Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Dávidka érkezése

Senki nem tud felkészíteni a szülésre és a lelkedben lezajló harcokra. Nem csak testileg kell felkészülni, hanem lelkileg is, hogy könnyen felülkerekedj a történteken.
Legyen önbizalmad, hited, hogy minden sikerülni fog, úgy, ahogy eltervezted.


Május végén furcsán éreztem magam, valami nem volt rendben. Nem gondoltam akkor még, hogy egy kis lakó miatt van a furcsa érzés. Áprilisban egyértelművé vált: terhes vagyok.

A terhességem alatt nem volt problémám, nem volt hányás, ingerültség, semmi olyan, amit a nagykönyvben elvárnak. Aztán elérkezett az idő, hogy keressek egy doktort, aki vállalja a terhesgondozást és a szülés levezetését. Találtam is, fiatal orvos volt, ismerős ajánlotta, nagyon profi. A vizsgálatok alatt olykor azzal ijesztgetett, hogy túl nagy lesz a baba. Persze kiderült, hogy a baba teljesen ideális méretekkel rendelkezik. Az utolsó vizsgálaton, amin voltam nála, azt mondta, hogy nagy a baba feje. Hát köszi szépen! A feje is teljesen rendben volt. Nem tudom, hogy ő mi alapján nézte a babát, vagy miért szeretett volna rám ijeszteni. De mindegy is. Kiszámolta, hogy január 25-re várható a szülés. December 21-én voltam vizsgálaton. Elvékonyodott a méhnyak, egy ujjnyira. Szerintem a dokinak volt egy sejtése, hogy ebből előbb lesz baba. Közölte is, hogy ő két ünnep között nem lesz elérhető.

És hát persze, nekünk pont a két ünnep között indult meg a szülés.

December 28-án délelőtt elfolyt a magzatvíz.
Gyors zuhany, pakolás, mert még nem volt minden összekészítve. Aztán irány a kórház. Fél 11-re már a szülőszobán voltunk, párom kísért és az egyik rokon, aki gyermekápoló az osztályon. Ők voltak velem végig. Biztattak két fájás között. Beszéltek hozzám. Tartották bennem a lelket. Aztán elérkezett a kitolási szakasz. Szörnyű élmény számomra. Éreztem, ahogy tágítanak, mert még nem volt meg a kellő tágulás. Aztán csináltak gátmetszést is, hogy könnyebb legyen. De sajnos így sem ment könnyen a dolog. Azt hittem, beleörülök a nyomás alatti fájdalomba. A doki kénytelen volt kézzel segíteni, ami még plusz fájdalmat okozott. Aztán a hatodik fájásnál végre kibújt a baba. Megkönnyebbültem.

De körülöttem mindenki meg volt ijedve, mert a baba betekerte magát a köldökzsinórba és nem sírt fel. Gyorsan elvitték, hideg víz alá dugták, akkor már felsírt
Aztán gyors inkubátor, hogy felmelegedjen.
Addig én a fájdalmaktól még kábán vártam, hogy összevarrjanak. Mert hát hiába a gátmetszés, a baba szakított és nem csak kint, hanem bent is. Így duplán kellett varrni.
Amikor végre végeztek a varrással, pár percre megkaptam a babámat. Cicire rakták és kicsit velem maradhatott. Aztán megint elvitték.

Aznap este a nővérkék vigyáztak rá, én meg próbáltam pihenni, de nem nagyon ment.
Másnap reggel jött a nővérke, hozta a babámat. Mondta, hogy most cicire rakjuk. Sajnos pont egy olyan embert fogtam ki, akinek semmi türelme nem volt. Így rosszul tette cicire a babát, ami nekem nagy fájdalmat okozott. Gondoltam naivan, hogy van bimbóvédőm, hát használom. Nekem is jobb és a babának is.
Amint felhelyeztem, jött is vissza a nővérke és leszidott, hogy én mit képzelek magamról. Ilyet nem lehet használni. Meg ne lássa még egyszer! Se cumi, se bimbóvédő nem megengedett.
Fogta, visszadobta a babát a cicire, persze megint rosszul és elrohant. Utána már senki nem jött oda, sem megkérdezni, hogy megy-e, sem segíteni.

Bevallom kicsit szégyelltem is magam. Azt hittem, én vagyok a rossz, de tévedtem. Ő és a kórház az, ami nem működik megfelelően. Ennek a procedúrának az lett az eredménye, hogy a mellbimbót véresre szívta a baba, és rettentően fájt. Ezek után kínszenvedés volt a szoptatás.
Annyira nem ment, hogy kértem az ápolónőt, hozzon a babának egy kis tápszert, mert egész éjjel bömböl az éhségtől. Hát itt sem jártam sikerrel. Nem kaptunk semmit. Még szerencse hogy utána való nap hazaengedtek minket.
Párom felkészült és vett egy doboz tápszert, ha szükséges, legyen otthon. És sajnos kellett is. A mellem kétszer nagyobb volt, mint normál esetben, feszült, forró volt. Szenvedtem, de nem tudtam szoptatni, mert még mindig fájt és vérzett a mellbimbóm. Kézzel próbáltam enyhíteni a dolgon, de nem jártam sikerrel.
Két napig sírtam, annyira fájt.

Aztán végre kinyitottak a boltok, párom elrohant hozott elektromos mellszívót. Végre azzal sikerült enyhíteni a fájdalmamon. De ezek után sem tudtam ciciből szoptatni.
Szerintem már az elmém is tiltakozott ellene, hisz nagy fájdalommal járt. Nem akartam tovább stresszelni magam, sem átragasztani ezt a babára.

Ma már alig van tejem, így nem maradt más csak a tápszer.
Naivan azt gondoltam, hogy itt lesz az a hat hét, senki nem fog zaklatni. Saját ritmusunkban gyógyulhatunk, szokhatunk össze. Hát tévedtem. Nem volt elég a szülés és az utána következő problémák. Megérkeztek párom szülei. Rákaptak, hogy minden második nap jönnek, nézik a babát. Kritizálnak minket. Miért van ilyen kupi, miért nincs szellőztetve, miért van szellőztetve? Miért nem az a ruha van a babán, amit ők hoztak? Miért nincs tejem? A tej az kell! Miért nem szoptatom?Miért van a kutya a gyerek közelében? Miért nem veszünk házat? Miért alszunk egy szobában a babával? És csak jönnek a miértek és az így csináljátok mondatok.
Már kiakasztanak, úgy érzem depressziós leszek.

Szerintem senki nem tud felkészíteni a szülésre, nem lehet elmondani, milyen érzés, menyire tud fájni és mennyire kimeríti az embert. És utána jön a többi problémás dolog, szoptatás, hasfájás, család. Ha szerencsés vagy, könnyebben átvészeled a nehéz időszakokat.
Én most próbálok túllendülni a kezdeten. A babám érdekében bármit.

Sok ember szerint a szülés egy gyönyörű, misztikus dolog.
Számomra viszont a fájdalmat és küszködést jelentette.
Egy dolog vigasztal: az a csöpp lélek, aki minket választott szüleinek.
Egy igazi ajándék a kis Dávidka!
(A cikket beküldte: An088)



Jó tudni - Szocpol és félszocpol
Minden amit tudni lehet és kell a szocpolról! Mivel nálunk is aktuális lenne, egy kicsit utána olvastam, hát szerintem nagyon kevesek jutnak hozzá ehhez a támogatáshoz. Mi több szempontból is megbuktunk, de talán másnak segítségére lesz ez a kis összefoglaló. »
Magyar Államkincstár és a buktatói
Mint sokan tudjuk már hiszen át éltük ezeket a bizonyos lassúsági periódusokat amiket ők diktálnak sajnos amit mi próbálunk gyorsan szülés után elintézni,hogy gyermekünknek,csak jobb legyen ők le lassítják. »





Minden jog fenntartva © 2018, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.