Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Első nap az óvodában - Anya-agygörcs

Ma eltűnt a zsák a fogasról. Az ovis batyu hetek óta ott dölyfösködött a bejárati ajtó mellett, mindig csak hízott, egyre kevélyebbnek mutatta magát. Felkerült rá a tik-tak óra kacska hímzéssel, majd elnyelte a fiam fél ruhatárát. Napokon át sandán néztem rá, nem is tudtam igazán, mi a bajom vele, csak egyszerűen kavargott tőle a gyomrom. Pedig féltő gonddal csinosítottam, alakítottam...

Reggel felnyaláboltuk a pakkot és nekiindultunk az első ovis napnak. Sokat beszéltünk erről korábban, készültünk mindketten, terv szerint zajlott minden. A gyerek izgult és örült, én még jobban izgultam és örültem - a büszkeségtől.
Beléptünk az ajtón, toporogtunk kicsit tanácstalanul, majd a kedves, szőke óvó néni gyöngéden bevezette a fiamat a többi gyerek közé. "Anyuka elmegy, nemsokára jön érted" - szólt a hang, én meg egy perc múlva a hideg, őszi utcán találtam magam. Szorongatott az aggodalom.
Sétáltam a kopaszodó fák alatt és azon agyaltam, mitől lettem én ilyen érzelmes, gyenge anya. A fiam félelem nélkül lépett tovább, nekem miért megy nehezebben?
A kavargó avarban tétovázva döbbentem rá, nemcsak én nyújtottam Neki, a gyermeknek biztonságot, hanem Ő is nekem. A sokszor rideg nagybetűs Életben akkor jött el az igazi, meghitt nyugalom, amikor megszületett. Attól a perctől élt a bizonyosság, most már mindig lesz, aki szeret, akinek én vagyok a támasz, az erőd. A sárga csekkek halmazát is feledtette a közös játék, az álmatlan éjszakákat a meleg ölelés.
Olivér nagyfiú. Most nekem kell felnőni, elválni. Meg kell értenem, délután találkozunk és attól, hogy nélkülem is jól érzi magát, még szeret engem. Már nemcsak tőlem várhat segítséget, tud kérni, feltalálja és megvédi magát.
Korábban vágytam dolgozni, társasági életet élni, most valahogy nem csábítanak a kihívások. Félős lettem.
Figyeltem a fiam arcát, ahogy belépett a csoportszobába. Olyan volt, mint amikor felült egy nagy lóra a nyáron. Félt, de vett egy nagy levegőt és hajrá!
Miért okosabb, ügyesebb és bátrabb egy hároméves? Példát kell vennem róla...

Másnap:
Olivér ma reggel már a legkisebb félsz nélkül, fontoskodva indult óvodába, aggódott is, hogy elkésik. Én is normális lettem ismét. A búcsúzó ölelés, a cuppanós puszi és a fülig érő mosoly feloldotta a kínzó gyomorgörcsöt, kitisztította a ködös anya-agyat. Maradt a büszkeség...
(A cikket beküldte: bdioda)



Kispárna, batyu
Két dolgot adjon az ember a gyerekeinek útravalóul: gyökereket és szárnyakat – hangzik az ismeretlen eredetű mondás. Mi mindannyian, szülők, nagyszülők gyereket nevelő felnőttek, érezzük ennek a mondatnak a hatalmas súlyát, minden magasságával és mélységével együtt. »

Túl a nehezén
Elmúltak a hasfájós napok, azt hittem megnyugodhatok. Ma már másként tekintek vissza az első öt hónap elteltével, de még mindig azt gondolom, hogy nem könnyű feladat anyának lenni. »




Minden jog fenntartva © 2021, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.