveszik, késô délután kiadják gyermekünket, rendszerint ebédet biztosítanak, a többi napközbeni étkezésrôl a szülô gondoskodik. Elônyös a ki-sebb, vagy az átlagosnál ragaszkodóbb gyermekek számára. Általában tematikus táborok, de persze mindegyik fajta tartalmaz szórakoztató, kikapcsolódást segítô programokat is. - Bentlakásos tábor: annak teljes idôtartalmára ottlakást biztosító tábor, a legtöbb helyen teljes ellátással. Lakott településen belül ez lehet diákszálló, kollégium, sôt iskolaépület (odahozott katonai ágyakkal), azon kívül lehet faházas, sátras kempingben, üdülôben az elhelyezés. Fôleg nagyobb gyermekeknek, kamaszoknak ajánlható. - Vándortábor: nem egy helyen telepednek meg a táborozók, hanem naponta kétnaponta új helyre költöznek. Ilyenek a vízi- a túlélô- a madarász- és egyéb természetközeli táborok nagy része. Kamaszoknak, ügyeseknek, önállóaknak, bátraknak. Gyakran sok és sokféle felszerelés beszerzését kívánják meg. - Külföldi táborok: nagyon nagy körültekintéssel, alaposan mérlegelve válasszuk ki. Tizenhat éves kor alatt nem szerencsés egyedül külföldre küldeni a gyermeket, még szomszédos országba sem. A külföldi táborok felbecsülhetetlen elônye a spontán nyelvtanulás és a másság megtapasztalásának lehetôsége, hátrányuk a tetemes anyagi áldozat: vízum, utazás, biztosítás, felszerelések, valuta stb. 2. Célközönség szerint: - Családi tábor: az egész – általában kisebb gyermekeket nevelô – család számára megrendezett és együttes elhelyezést biztosító táborok, változatos, inkább szórakoztató programokkal. Figyelem! Már létezik nagyi–unoka tábor is!!! - Gyermektábor: általános iskolásoknak, esetleg középiskola elsô két osztályosainak szánt táborok. Általában azok a jók és hatékonyak, amelyek közel azonos korosztály számára hirdetnek meg (pl. 8-10 éveseknek). - Ifjúsági tábor: felsô-középiskolásoknak, fôiskolásoknak, egyetemistáknak; fôleg benntlakásos vagy vándortáborok, esetleg külföldi oktató-, építôtáborok (pl. izraeli kibucok). 3. Tevékenység szerint: - Szabad programos: célja kizárólag a kikapcsolódás, a szórakozás, strandolás, kirándulás. Esetleg egy-két vetélkedôvel, bulival tarkítják. Családi táborok jellemzôje. - Vegyes programos: pl. angol lovastábor, úszás + számítástechnika tábor.Általában az egyik profilja oktató, másik mozgásos vagy relaxációs. - Sport/artista táborok: sportok, cirkusztábor (!), edzôtáborok. Erôs fizikai igénybevételt feltételez. - Kalandtáborok: túlélô-, rafting., hegymászótáborok, fiatal felnôtteknek. - Természetközeli/természetvédô: madarász, barlangász, búvár, hegymászó, zoo-tábor, gyakorlati, elméleti képzéssel, sok motivációs játékkal - Mûvészeti táborok: zenei, képzômûvészeti, irodalmi, dráma, népmûvészeti profillal, gyakran egy együttes, a tábor ideje alatt elkészített elôadással/kiállítással zárul - Életmód/hobbi: egészség, fitness, jóga, fogyókúrás, személyiség-fejlesztô, játék, tanulásmódszertan (!!!), film-fotó, modellezô, akvarista, origami és egyéb profilok. - Idegen nyelvi táborok belföldön vagy külföldön: ideális, ha a nyelvkönyvek lapozgatása és napi biflázás helyett egyszerûen „csak” folyamatosan kommunikálnak az adott nyelven. Még jobb, ha van egy-két anyanyelvi táborvezetô is a színen. - Hagyományôrzô/történelmi: indián, nomád, honfoglaló, tanyatábor, sôt újabban: indiai kultúra tábor! - Vallási felekezetek táborai: annyi a meghatározó, hogy a táborvezetôk az adott felekezethez tartozó pedagógusok, a táborok napirendjébe pedig beillesztik a napi szertartásokat, meditációt. Tematikailag azonban nagyon sokfélék lehetnek. Ide tartozik a cserkésztábor is. - Oktató: számítástechnikai, természettudományi táborok: ha már mindenképpen taníttatni akarjuk gyermekünket a napon való lebzselés helyett, akkor is próbáljunk olyan tábort találni, ahol az oktató- és a szabadidôs programok egyensúlyban vannak... - Építôtáborok: egyes külföldi országokban még mindig van lehetôség zsebpénzért és kultúrális programokért, valamint a nyelvtanulás lehetôségéért cserébe nyári munkát végezni. Ide tartoznak a kibucok és a volunteer-táborok is. - Multikultúrális táborok: szerencsére már hazánkban is létezik különbözô származású és szociális háttérrel rendelkezô gyermekek számára meghirdetett táborok, általában nemzetközi jelleggel, és angol vagy francia nyelven. - A teljesség kedvéért: bulitábor. Jellemzôen fôiskolás, egyetemista táborfajta, mint az EFOTT vagy a Diáksziget, no meg a felsôoktatási intézmények gólyatáborai. Szerzô: Oyeyele Monika Megjelent partneroldalunk a Családinet hozzájárulásával. Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!
|
|