Hosszú az út

Megpróbálom a következőkben sokak okulására és talán figyelemfelhívási célzattal leírni a kálváriánkat. A képességvizsgálatra a behívást 30 nap helyett 60 napra kaptuk meg, a szakértői bizottság 15 nap helyett 120 nap múlva adott időpontot a vizsgálatra. Ez országos probléma, a gyermekek lelki egészsége és fejlődése kerül veszélybe.

Gyermekem alig múlt 9 éves, amikor ADHD-t diganosztizáltak nála. Első körben 3 hónapig mindenféle természetes cseppekkel próbálkoztunk, majd egy évvel ezelőtt beleegyeztünk a gyógyszeres kezelésbe. A gyógyszer úgy tűnt, hogy használ. A tanulási nehézség miatt 2014 júliusában kezdeményeztük a tanulási képesség vizsgálatot az iskolában. Volt némi huza-vona a pedagógusok szakvéleménye körül, végül augusztusban a kérelmünk be lett adva a Pedagógiai Szakszolgálathoz. A szakszolgálat november végére adott időpontot (természetesen jóval később mint a törvényben előírt 30 nap), amit kértünk áthelyezni két héttel, mert akkor pont Vadaskertben voltunk. December 3-án végre megvizsgálták a gyereket. Megállapították, hogy helyesírásból felmentésre szorul, matematikából pedig minimum követelmény szerint kell tanítani, egyéni haladási tempóval. December 15-én kaptuk a hívást a Szakszolgálattól, hogy tovább kell küldeni a megyei szakértői bizottsághoz fiam anyagát, hogy SNI státuszt kaphasson (gyógypedagógiai fejlesztés miatt).

December óta várunk, hogy a bizottság mikor fogadja a gyereket. Egyáltalán megvizsgálja újra? Elfogadja Vadaskert szakvéleményét? A helyi Szakszolgálat munkatársa által készített képességvizsgálatot? (Megjegyzem a két vélemény tökéletesen alátámasztja egymást). Eközben a gyermekem lelki világa romokban hever. A sok fusztráció, kudarc, szorongás olyan mértékű feszültséget okoz neki, hogy most már agresszív megnyilvánulásai vannak. Pszichiáterünk javaslatára pszichológus is fog foglalkozni vele, mert sajnos már a gyógyszer hatása sem érezhető. A Szakértői Bizottságot február óta hetente felhívom, hátha egyszer megunják... És vannak még csodák! Pontosan 4 hónappal az anyagunk beérkezése után telefonon adtak egy viszonylag közeli időpontot. 14 nap múlva tehát újra megvizsgálják fiamat, végigcsinálják vele a tortúrát harmadszor. Még nem tudom kinek fogom megköszönni azt, hogy gyermekem ADHD tünetegyüttese mellett sikerült lelkileg labilissá válnia, szorongása még nagyobb, mint valaha volt. Ha nincs papír, akkor nincs fejlesztés az iskolában. Ha nincs papír, nincs külön tanmenete matematikából, tehát a javító vizsga biztos. Az iskola tehetetlen, engedély nélkül nem foglalkozhat a gyermekkel gyógypedagógus. Magán úton nem tudom fejlesztetni addig, amíg nincs leírva pontosan, milyen területek szorulnak fejlesztésre. Ez a 22-es csapdája. Tudom, nem vagyok egyedül ezzel a problémával, de elgondolkodtató, hogy két szakvéleményt is elutasít a bizottság. Az egyik az ország legnevesebb gyermek pszichiátriai intézete, a másik a saját dolgozója. Furcsa világban élünk. Észre kellene venni az illetékeseknek, hogy ilyen esetekben nem pusztán az emelt családi pótlékról vagy az SNI státusz után az iskolának járó plusz pénzről van szó. A gyerekek lelki egészsége van veszélyben, a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Szeretnék tenni valamit, amivel felhívhatom a figyelmet a rendszer hiányosságaira, és személytelenségére.

Bízom benne hogy aki ezt olvassa nem veti a szememre a türelmetlenségemet. Tudom, hogy ezekben az intézményekben országosan gond van, "el vannak havazva". A fenntartó hol van? Erre miért nincs pénz? Miért nem kaphat egy ADHD-s gyerek több tiszteletet, egyenlőséget?
(A cikket beküldte: petiandi)



"Felháborító, hogy nem veszik fel a cukorbeteg gyerekeket óvodába!"
Ada, Pataki Zita, Kocsis Tibor és Jókuti András is részt vett az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatták a „Belevalók” programot. Az Erős Antónia által létrehozott alapítvány azért indította el a Belevalók diabétesz... »

Első a gyerek biztonsága!
Sajnos történnek mindannyiunkkal balesetek és minél nagyobb egy gyerek, annál több dologra kell odafigyelni. A következő cikk is erről szól, hogyan kerülhetjük el (ha ez lehetséges) a baleseteket. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.