|
Kategória: Anyai örömök Az én kis totyogóm...Kamilla az első babám. Még most is beleborzongok, ha arra az érzésre emlékezem amikor a hasamra tették miután megszületett, csodálatos érzés volt. Egyből elfelejtettem, milyen nehéz órákon voltam túl...Csak csodáltuk ketten a férjemmel, nagyon szép újszülött volt.Most 14 hónapos... Hát, ez a legfőbb jellemzője a kislányomnak. Ha reggel boltba megyünk, ő már önálló vásárlónak számít. Bemegyünk a boltba, én megyek reggelit venni, ő meg megy a nyalókás polchoz, elvenni a szokásos nyalókáját, amihez ragaszkodik. . . Az elején még megpróbáltam tőle elvenni, visszarakni, de nem sikerült. Mindig azt mondom magamnak, úgysem bontom ki neki, nem romlik meg a foga tőle, akkor had örüljön a nyalókájának, nem veszem el az örömét. Ez a gondolatom, gyorsan alább hagy, amikor a kislányom az első vele szemben jövő vásárlónak, a kezébe próbálja nyomkodni, mire már kérdezik is tőle: - Kibontsam, drágám? Mire a kislányom, babáé, babáé. . . És előfordult már hogy elérte a célját, mire észbe kaptam... Szerintem, a vérnyomásom is sokszor az eget veri, amikor otthon felmászik az ágyra, hangosan kurjant egyet, hogy mindenki rá figyeljen és nekifutásból átbukfencezik az ágy előtt lévő fotelba, vagy amikor kint vagyunk az utcán és ő elindul világot látni. Volt hogy a következő utcáig osontam a háta mögött, vissza sem nézett. . . Istenem, hogy vártam, hogy járjon, most meg sem áll. Gyakran felötlik bennem a gondolat, mi lesz később? Egy biztos, az én kis totyogómból csak egy van a világon, és úgy vigyázok rá mint a szemem fényére. . . mert ő az! (A cikket beküldte: eva7)
|