Jó, rossz, igazságos vagy nem?!

Régebben azt gondoltam csak a rossz tanuló, neveletlen gyerekek szülei panaszkodnak a tanárokra. Sose értettem, hogy miért támadnak szülők a pedagógusokra, én mindig a pedagógusok pártját fogtam. Pedig nekem is volt ami nem tetszett, de most nagyon felbosszantott az egyik állítólagosan legigazságosabb, legjobb tanár viselkedése.

Előzmények röviden:
Az idősebbik gyerekem már 7. osztályos, ez a tanárnő akiről a történetem szól nagyon szereti. Legyen mondjuk Bea néni (nem ez a valós neve).
Örültem is, hogy a kisebbik is felsős lett, mert nagyon jó véleménnyel voltam szinte az összes felső tanárról.
Az év eleje a kicsinek Bea néni tantárgyából nem túl fényesre sikeredett, de a nagy se indított nála túl jól ötödikben. Az első fogadóórán a nagynál - amikor ő volt még ötödikes - úgy leordított, hogy csak néztem. Azért mert akkor egy darab hármasa volt még csak a fiamnak Bea néni tantárgyából. (Ezt a viselkedést nem nagyon tudtam hova tenni.) Azt mondta, el kell kezdeni tanulni. Mi ezt meg is fogadtuk, év végére dicséretes ötös lett.

Szóval a kicsi miatt bementünk a suliba, hogy mit tegyünk, van-e valami jó ötlete, tanácsa. Mert a többi tantárgyból jól állt. Azt mondta, semmi gond a gyerekkel, nem kell összehasonlítani a naggyal. (Ennek ellenére már többször mondta a kicsinek, hogy ekkorra a bátyja már többet mutatott. Most erre mit mondjak. Bort iszik és vizet prédikál.) Biztos alsóban nem jól tanították meg vele az alapokat. Jó, megnyugodtunk, hogy minden O.K. lesz. Csak egy kicsit jobban oda kell figyelni a tanulásra. Ami azóta meg is történt. Második félévben már csak ötöse van.

A következő órától Bea néni elkezdte piszkálni a gyereket azzal az indokkal, hogy nem kell otthon panaszkodni. (Én azt nem tartom panaszkodásnak, ha elmondja a gyerek, mi történt az iskolában.) Ez azóta is így van. A kicsi eléggé tart Bea nénitől, és még rajta kívül nagyon sok gyerek. Mint idő közben kiderült a nagyobbik gyerek is. (Itt megemlíteném: Bea néni nevelési elve, hogy akibe bele tud, abba beleköt. Ordibál, megfélemlít, megaláz.) Én azt hittem, hogy csak azzal teszi aki nem tud viselkedni és azzal se ilyen mértékben, de tévedtem.

Eljött a félév, Bea néni jóindulatának köszönhetően négyest kapott a kicsi, bár igazság szerint hármast érdemelt volna. Ezt azért köszönöm neki, mert így még lehet ötös év végén. Azt gondoltam most már minden O.K. lesz. Látja, hogy a kicsi is nagyon odateszi magát. Közben a nagy kioktatta, hogyan kell viselkedni Bea nénivel, hogy az ne kössön bele.

Nagyjából rendeződni látszódtak a dolgok.
Bea néni óráin szinte mindig írnak röpdolgozatot ez hol nagy jegy lesz, hol kicsi, ez attól függ milyen kedve van. Ezzel teljesen egyet értek, legalább rendszeresen tanulnak az órájára.

Na az egyik ilyen dolgozat miatt akadtam ki.
Jön haza a gyerek, mondja, hogy négyest kapott pedig ez ötös lenne. Rosszul adta össze Bea néni a pontokat. Megnéztem, valóban így volt. Azért nem szólt neki a suliban, mert az egyik szünetben osztotta ki a dolgozatokat és mire megnézte elment a tanárnő. Mondtam neki; semmi gond, holnap szólj neki udvariasan és át fogja javítani ötösre. Pár napig nem mert odamenni hozzá, most már értem miért.
Amikor végre összeszedte magát a kicsi, odament Bea nénihez. Ő gúnyolódott vele, de a végén azt mondta át fogja javítani ötösre. Már ez se nagyon tetszett, nem tudtam mire vélni.
A következő órán amit Bea néni tartott, végig a kicsit csesztette, hogy ő nem hibázhat, de a gyerekek igen. És beíratta, hogy többet nem vihetik haza a dolgozatot nehogy a szülők hibát találjanak a munkájában.
Na ekkor pattant el nálam a cérna. Mi az, hogy a gyerekek élősködők ? Mert ezt mondta rájuk. Mi az, hogy nem vihetik haza a dolgozatokat? Mit képzel ez a nő magáról? Hogy meri egész órán alázni a többiek előtt?

Egyébként aki ennyi dolgozatot javít, mint ő (mert nyolc osztályban tanít) az még véletlenül is hibázhat. Semmi rossz szándék nem volt bennünk, nem a munkáját kifogásoltuk, csak egy véletlen számolási hibáért mert szólni a kisebb gyerekem. Ez ilyen égbekiáltó bűn? Aki dolgozik, az hibázik is. Sajnálom, hogy ennyire nem tudja elfogadni, ha téved. Ez szerintem butaság és valahol minősíti is Bea nénit.

Óriásit csalódtam ebben a tanárnőben! Igaz, régen is voltak kétségeim a nevelési elveit illetőleg, de azt gondoltam, hogy legalább igazságos. Úgy néz ki, tévedtem! Sajnos.

Azért azt hozzáteszem, hogy a tantárgyát jól tanítja. Évtizedek óta lelki ismeretesen végzi a munkáját. Rendet tud tartani, ami a mai gyerekek között nem kis feladat. Az már más kérdés, hogy milyen módszerekkel. Mentségére legyen, hogy valószínűleg belefáradt a sok neveletlen, tanulni nem akaró gyerekbe. Tudom, nem könnyű tanárnak lenni. De én akkor is azt mondom, hogy sértődöttségből egy felnőtt ember, aki ráadásul pedagógus nem viselkedhet így egy gyerekkel. Főleg ha az igazából rá se szolgált és a szülei is mindig együttműködnek vele és az iskolával.
(A cikket beküldte: Mosoly30)



A beszédészlelés és beszédmegértés
Gyakran előfordul, hogy a szülő, sőt talán a tanítónő sem érti, miért ilyen értetlen a gyerek. Miért kell neki mindig visszakérdeznie? Miért nem figyel rendesen? Hiszen érthetően elmondták a feladatot, mégsem képes hibátlanul megoldani. Nem, a gyerek nem a... »

Mikor okoz örömet a segítség?
Hogyan neveljük rá gyermekeinket, hogy segítsenek a háztartásban?! Tennivalók és tippek leendő és gyakorló anyukáknak! Manapság az anyák nagy, beteljesületlen vágya, hogy a gyerekek segítsenek a háztartásban. Korábban a háztartásban mindenkinek megvolt a maga... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.