|
|
Kategória: Egyéb babás témák Kórházi mentalitásNagyon röviden: Szeptember 9-én pozitív lett a terhességi teszt. Mindösszesen 3 hétig tartott az öröm, mert a 8. héten elkezdtem vérezgetni és sajnos elment a baba. Nem fejeződött be spontán a vetélés, műszeres befejezésre volt szükség.Annak rendje s módja szerint felvettek az osztályra betegfelvéten, majd ahogy felértem, jött a vérnyomásmérés, ami a következőképpen zajlott: Nővérke rám applikálja a mérőt, kiderül, hogy hopp, ez nem működik. - Szokott magas lenni a vérnyomása? - kérdezi a nővér. Ennyi volt a hivatalos mérés. 10 óra felé járt az idő, amikor még nem kaptam meg a tágítót. Ekkor már olyan 12 órája nem ettem, nem ittam. Megkérdeztem a fiatal nővérkét: - Nagyjából mikorra várható a doktor úr? - Nem tudni. Lehet 10 perc, lehet egy óra, ahogy ráér - közölte ő. - Csak mert a kórteremben már ketten szenvednek mellettem, és szeretnék már túl lenni ezen - mondtam. - Hát, maga is fog szenvedni... - jegyezte meg. Az orvos kb. 15 perc múlva befutott, megkaptam a tágítót, "szuper" minden. Eltelt a 2,5 óra, jön is a doktor. Kihív a folyosóra. 10 perccel műtét előtt, mikor már 15 órája nem ittam, és épphogy kiszédelegtem utána a folyosóra, közölte, hogy itt úgy szokás, hogy az orvosnak adnak egy bizonyos összeget. Én készültem is neki, 10 000 Ft-tal a műtét UTÁNRA. Őszintén szólva már nem emlékszem pontosan hogy mit mondott, de magyarázta egy 5 percig, hogy mégis miért is kéne neki fizetnem, egy ÁLLAMI kórházban, egy OEP által finanszírozott műtétért. A végén kibökte az összeget: 20 000 Ft. Mondtam hogy oké. És hogy akkor műtét előtt vagy után kapja meg? Mondtam, hogy utána, mert nem hoztam be magammal értéket, a párom hozza a borítékot. Oké, fel is jutottam a műtőbe. Műtét után jön fél órával, hogy hogy vagyok. Ok. És akkor most adom, vagy holnap reggel? Mert ő most megy el... Szépen betuszkolta a mappámba a névjegykártyáját, hogy hívjam reggel. Úgy gondolom, hogy a kedves doktor úrnak lett volna lehetősége ezt hamarabb is közölni. Mondjuk előző nap, vagy abban a két órában, míg nem történt semmilyen ellátás, nem pedig egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben. A vége az lett, hogy ezek után egy forintot nem kapott. A vicces az volt, hogy a még én éreztem magam rosszul, hogy elsunnyogom a pénz átadását. Később rájöttem, hogy én vagyok az, aki fel is jelenthetné és csak neki van félnivalója. Legyen ez a tanulság! Így végződött az első terhességem. Nem túl szívderítő, de innen már csak fölfelé! :) (A cikket beküldte: nimol)
|