|
|
Kategória: Egyebek az anyaságról Huszonévesen két kicsivelSoha nem gondoltam, hogy 23 évesen lesz két gyönyörű kis csemetém! Azt viszont tudom, hogy soha nem fogom megbánni! Sokszor arra gondoltam, nem tudok megfelelni ennek a nehéz, felelősségteljes feladatnak. Sokszor, ha valami nem úgy jön össze, úgy érzem nem vagyok a legjobb anya, de igyekszem a fiaimnak jó anyukájuk lenni...Hihetetlen volt számunkra, amikor megszületett és ott élt velünk... Leírhatatlanul boldog voltam, persze mint kezdő szülőknek nekünk is voltak nehézségeink, de ezen ma már csak nevetünk! Bence roppant barátkozós baba volt, mindenkire mosolygott! Ma is ilyen mosolygós barátkozós "nagy" fiú! Második gyermekem 2009. 10. 15-én született, a terhesség nehezebb volt, mint az első és a szülés is mély nyomot hagyott bennem! Nagyon féltem milyen lesz két kicsivel, hiszen akkor még Bence csupán 17 hónapos volt! Sokszor az járt a fejemben, hogy nem tudok majd megfelelni ennek a feladatnak. Nándor már nem volt olyan nyugodt mosolygós baba, sokat sírt és sokat kellett vele éjszakázni. Igaz az a mondás, hogy nincs két egyforma gyerek! Az első 4 hónap nagyon nehéz volt számunkra, kb. ekkora rázódtunk össze és ekkorra oldódott meg a sírások oka is! (Tejérzékeny volt a picikénk és tej alapú tápszert kapott!) Innentől kezdve egyre nyugodtabb volt Nándi, és Bence is sokkal ki egyensúlyozottabb! Persze őt nagyon megviselte a sok sírás. Nyűgös volt, anyás volt, amit meg is értek! Hiszen Ő csak azt látta, hogy hirtelen hazahoztuk a kis bőgőmasinát és vele többet foglalkoztunk, meg állandóan kézben volt, mert sehogy nem volt jó neki. A lelkemben azzal is küzdöttem, hogy megfeleljek a gyerekeimnek és ugyanúgy elég figyelmet tudjak fordítani a férjemre, és a háztartásra is! Nem mondom, volt olyan, amikor szaladt a konyha, csúcsosan állt a mosogatnivaló... és szégyen, nem szégyen, az is előfordult, hogy nem tudtam megfőzni, mire Laci hazajött a munkából! Persze ő soha nem vetette a szememre, de nekem lelkiismeret furdalásom volt! Bár mennyire szerettük volna, nem mindig volt türelmünk, és nagyon nehéz kedvesnek maradni, amikor a pici sír és Bence is rázendít, mert ő akkor is azt akarja csinálni, amit nem szabad! Most Bence lassan 2 éves, Nándi pedig fél éves! Teljesen megváltozott minden. Nándi egy nyugodt kiegyensúlyozott mosolygós baba. Bence pedig egy nagy kópé. Szereti a testvérét, és szoktak együtt játszani is! Ha hasra fordul Nándi, akkor Bence is hasra vágja magát és úgy nézi, hogy most mit is csinál! Védelmező "nagy" tesó, mert ha sír a pici, akkor gyorsan jön és nézi, hogy valaki bántja!? Amikor oltáson voltunk odacsapott a dokinak, mert bántotta a tesót! Persze Nándi is szereti a tesóját, mert ha meglátja, rögtön nevet neki, és bármit is csinál vele, nem kezd el sírni…sőt úgy néz rá, mint egy Szentre! A déli és az esti alvás csak is akkor megy, ha mind a ketten mennek! Ennek örülök is, mert ilyenkor jut egy pici idő szusszanni! A tesó körüli munkában nagyon szívesen segít! Asszisztál az öltözésnél, peluscserénél... Most viszont sokkal lazábban csinálunk mindent, nem úgy, mint amikor Bence volt ennyi idős! Gondolom azért, mert már nem az első, és úgy nagyjából tudjuk, mit hogy is csináljunk! Viszont akkor is megmaradt bennem az az érzés, hogy nem tudok kellő figyelmet fordítani Bencére, és nem tudok vele annyit foglalkozni, amennyit szeretnék! De igyekszem mindent kézben tartani, és igyekszünk, hogy ne érezze magát elhanyagolva! Eddig sikerült! A tesó körüli munkában nagyon szívesen segít! Számomra ami "gondot"okoz, hogyan számoljak el saját lelkiismeret furdalásommal! Mert az akad bőven, amikor megszidom Bencét valami miatt, vagy ha nem tudok rögtön rohanni, ha elesett, vagy ha nem tudom Nándit fölvenni, amikor el kezd sírni... ezek a dolgok azok, amiket szeretnék, akkor abban a pillanatban megoldani, de nem megy, mert közben vagy a másikat etetem vagy a másik pelusát cserélem vagy csupán az ebédet készítem... A legcsodálatosabb az, amikor elnézem az én két kis csemetém, ahogyan eljátszanak, kacagnak egymáson/egymásnak, akár egy órán keresztül is tudok bennük gyönyörködni, nagyon szeretem őket, mind a kettőt egyformán! Egyet viszont biztosan tudok, hogy soha nem fogom megbánni, hogy ilyen fiatalon élhetem át ezt a csodás dolgot, hogy anya vagyok! Ezt szavakban nem lehet kifejezni… ezt azok mind tudják, akik anyák! (A cikket beküldte: dalária)
|