Kategória: Óvodások és iskolások

Beszédfejlesztés otthon

Hogyan, milyen játékos formában próbáljuk otthon, gyermekünk beszédét fejleszteni, erről írtam, mert szeretnék segíteni, megosztani tapasztalataimat. Egyszerű kis játékokkal, otthon is, jól fejleszthető a gyermek beszéde.

A beszéd az emberiség nagy ajándéka. A környezet ösztönzése, aktív közreműködése nélkül azonban a gyermek sohasem tanulná meg az anyanyelvét. A beszédkészség és az önbizalom szorosan összefügg. A beszédtanulás összetett tevékenység, ezért sok időre és türelemre van szükség.
A hangképzésben 100 különböző izom vesz részt, melyek beszéd közben az agy irányításával
egyszerre működnek. Ha a beszéd létrehozásához szükséges izmok nem elég erősek, ha nem sikerül
őket megfelelően koordinálni, vagy valamely szerv sérül, akkor beszéd- vagy hangképzési zavar
keletkezik. A szervek fejlődését nem befolyásolhatjuk, de az izmokat erősíthetjük, az érzékelést fejleszthetjük. Lássunk néhány - ezzel kapcsolatos egyszerű, szórakoztató játékot:

Ropi ropogtatás

Kérjük meg gyermekünket, hogy a kezeit hátra téve ropogtasson el egy ropit úgy, hogy száját
ügyesen mozgatva húzza mindig beljebb a következő falatot.

Szívószállal daruzás

Helyezzünk egy kis tálkába pattogatott kukoricát, majd kérjük meg gyermekünket, hogy egy
szívószál segítségével, kezei használata nélkül rakosgassa át a szemeket egy másik tálkába. (Addig
tapad a kukorica a szívószál végéhez, amíg a folyamatos szívást be nem fejezi.

Gyertya lobogtatás

Gyújtsunk meg 1 gyertyát és helyezzük gyermekünktől körülbelül 20 cm távolságba, majd kérjük
meg őt arra, hogy a kifújt levegő erősségét szabályozva lobogtassa a lángot. Lássuk, hányszor
sikerül!

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a rágás már önmagában is erősíti a szájizmokat! Ne vágjuk le
a kenyér héját, ne reszeljük le az almát, ne pépesítsük feleslegesen gyermekünk ételeit! A
beszédfejlődés szempontjából kiemelt jelentősége van a hallásnak. A jó hallás nem csak a
megértésnek, de a helyes beszédnek is alapfeltétele. A következőkben néhány olyan játékot ismertetünk, melyek fejleszthetik gyermekünk hallási figyelmét:

Radar játék

A gyermek csukott szemmel ül. Valamilyen hangot adó tárggyal körbejárunk, valahol megállunk és
megszólaltatjuk a tárgyat. A gyermeknek meg kell mutatnia melyik irányból jön a hang. Ha eltalálta
szerepet cserélünk.

Hang memória

Műanyag dobozkákat kettesével töltsünk meg különböző dolgokkal pl. homokkal, vízzel,
babszemekkel, gém-kapoccsal, stb. Az ismert memóriajátékhoz hasonlóan itt is meg kell keresni a párokat. Élvezzük az együtt játszást! Váljunk mi is egy kicsit gyermekké, és ne felejtsünk közben a lehető legtöbb pozitív visszajelzést adni gyermekünknek! Továbbiak: fejlesztesek.ucoz.hu
(A cikket beküldte: Bazsóné)



"Mi volt az iskolában?"
Szerintem nagyon sok anyukának ismerős az alábbi párbeszéd: - "Mi volt az iskolában?" - "Semmi." Főleg a fiúkra jellemző, hogy szinte semmilyen módon nem lehet belőlük információkat kihúzni a suliban töltött időről. »

Voltam anya szülés nélkül és leszek szüléssel is
Történetem 4 éve kezdődött, megismertem egy gyermekét egyedül nevelő apukát. Akkori fejemmel nem is gondoltam, hogy egy gyermeket én fogok nevelni. A sors mást hozott, de senki sem bánja, hogy így alakult. »




Minden jog fenntartva © 2025, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.