Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyéb babás témák

Életem Ausztriában 12. – Ismét csak bonyodalmak, de minden jó, ha a vége jó

Amikor Marci születése után 5 nappal hazajöttünk a kórházból, a lányaink örömmámorban úsztak. Mindketten állandóan a kicsit akarták simogatni és gyomrozni. Énekeltek neki, simogatták, a szemét akarták kinyomni, egyszer kávéskanalat akartak dugni a fülébe, játékokat hajigáltak a kiságyába… Folyton nézni kellett rájuk. Marci éjjel a babaszobában volt, napközben a nappaliban a járókájában. A lányok délelőtt oviban voltak, ott kellően lefáradtak, anyósék hozták-vitték őket, közben főztek-mostak-takarítottak (az utóbbit nem túl alaposan, de mindegy).

Az élet szép volt, bár nagyon lassan épültem fel a műtét után. Két hétig masszív szorulásom volt, ehhez aranyér társult, aztán a sebemből szivárgott valami váladék, orvoshoz kellett vele menni. Mire fellélegeztem volna, kezdődött a kálváriánk.

A lányok hazahoztak az oviból egy nagyon brutál bronchitis vírust, ami köhögéssel, torokfájással, lázzal, náthával és hányással járt. Kereken két hétig voltak betegek, egész éjjel köhögtek és sírtak, még jó, hogy a nagyszülők keltek hozzájuk és nekem csak Marcihoz kellett. Kimenniük persze nem volt szabad, főleg hogy hideg, nyálkás és esős idő volt végig. Így rendesen kilométerhiányuk volt, és ettől elég kibírhatatlanok voltak.

Aztán elfertőzték anyósomat, Andyt, engem (friss császáros sebbel nem igazán díjaztam a köhögési rohamokat…), végül apósomat és Marcit is. Szegény kisfiam három hetesen már olyan rondán köhögött és olyan náthás volt, hogy alig tudott szopizni, mert nem kapott levegőt.

Gondoltam, ennél rosszabb már nem lehet. Hát tévedtem!

A gyerek háromhetes korában Andy ahogy vette ki Marcit a kiságyból, becsípődött a hátába egy ideg. Napokig alig bírt mozogni, nagyon oda volt.

Aztán másnap éjjel arra ébredtem, hogy Marci sír, én pedig nem bírok kimászni az ágyból – annyira fájt a hasam, mint kb. a műtét utáni napon. Váltig csodálkoztam, gondoltam biztos elcsaptam valamivel a hasamat. Aztán ahogy szoptatás után visszafeküdtem az ágyba, egyre jobban fájt és közben éreztem, hogy ráz a hideg és megy fel a lázam. Reggel hívtuk a háziorvosunkat, ő pedig a mentőket, mert hogy méhgyulladásra gyanakszik. Tényleg az volt :-(

Így Marcistul visszakerültem a kórházba az 5. emeletre, a nőgyógyászati osztályra. Egy hétig infúziókon éltem. Szegény Marcinak az antibiotikumtól hascsikarása és hasmenése lett, a fájdalomcsillapítóktól pedig egész idő alatt csak aludt és aludt. Amikor éppen ébren volt, akkor pedig a hasfájástól szenvedett. Közben ugye náthás volt és köhögött – neki is kijutott a jóból 3,5 hetes korára!

Olyan furcsa volt Marcit megint a gyermekágyas osztályról kölcsönkapott gurulós kiságyban, az ottani kék rugdalózóban látni. Nosztalgiáztunk egy kicsit.

Hanem a hasam úgy fájt, hogy napokig nem éreztem például, hogy kell-e pisilnem vagy sem, mert a hasfájás minden más érzést elnyomott. Minden ultrahangos vizsgálatkor fetrengtem, mert ahogy rányomták a hasamra a vizsgálófejet, hááát… Azért a morbid humorérzékem nem hagyott el teljesen, mert valamelyik ott töltött nap feltettem a facebookra egy képet a két infúziós palackomról, „szép kilátás az ágyamból” felirattal.

Közben anyósomék (még mindig betegen) hazamentek, Andynak a szabadsága leteltével vissza kellett mennie dolgozni, Evi barátnőm pedig egyedül gyűrte a háztartást és a lányok ellátását. Én pedig a kórházban malmoztam és vártam, hogy mikor lesz végre elfogadható a vérképem, hogy mehessek végre haza. Február 13-án végül elengedtek – a férjem repült értünk a munkaideje letelte után. Így a Valentin napot már itthon töltöttük!

A lányaink úgy, de úgy örültek nekünk! Zsófi azt sem tudta, hol pusziljon, amikor hazaértünk. Aztán kicsit félve megkérdezte szegénykém, hogy hányat kell aludni, meddig leszek itthon. Hitte is meg nem is, hogy most már nem megyünk sehová.

8 héttel a műtét után megint vérezni kezdett a sebem, újra kötözésre jártam, de végül begyógyult. Az aranyerem viszont sajnos megmaradt.

Marci három hónapos korában kiderült, hogy laktóz-intoleranciám van, így most nem ehetek, csak laktózmentes tejtermékeket. A zöldségek nagy részétől Marci hasfájós, így azokat is mellőzöm. Elég sok étel kiesik így a rostán, de hát ez már meg sem kottyan ennyi minden után :-))

A lányok Marcit továbbra is imádják, állandóan simogatni akarják, visznek neki játékot, megmutatják neki a rajzaikat, Zsófi szokott neki énekelni és „mesét olvasni”. Marci pedig boldogan tűri a gyomrozást és továbbra is olyan könnyen kezelhető, jó étvágyú, nyugodt kisbaba, akiről mindig is álmodtam! Már forog és elérte a hét kilót, pedig csak anyatejet kap.

Nagyon boldog vagyok, hogy minden nehézség ellenére ilyen gyönyörű, boldog családom van szerető férjjel és három szép, egészséges gyermekkel – Zsófi már 4,5 éves nagylány; Kiara 3 éves komoly óvodás és Marci már 5 hónapos. Nem cserélnék senkivel!

Köszi hogy végigolvastátok a kisregényemet.
(A cikket beküldte: Tittike1982)



Tenyér-, láb- és ujjlenyomatok ajándékként
Szeretném, ha a családban mindig kézzel készített ajándékokat is adnánk karácsonykor, ezért elég korán el is kezdjük ennek a hagyománynak a megalapozását. Ehhez gyűjtöttem néhány ötletet, amit most szeretnék veletek megosztani. A legtöbbhöz nem szükséges semmilyen... »

5 tipp, hogy olcsóbban vásárolj a gyerekednek
A használt ma már nem azt jelenti, hogy foltos, szakadt vagy kifakult. Legtöbbször senki se mondja meg, hogy használtan vetted a babaruhát, a kiságyat, a babakocsit vagy a gyerekjátékot. Tedd fel apróhirdetésbe, amit már kinőtt a gyerek, amire már nincs... »





Minden jog fenntartva © 2020, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.