Dongaláb tartással született babák

A dongalábas babáknál megkülönböztetünk eredendő dongalábat, illetve tartásbeli dongalábat. A kettő között a különbség (az én tudomásom szerint), hogy az eredendő dongaláb genetikailag alakul ki, még a tartásbeli a pocakban való nem megfelelő elhelyezkedéstől alakul ki. Szeretném megosztani más ilyen problémával küzdő szülőkkel a történetemet, és remélem, hogy más is hozzászól majd a témához.

Az én kicsi lányom Kamilla harmadik babaként 2008.08.28.-án született. Az ultrahangos vizsgálatokon az orvosom semmi eltérést nem látott. Amikor megszületett Kamilla, csodaszép formás rózsaszín bőrű babóca volt.
A férjem látta,hogy a lábfejek, amelyeknek ki kellett volna egyenesedni, behajlítva maradtak.
Az orvos és a szülésznő,na meg a csecsemősök is azt mondták, hogy "ó ez semmi, gyógytornával rendbejön". Másnap átvittük az orthopédiára, ahol a főorvos úr azt mondta, hogy gipszelni kell mindkét lábát.
Egy hét gipsz, egy hét szünet, és majd látjuk, hogyan alakul, és kell-e műteni
Mintha leforráztak volna olyan érzés volt. A negyedik nap kijöttünk a kórházból. Hat naposan kapta meg az első gipszet. A gipszmentes napokon Dévény Anna féle módszerrel masszírozták őt, és én is megtanultam, és itthon is masszíroztam.
Hat hetesen a bal lábára már nem kellett gipsz, olyan nagyon szépen alakult. A jobb lábára, ami szintén szépen alakult, megkapta a két hetes gipszét.
Ez után egy hét szünet, még egyszer két hét gipsz, és ez volt az utolsó gipszelése. Most hat és fél hónapos. Heti kétszer járunk masszírozni, én itthon minden este átgyúrom.
Csak éjszaka kell rá sínt adni. Az orvosunk szerint nagyon gyönyörűek a lábai, a gyógytornászunk szerint is, és a házi orvosunk szerint is.
És persze mi szülők is szépnek látjuk, bár mi néha elfogultak vagyunk. Két havonta egyszer kell kontrollra mennünk. Az orvosunk azt mondta, hogy max. egy kis lúdtalp fog visszamaradni.
Azért írtam le a történetünket, hogy akik ilyen cipőben járnak, lássák, hogy van pozitív példa is, mert én olvastam sok rossz történetet.
Azt hozzá kell tennem, hogy Kamillám a pocakban rosszul helyezkedett el, és gyakorlatilag elfeküdte a lábát. Ha lehet így kifejezni.
Ha ez eredendő dongaláb lenne, akkor sajnos csak a műtét segített volna.
Köszönet Dr. Zahorán János főorvos úrnak, és Rákóczi Ferencné Ibinek,a békéscsabai kórház orvosának, és gyógytornászának.
(A cikket beküldte: Mariann7533)



Alvási apnoe - Légzéskimaradás - A mi történetünk
Remélem a mi kicsi történetünk segít abban a kérdésben dönteni minden leendő és kisbabás anyukának, hol is aludjon gyermeke és vajon tényleg annyira jó-e az igény szerinti szoptatás! Mert persze, ha a Baba óránként felébred, könnyebb, ha mellettünk van és persze... »

"Témakarika" - Gyermeknyár
Felkerült az iskolatáblára a VAKÁCIÓ utolsó betűje is és a gyereksereg zsibongva szaladt ki az iskola kitárt kapuján. Ott volt köztük Anna is és repült a többivel, vitte őt 12 éve sedresége, a mámorító szabadságérzés, a türelmetlen várakozás, hogy mit hoz az... »




Minden jog fenntartva © 2025, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.