Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Anyai bánatok

Az élet elszáll egy pillanat alatt...

Mikor megtudod, hogy a szíved alatt egy életet hordasz, attól a pillanattól más lesz veled a világ. Nagyon vártuk azt a pillanatot, amikor eljön az idő és a világra jön. 2009. 08. 27-én megszületett lányunk, Heléna. Azt hittük, minden rendben van, de nem így történt. Születéskor kiderült, Edwards-szindrómás, most meg arra a pillanatra kell felkészülnünk, amikor elmegy tőlünk. Tehetetlenek vagyunk és csalódottak, hisz a terhesség alatt az orvosom azt mondta minden a legnagyobb rendben van babával.

2003 óta élek együtt a párommal, nekem van az első házasságomból egy 14 éves nagylányom. Ő egészségesen született, párommal szerettünk volna egy közös gyermeket.
Neki most ő az első, amikor megtudta, hogy végre terhes vagyok, nem akarta elhinni, egyfolytában csak azt kérdezgette: - Ez komoly? Tényleg? Attól a pillanattól bárhova is mentünk, nem volt olyan, hogy ne vett volna valamit a születendő gyerekünknek. Persze a nagylányt is úgy neveli, mintha a sajátja lenne és ez olyan jó. Nagyon jó apa!
Amit viszont nem értek, hogy lehet az, hogy elmentem minden vizsgálatra, ahova küldtek és a kilenc hónap alatt nem derült ki a betegség? Szülés várt ideje előtt beküldött a Kórházba, mert a baba súlya kicsi, de már két héttel azelőtt mikor ott voltam, NST-n azt mondta nem jó, de ki sem jött, csak a nővérrel kiküldte, hogy jöjjek vissza uh-ra.
Az orvos beküldött másnap a Kórházba ott sok vizsgálaton részt vettem, de nem tudtam miért, csak jöttek és jöttek az orvosok, mindenki csak sugdolózott és nekem senki nem mondott semmit sem.
Aztán azt mondták, menjek be a szobámba és majd jönnek. Közölték, hamarosan meg fognak császározni, mert a babának nem jó már odabent, mindenki nagyon rendes volt hozzám, de én éreztem, valami nincsen rendben.
Aztán bevittek, azonnal neki is láttak, én kértem, hadd lássam, de csak egy pillanatra odatartották és már vitték is. Kiderült, hogy a picinek kint voltak a kis belei, 9 cm sérv, azonnal vitték, a párom, amikor látta, azt mondta, borzalmas látvány volt.
Én ekkor még nem tudtam nem sejtettem semmit.
De ezzel még nincsen vége, amikor kijöttem a Kórházból egyből mentünk hozzá, azt hittünk a belek jól működnek, akkor minden rendbe jön.
De a kicsi már 2 hetes volt, amikor visszahozták a mi Kórházunkba, és amikor meglátott az orvos a gyermekem mellett, odajött és közölte, hogy szeretne velünk beszélni!
Bementünk az orvosi szobába és azt mondta, hogy üljünk le, elmondja mi a probléma a Helénával.
Sajnos a betegsége Edwards-szindróma, ami azt jelenti, hogy nem fogja megélni az 1éves kort!! Én rákérdeztem még egyszer, hogy mit mondott!? Kértem, hogy még egyszer csinálják meg a vizsgálatokat, de azt válaszolta, hogy nem szoktak tévedni ilyen esetben, és hogy ez már 100 %!
Nem csak a belek fordultak ki, hanem a vesék is, ami a fejlődését gátolja! Kiderült, hogy a kis agy sincs kifejlődve, épp ahogy a szíve sem! A napokban kiderült, hogy mind ezek mellett a kislány vérzékeny is!
Kérdezem én, hogy az orvos a kiereszkedett beleket hogy nem vette észre!? Ami már rosszul fejlődött neki az első perctől. Ezt hogy nem lehet ultrahanggal észrevenni?
Most nem itt tartanánk, hogy arra gondolok, amikor a pici elmegy, mekkora fájdalom lesz nekünk!
Nem szólva arról, hogy a kislányom mindennapi szenvedését végig kell néznem!!! Legnagyobb fájdalom, ha valakit elveszítünk, de ha a gyermekünket veszítjük el, annál nincs nagyobb fájdalom!
Már feladtam, mert tehetetlen vagyok, csak annyit tehetek, hogy mindennap bemegyek a kórházba, vele vagyok, beszélek hozzá, mindent megadok neki az utolsó percekig! Mert amíg él, jó legyen neki…
(A cikket beküldte: Heléna27)



Voltam anya szülés nélkül és leszek szüléssel is
Történetem 4 éve kezdődött, megismertem egy gyermekét egyedül nevelő apukát. Akkori fejemmel nem is gondoltam, hogy egy gyermeket én fogok nevelni. A sors mást hozott, de senki sem bánja, hogy így alakult. »
A kistestvér érkezése lelki törést okoz?
Öt éves. Értelmes, cserfes, örökmozgó. Ami a szívén, az a száján. Amikor megtudta, hogy kistestvére születik, átölelt és megköszönte. Azt mondta, régen várt már erre... most mégis történik vele valami, ami mindhármunkat megrémiszt. Van kiút? »





Minden jog fenntartva © 2018, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.