Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyebek az anyaságról

Anya vagyok

Mostanában az életem szinte kizárólag a családomról szól. Tudom, hogy sok nő van így evvel, nincs is ebben semmi különleges. Kicsi gyerek mellett sem időm, sem lehetőségem sincs mással foglalkozni, ezért erről a témáról szeretnék most írni. Remélem érdekel másokat is ez a téma.

Néha eljátszadozok a gondolattal, hogyan is alakult volna az életünk, ha egy gyerekes kis család maradunk. A nagyfiunk már nyolc éves, igazán értelmes, okos gyerek. Érdekes is egy picit, hisz mikor ő született közel-távol nem volt kisgyerek a környékünkön. Na jó, túlzok, volt egy kislány aki közel egyidős vele, velük szinte naponta játszottunk. Amikor a gyerekek 3 évesek voltak, akkor sajnos elköltöztek az utcánkból.
Talán ez miatt is sokat volt felnőttek között a nagyfiunk, ezért lett érettebb a koránál bizonyos szempontból. Választékosan beszél, nagyon érzelmes (persze csak előttem ilyen), de viszont picit távolságtartó lett az felnőttekkel mostanában, de szerintem ez a kiskamaszodás velejárója. Az iskolában nagyon otthonosan érzi magát, nagyon jól feltalálja magát a társai között. Picit elkalandoztam a lényegtől, bocs.
Szóval ő ovis lett, én dolgoztam, és a barátnőimre, kikapcsolódásra is volt bőven időm, Visszagondolva egy gyerekkel sokkal könnyebb volt az életünk. Komolyan kiegyensúlyozott, boldog voltam, mindig jókedvű.
Azután megszületett a kicsi fiunk, akit nagyon vártunk. Iszonyatosan szerettem volna megint babázni. Mikor a picit terveztünk, párom előre figyelmeztetett, hogy jól gondoljam meg, mert kettő gyerekkel sokkal nehezebb lesz az élet. Tökéletesen igaza is lett. Hamarosan két éves lesz a kisfiunk. Az elmúlt két év nem volt egy sétagalopp. A mai napig szopizik (csak mert szereti és ragaszkodik hozzá). Ennek ellenére sokat volt beteg, sokat aggódtam érte.
Szóval a pici minden percünket leköti. Nem tudom más családokban hogy van, nálunk a nagyra sajnos kevés igazán tartalmas idő jut.
A kicsi éjjelente sokszor fent van, kezdetektől rossz alvó. Nappal pedig ugye folyamatosan vele kell lenni.
Mostanában sokszor voltam szomorú, bevallom kicsit elmerültem az önsajnálatban. Ilyenkor elszégyellem magam, hisz hány embernek, mennyivel súlyosabb gondjai vannak. Szóval hiányzik a régi életem, amikor minden olyan jó volt. Persze a világ minden kincséért sem adnám a drágáimat, de a felnőtt élet hiányzik. Most csak anya vagyok.
Nem érzem nőnek magam, csak anyának. Picit ellentmondásos, igaz?
A férjem egy igazán jó ember, de őt nem érdeklik az érzelmes dolgok, ő nagyon racionálisan gondolkozik. Valahol nagyon összeillünk, valamilyen téren pedig iszonyatosan nem.
Tombolnak a szürke hétköznapok, és reménykedem a szebb jövőben. Remélem minden jól alakul majd, hisz jön a tavasz és véget ér ez a hosszúra sikeredett tél.
(A cikket beküldte: Bajaikriszta)



Két kis csoda
A mi kis életünk nem épp úgy kezdődött, mint egy mese. Hiányoztak a tervezgetések, csak úgy jött, de így kellett, hogy legyen, semmit sem bántam meg... Két tizenéves fiatal nem a gyermektervezésen töri még a fejét, de ha már így alakult, hát vállaltuk. »

Szülés utáni napok
Kisfiam, Bence Richárd császármetszéssel látta meg a napvilágot, 2000. június 1-én, 9:39-kor. Nem sírt fel azonnal, két perc kellett, hogy magához térjen, amit később a 4X-es köldökzsinór tekeredéssel magyaráztak. Ám én abban a pillanatban még nem tudtam erről... »





Minden jog fenntartva © 2020, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.