Bababiztos lakás - a gyerekszoba

Minden szülő szembesül egy idő után azzal, hogy gyermeke a fekvő helyzetét megunva, felváltja azt előbb a kúszással, mászással, majd a totyogással. Ez remek dolog, ám fel kell mérni az ezzel járó veszélyeket is a lakásban. Mit érhet el a gyermek? Elsősorban mivel okozhat magában kárt? Másodsorban milyen jelentős károkat okozhat a lakásban?

Remekül berendeztük a lakásunkat annak idején, mint fiatal pár, nem gondolva a későbbi "szülő szerepkörre". Minden remekül mutat, összeállt a kép, csinosítgattuk, bútort vettük, örültünk, hogy kész.

Eltelt egy-két év, és íme, átrendezésre kell vállalkoznunk, mivel kisfiunk kezdi felfedezni a lakás különböző pontjait. De ki gondolt korábban arra, hogy fogjuk biztonságossá tenni a tolóajtókat, hogy a székek túl könnyűek és a gyerek majd abba kapaszkodva magára rántja őket, hogy az üvegasztal gurul és ebből mekkora esések lesznek majd... és még sorolhatnám.

Egy gyereknek mozgástér kell. Ezt szerintem mindenki tudja. Először is legalább egy szobát alakítsunk úgy, hogy ott randalírozhasson kedvére a kis lurkó. Nálunk ez a gyerekszoba. Nincsenek könyvek a polcon, csak puha játékok. Próbáljuk meg kiküszöbölni a hegyes sarkokat, a kiálló fogantyúkat, a könnyen nyitható-csukható fiókokat és gondoskodjunk arról, hogy a kicsi ne férjen konnektorhoz, hosszabbítóhoz, egész áram alatt lévő kábelekhez, készülékekhez!
Az eszközök mellett arra is oda kell figyelni, hogy a gyermek ne férjen hozzá gyógyszerekhez, krémekhez. Az nem gond, ha kipakolja a pelenkákat, de az már igen, ha megeszi esetleg a popsikenőcsöt, kúpot, vagy valami más gyógyszert. Ezeket lehetőség szerint elérhetetlen magasságban, vagy ne a gyerekszobában tartsuk!

Vegyük sorra, mire érdemes tehát odafigyelni:

Áram
Tegyünk konnektorvédőket a konnektorokba! Ez nem egy bonyolult eszköt, kis műanyag vakdugóról van szó, amely pár forintért már megvásárolható.
Vannak komolyabb szerkentyűk is erre a célra

A kábeleket ellenőrizzük, nincs-e rajtuk sérülés, majd rejtsük el a bútorok mögé, ahol nem érheti el őket. Ha nincs ilyen lehetőség, akkor műanyag kábelvezető sinnel kellő magasságban a falra is rögzíthetőek. Ez nem túl esztétikus, de a gyermek biztonsága az első!

Ablak, erkély
Kapható a bababoltokban ablakra szerelhető gyerekzár. Az ablak elé semmiképp se tegyünk olyan bútort, vagy más dolgot, amely segítségével a gyermek felmászhat az ablakhoz. A panelokban lévő forgós ablakok különösen veszélyesek nyáron, mert a baba nekitámaszkodva máris kieshet. Ezekre fokozottabban oda kell figyelni, más módon érdemes szellőztetni a szobát. Gyakran nyitva lévő ablakra rácsot is lehet szereltetni, ezzel véglegesen meg lehet előzni a kieséssel járó veszélyeket.
Az erkélyre is ügyeljünk! Ha rácsos, akkor fel kell mérni, hogy a rácsok közötti rés elég kicsi-e ahhoz, hogy a gyerek semmiképp se férhessen ki közöttük. Ha nem, akkor érdemes egy hálót felszerelni és rögzíteni, ami ezt meg tudja akadályozni. Mindenképpen úgy rendezzük el dolgainkat az erkélyen, hogy a gyermek semmit ne használhasson fel arra, hogy felmászva rá az erkély korlátjának magasságába kerülhessen!

Bútorok
A bútorok több veszélyhelyzet forrásai is lehetnek. A különálló polcokat rögzítsük a falhoz, hogy abba kapaszkodva a kisgyerek nehogy magára ránthassa.
A sarkokra helyezzünk el sarokvédőt. Érdemes esetleg többfélét is kipróbálni (filléres termék), mert az ügyesebb babák már simán leszedik, ha nem illeszkedik megfelelőképp, akkor pedig csak újabb lenyelhető műanyagdarabot kapunk...
A könnyen kihúzható fiókokra szereljünk szintén gyerekzárat, mert a kicsi könnyen odacsípheti a kezét, amikor a fiókkal játszik és annak nagy sírás és még nagyobb sérülés lehet a vége.

Fűtőtest
Ha a fűtőtest olyan típus, amellyel esetleg megégetheti magát csemeténk, akkor mindenképpen gondoskodni kell valamiféle borításról, amely megvédi őt az égési sérülésektől. Ezt könnyen elkészítheti egy ügyes kezű apuka is, vagy szóljunk egy asztalosnak.

Ajtó
Ki hitte volna, hogy egy ajtó is lehet veszélyforrás? Pedig igen. Vásároljunk egy ajtórögzítőt, amivel megelőzhető, hogy a gyermek az ajtóval játszva előbb-utóbb a kezére (esetleg testvére kezére) csapja azt.

Tárgyak
Ez a cikk alapvetően a biztonságos gyerekszobáról szól. Azt gondolom, ha van külön gyerekszoba, akkor megoldható, hogy a törékeny, üveg tárgyakat ne itt tároljuk. Legyen ez a kicsi birodalma! Az ő dolgai ritkán törékenyek. Legyenek lepakolható polcok, ha ahhoz van kedve, rejtsük játékait olyan dobozokba, ládákba, amelyekhez könnyen hozzáfér, ezzel is hosszú percekre el tudja majd magát foglalni, és amikor rendet akarunk tenni a nagy játék-káoszban, akkor nekünk is megkönnyíti a dolgunkat, hogy csak ezekbe kell beledobáni a sok kis színes vackot. :)
Ami feltétlenül ebben a szobában kell, például a pelenkázáshoz szükséges dolgok, helyezzük egy magasra szerelt fali polcra, amelyet a gyermek semmiképp sem érhet el!

Ha azt hisszük felnőtt szemmel fel tudjuk mérni az összes veszélylehetőséget, amit egy gyermek megtalál... hát tévedünk. Nem lehet mindent kiküszöbölni, hacsak nem tartjuk a gyereket az anyaméhben felnőtt koráig. :) Bármennyire is felkészültünk mindenre, mindig akad majd, amire nem gondoltunk. Ezért ez a cikk sem lehet teljes, mindent magába foglaló írás. Várom a cikkhez tartozó fórumba saját tapasztalataitokat, ötleteiteket, mit lehet még tenni a gyerekszoba biztonságosabbá tételéért.

Hoxa


Pelus mentesen nem szobatiszta, csak EC-zünk
Nemrég olvastam egy cikket itt a korai szobatisztasággal kapcsolatban, ami igencsak megosztotta az anyukákat, főleg mert a cikk írója 7 hónaposan bilire ültette a gyermekét. Nos én „rosszabb” vagyok, már 5 hónaposan bilire ültettem a fiam! »
Bababiztos?
Ha gyermek születik a családba, az otthonunk teljesen új megvilágításba kerül. Már nem úgy tekintünk a szobára, a bútorokra, mint gyermektelen korszakunk idején, olyan tárgyak válnak a szemünkben veszélyforrássá, amiről korábban sosem gondoltuk volna. A gyermekek... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.