Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyebek az anyaságról

Egy kétgyerekes édesanya hétköznapja

Két gyerekem van viszonylag kis korkülönbséggel, a kisfiam 1 hónapos, a „nagylányom” 22 hónapos.
A szülést követően volt segítségem, de eljött az idő, amikor egyedül maradtam velük. Már előtte tervezgettem, hogyan lehet egyszerre két gyereket altatni, hogyan lehet megoldani azt, hogy egyik se sírjon túl sokat, és még sok-sok hasonló kérdés motoszkált bennem. Az, hogy ne hagyjuk sírni a csecsemőt első gyereknél még csak-csak működik, de kettőnél már szerintem kivitelezhetetlen. Persze nem hagyom órák hosszat ordítani, de vannak helyzetek, amikor nem tudok kétfelé szakadni.


Szóval belevágtunk egy első napunk közepébe. Körülbelül egyszerre keltek reggel, 7 óra után, a kicsinek ilyenkor van „ciciidő”. Mivel Olivér, ha éhes, előtör belőle a tigris - körülbelül olyan hangerővel követeli magának a cicit - az első dolog természetesen a szoptatás.
Amíg szoptattam, Mimi bent megvárta a kiságyban illedelmesen, addig is beszélgettünk, hogy ne unatkozzon. Aztán kezdődött az átöltöztetés. Gyors beágyazás, reggeli készítés. Addigra Oli kezdett álmosodni, belekötöttem hordozókendőbe. Leültünk reggelizni, ez azt jelentette, hogy egyik kézzel ringattam Olit a kendőben, a másikkal adtam a falatkákat Mimi szájába. Sietnünk kellett, mert délelőtt még el kellett jutnunk a gyerekorvoshoz, mert Mimi éjszaka belázasodott. Gyorsan rendbe szedtem magamat is, még így hordozókendőstől-gyerekestől, addigra Oli már elaludt a kendőben. Letettem a bölcsőjébe és bíztam benne, hogy nem ébred fel. Kb. 5 perc után felébredt, elkezdett sírni. Már csak fél óra volt a rendelési időből, és még oda kellett érni. Nincs ugyan messze a rendelő, de akkor is. Szóval ideje volt rákapcsolnom a tempóra.
Elkezdtem az öltöztetési ceremóniát. Mimivel most kezdünk belecsúszni a dackorszakba, és pont az öltözést pécézte ki magának, mint az egyik nemszeretem tevékenységet. Szóval először elhangzott egy határozott „nem”, amikor az utcai nadrágot próbáltam ráadni. Aztán folytatódott, hogy ne ezt hanem a másikat, de hogy melyiket az nem derült ki, a lényeg, hogy másik legyen. Na ez az a szint, amikor nem szoktam engedni. Nagy hiszti közepette ráadtam, persze abban a pillanatban, hogy rákerült a nadrág, el is hallgatott. Gyorsan kikaptam valamit én is a szerkényből, amiben viszonylag elfogadhatóan nézek ki. Mióta gyerekem van, már szigorúan csak olyan ruhákat vásárolok, amiket nem kell vasalni. Ruha fel, az akkor már torkaszakadtából ordító Olira bundazsák fel, Oli le a földre az előszobában, Mimire kabát-sapka-sál-cipő fel, Oli hordozókendőbe bele, és végre elindultunk. A földszinten van a babakocsi tároló, még szerencse hogy legalább azt nem kell felcipelni. Mimit, ilyenkor, ha sietünk célszerű babakocsiba ültetni, mert különben sose érnénk oda.

Mimi egész nap nyűgös, bújós volt a betegség és a láz miatt. Eddig csak annyiban éreztük a féltékenységet Oli irányába, hogy semmilyen játékát nem engedte odaadni. Még a régi, ezer éve nem használtakat sem. Eltettem dobozba a csecsemőkori játékait, nem is gondoltam, hogy emlékszik rájuk. Most hogy beteg lett, nem bírta elviselni, hogy Oli az ölemben van, és addig nem is bújt hozzám, amíg Olit fogtam. Gondolom ez majd idővel változni fog, legalábbis remélem.

Nehéz volt olyan helyet találni a lakásban Olivér számára, ahol viszonylag biztonságban van Mimitől, lévén hogy Mimi eléri a kilincset, ki tudja nyitni az ajtókat és persze számtalanszor elmondtuk neki, hogy nem szabad a bölcsőhöz nyúlni, és nem dobálunk bele semmit, mégis előfordult már hogy dobott be ezt-azt, pl. egyszer egy mesekönyvet a szerencsére akkor éppen üres bölcsőbe.

Délután megérkezett a férjem, és tiszta megváltás volt 5 percre bezárkózni a fürdőszobába és kiszedni a szemöldökömet. Aztán persze kezdődött minden elölről, játék-vacsora-fürdetés-altatás. Este, amikor mindketten elaludtak, hallgattam a szuszogást a gyerekszoba csendjében, és éreztem azt a földöntúli békességet, amit az alvó kisgyerekek mellett lehet érezni. Megköszöntem a Jóistennek, hogy édesanya lehetek.
(A cikket beküldte: miracska1979)



Anya vagyok
Mostanában az életem szinte kizárólag a családomról szól. Tudom, hogy sok nő van így evvel, nincs is ebben semmi különleges. Kicsi gyerek mellett sem időm, sem lehetőségem sincs mással foglalkozni, ezért erről a témáról szeretnék most írni. Remélem érdekel másokat is ez a téma. »

Akadály lehet a meglevő gyerek egy új kapcsolatban?
Mi van akkor, ha valaki nagyon szeretne babát, de a párjának már van a korábbi kapcsolatából (esetleg több is) és emiatt nem teljesülhet ez a kívánság? Mi van akkor, ha telik az idő, de mégis egy helyben kell toporogni és várni, várni, miközben minden régi... »




Minden jog fenntartva © 2020, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.